Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 37. szám - Az emberről és a nők teljeskoruságáról. Tervezet első fejezete és 4. §-a - A joghaszonélvezet. Tervezet 755-764. §§ [2. r.]

I. évfolyam. Budapest 1902. szeptember 10. 37. szám. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL BUDAPEST, VI., Kipály-utcza 98 a. I A POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉNEK KRITIKAI FELDOLGOZÁSA MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. Félévre . . 6 „ Tartalom: Az emberről és a nók teljeskoruságáról. Irta: Avarfy Ferencz, aradi ügyvéd, tb. főügyész. — A joghaszonélvezet. Irta : dr. Horovicz Simon, eperjesi jogakadémiai tanár. — A szerződések megkötése. Irta: Dobi Imre, pécsi kir. táblai biró. — Az elévülés. Irta: dr. Rosenfeld Sándor, gödöllői ügyvéd. — Jogügyletek a Tervezetben. Irta : dr. A 1 m á s i Antal, budapesti kir. törvényszéki jegyző. \ Az emberről és a nők teljeskoruságáról. (Tervezet első fejezete és 4. §-a.) L A polgári törvénykönyv első része személyjogokról általában, első czime a személyekről, első fejezete az emberről rendelkezik. Kétségtelen, hogy a személyek fogalma alatt csakis magát az embert lehet érteni, mely születésétől fogva természetadta jogképességgel van felruházva. Törvényeink és törvénykezésünk is, midőn személyjogok felett rendelkezik s ítélkezik, ez alatt csakis az emberi jogok érthetők t. i. ezekben a személyek, mint phisicai személyek jogképessége nyilatkozik meg. A jogi értelemben vett személyek pedig u. m. testületek, erkölcsi személyek szinte jogokkal lévén felruházva, nálunk »jogi vagy erkölcsi személyek* elnevezése alatt ismeretesek és ekként jelöltetnek meg. Ezekből levonva a következtetést az »Első fejezet* megjelölése nézetem szerint nem »Az ember*, hanem helyesebben „Egyes személyek" által volna megjelölendő. Az emberiség általános fogalom, az ember mint élőlény ezen általános fogalom alá tartozik. Mihelyt azonban emberről, mint olyanról beszélünk, a ki a társadalomban van behelyezve s mihelyt meghatározzuk, szabályozzuk az ember jogait és kötelezettségeit, mint a ki a társadalomban helyet foglal, véleményem szerint az elvont értelemben meghatározott személyt kell előtérbe állítanunk és a szoros értelemben vett phisicai személy jogait kell körvonalaznunk. Szolgáljon egyébiránt például a bölcselkedő Dr. Fr. Kirchner, Wörterbuch der philosophischen Grundbegriffe czimü munkájában „az ember" meghatározásról irt következő idézete: Mensch ist der vollkommenste aller Organismen. Denn er hat das ausgebildetste Nervensystem und Gehirn, seine Glieder symmetrisch geordnet, bedingen den aufrechten Gang, er übertrifft alle Tiere- durch seine Sprachfáhigkeit, d. h. seinen Verstand. Dieses Merkmal genügt um ihn von den Affen zu unterscheiden (s. Darvinismus) stb. Vor allém aber unterscheidet sich der Mensch von den Tieren dadurch, dass er Person ist, d. h. ein selbstbewusstes, freies Wesen stb. Der Mensch ist aber nicht nur ein leiblich-geistiges, sondern auch soziales Wesen stb. Az itt felsoroltak véleményemet mindenben támogatják, mert hiszen a polgári törvénykönyv codificatiójánál nekünk határozottan „egyes személyekkel van dolgunk, kiket a törvény keretébe bele illesztünk, mig az általános fogalom szerint meghatározott emberiség a szó szoros értelemben vett ember jogaival jogbölcseletünk s jogelméletünk foglalkozik. II. A tervezett polgári törvényköny 4. §-a a nők teljeskoruságával foglalkozik s meghatározza, hogy a házasságkötéssel a nő teljeskoruvá lesz. Midőn ezen szakasz a nőt teljeskoruvá teszi és ezzel minden jogok önálló gyakorlatára feljogosítja, a törvény nyilt ellentétbe jön az 1876. évi XXVII. t.-cz. 1-ső §-ával, mely a nők váltójogi képességét csak a 24-ik életév betöltésével állapítja meg. Ez tehát határozatlan, mert a 24 éves kor a teljeskoraságot megállapítja a férfiaknál, de nem állapítja meg a férfiaknál a házasságkötés, mig viszont a nőknél megállapítja a teljeskoruságot, azonban fentartja azon korlátot, a mit az 1876. évi évi XXVII t.-cz. első szakasza felállít. Hogy a férfiak a házasságkötéssel nagykorúságot el nem érnek, mig a nő, a ki férjhez megyén fT~fiUMabb, mint a férje, teljeskoruságot ér el, e különleges intézkedését a törvénynek inkább vayok képes megérteni s acceptálni, mint azt, hogy a polgári törénykönyv meghatározza a teljeskoruság esetét és egy másik törvény ugyanezt korlátolja. A korlátozást csakis a polgári törvényköny 2-ik §. 2-ik bekezdésében találom helyesnek, mert ez a kiskorúság meghosszabbítása s ezzel az önjoguság korlátozása akar lenni oly személyeknél, kik 24 éves korukban képességgel nem bírnak ügyeikről kellőleg gondoskodni; de hogyan tudjuk megindokolni a nőknél a kiskorúság ily alakban való meghosszabbítását a 24 éves életkorúig, midőn őket a hivatkozott 4-ik§. értelmében a házasságkötéssel teljeskoruvá tettük ? Nézetem szerint ilyen lapszust a jogok gyakorlatának megállapításánál tűrni nem lehet, mert teljeskoruság által egyes személy vagy elérheti azt, hogy kellő érettséggel s képességgel bir ügyeiről gondoskodni vagy nem, itt csak e két alternatíva állítható fel. Ha igen, minek akkor a szenvedő váltóképesség korlátozása? ha pedig nem. akkor mi értelme van unnak, hogy a nőket házasságkötés által teljeskoruvá teszszük s a 2-ik §-ban meghatározott azon jogok gyakorlatára feljogosítjuk, a mit a 24 éves kor magával hoz ? Továbbá mi értelme van az 5. §-ban meghatározott nagykorusitásnak is ily korlátozás fentartásával ? mert igy a nagykorúsítás vagy a házasságkötéssel csak bizonyos tekintetben tekinthetjük teljeskoruaknak a nőket, mivel önálló jogok gyakorlatában csak részben bir kellő képességgel s kellő megfontolással. Ezen mindenesetre változtatni kell és a két alternatíva közül az egyiket el kell fogadni s véleményem szerint a teljeskoruságnál fogva a váltóképesség korlátozásának mindenesetre meg kell szűnnie, különben a nők teljeskorusága szenvedő váltóképesség tekintetében 24 éves koráig a kiskorúság meghoszszabbitását jelentené, ez pedig a 4. §. imperativ jellegét illusoriussá tenné. Avarfy Ferencz, aradi ügyvéd, tb. főügyész. X A joghaszonélvezet.*) (Tervezet 755-764. §§.) II. Kezdjük meg a sort a törvény szövegezési hibáival. E czélból előre bocsátunk néhány, bár köztudomású megjegyzést. Kétségtelen, hogy a törvény szövegezését helyesnek csak akkor mondhatjuk, ha a törvényhozó akarata oly alakban nyilvánult, mely ugy az ész- mint a nyelvtani szabályoknak eleget tesz. A stilus szépsége nemcsak jelentőség nélküli, de kerülendő is, mert az rendszerint a törvény világosságának rovására tündöklik. A szószaporulat a törvény értelmét ép ugy elhomályosítja, mint a hogy szavakkal való fukarkodás azt kétessé teszi. A törvényhozó se a tudományos, se a klasszikus nyelvvel ne éljen, hanem ugy fejezze ki magát, hogy őt legalább a szakember megértse, kerülje ugyan a pongyolaságot, de másrészt ne riadjon vissza ismétlésektől sem ott, a hol máskülönben akár a legkisebb kétely is támadhatna ki*) L. az előbbi közleményt az 5. számban.