Erdélyrészi jogi közlöny, 1915 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1915 / 49. szám - Enquéte. A perbeli járulékok meghatározása
49. szám. rülhetö, hogy a gyors és éles háborús jogszolgáltatás az áldozatok egész sorát követelte meg, amelyeknek bűnössége, csekélyíoku volt, avagy fenn sem forgott. Mindezeken az eljárás ujrafelvétele utján segíteni, ha helyt foghat, az ügyvédségnek ép oly szent feladata lesz, mint azoknak védelme, akiknek az ügye békekötéskor még folyamaiban lesz majd. Az ügyvéd itt is oly meggondolásokat, amik háború közben vezették, félre fog majd tenni s nem törődve esetleges támadásokkal, teljes nyíltsággal, félelmet nem ismerve száll majd sikra a védelmére bízottakért. Csak rövidlátó emberek kételkednek majd e miatt hazaszeretetében. Ismét más területeket alkotnak a nemzetközi vonatkozások. Csak kevés ügyvéd lesz arra hivatva, hogy valamelyes formában a voltaképeni nemzetközi jog kérdésein munkáljon. De a nemzetközi magánjog terén az ellenséges idegenek részére való jogállapot újraalkotása sokakat juttat majd- jogilag érdekes és gazdaságilag jelentős képviseletekhez. Ez a tevékenység kétségen kívül szükségessé teszi majd a nemzetközi jog sokkal behatóbb tanulmányozását, mint amilyen mértékben ma általánosságban mivelni szokás. Az ügyvédségnek nemcsak mindazokkal a törvényekkel és rendeletekkel, amik nálunk és a többi államban a háború során életbeléptek, hanem a nemzetközi magánjog túlnyomórészt csak a tudományban megállapított tanításaival lelkiismeretesen meg kell majd ismerkednie. Ha megfontoljuk, hogy nemcsak a gazdasági, hanem a jogi forgalom is mily fokban el volt szorítva, hogy még állami felügyelet alá helyezett idegen vállalatoktól is megtagadták a felperességet, könnyen képet alkothatunk az ügyek ama tömegéről, ami Ítéletidőként íogja majd a bíróságokat elárasztani. Épen ezért duplán is fontos lesz, hogy az ügyvédség elteljék a nemzetközi magánjog tanaival, hogy ezen a nem könnyű jogterületen az igényeket lehetőleg helyesen állítsák fel s tárgyilagosan, tudományos megalapozással képviseljék. És ha talán az ellen is avatatlan gáncsoskodás támadna, hogy az ügyvédség az idegenek követeléseit, akikkel szemben még a békekötés után is sokáig ellenszenvvel fogunk viseltetni, teljes elszántsággal és egész terjedelmükben érvényesítse, legyen elegendő már most arra utalni, hogy a külföld ügyvédeitől polgártársaink részére az ottani bíróságok és hatóságok előtt ugyanazt várjuk el. Bűnügyi Szemle és Itüntcto Jog Tára. A dr. Angyal Pál budapesti egyetemi professzor szerkesztésében megjelenő egyetlen magyar büntetőjogi szaklap, a „Bűnügyi Szemle" f. évi november 15-iki számában Vargha Ferenc, cur ai tanácselnök „Az alszállitó büntetőjogi felelőssége'" címen kiváló gyakorlati érzékről tanúskodó hosszabb értékes cikkben azt a kérdést vizsgálja, hogy a hadsereg ellátása végett a főszállitóval szerződölt alszállitó mulasztása az 1915 : XIX. t.-c. szerint mikor büntetendő. Utána Domby Zoltán kir. ügyész egy gyakorlati eset alapján a vádtanács elnöke által a vádiratban elrendelt előzetes letartóztatás hatályosságának tartalmáról értekezik, dr. Deszkássy Lajos kir. alügyész pedig újból hozzászól azon már többször felvetett kérdéshez, vájjon a BTK. 2G0. §-ánál enyhébb törvény-e az 1914 : XLI. t.-c. 20. § ai. Az állandó rovatok és a kisebb közlemények során egyebek közt a dr. Kármán Elemér vezetése alatt álló erzsébetfalvai kriminalpacdagógiai intézet és Angyal prof. büntetőjogi szemináriuma legújabb munkásságának ismertetése érdemei különös figyelmet. Halasi Viktor végül egy kisebb ügyes értekezésben a háborúnak büntetőjogszolgáltatásunkra gyakorolt hatásait fejti ki. A ..Bűnügyi Szemlé "-vei kapcsolatban megjelenő, a jelenleg ár. Degré Miklós budapesti kir. ítélőtáblai tanácselnök szerkesztésében álló .. Bün- j tető Jog 7ara"-nak f. évi nov. 1-én megjelent 3. számiban a szerkesztő, a „Bűnügyi Szemle" fenti számával együtt napvilágot látott 4. számában pedig Vajkó Pál curiai bíró és dr. Heller Erik beszélnek meg ujabb gyakorlati jogeseteket. (F. F.) A „Bűnügyi Szemle" aug. és szept. kivételével, minden hó 15-én, a „Büntető Jog Tára" pedig az előbbivel kupcsolatban, minden hó 1-én és 15-én jelenik meg. A két lap együttes évi előfizetési dija 16 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, 1., Lisznyayutca 18. sz. Kiadó és könyvnyomda : Wessely és Horváth, Pécs. = Adó- és illetéküg.yi szemle. Dr. Klug Emil budapesti ügyvéd által szerkesztett kiváló pénzügyjogi folyóiratnak novemberi füzete a következő változatos és magas szinvonalu tartalommal jelent meg: Fellner Frigyes: Az egyenes adók reformja Magyarországon; Zsolnay Imre dr. és Encsy János dr. Megjegyzések a hadijövedeiemadó kivetéséhez; Horváth Ödön dr.: •Jövedéki kihágások a vadászati és fegyveradó köréből; Holitschcr Szigfrid dr.: Értékmegállapitás a hagyatéki elj írásban: Mahler 'Sándor dr.: A pénzügyi jog és a magyar tudományegyetemek. A legújabb adó- és illetékügyi joggyakorlatnak közlésén felül | kisebb gyakorlati czikkek és érdekes közlemények foglaltatnak a- füzetben az uj osztrák biztosítási illetékről, a családi illetményekről, a jövedelemadóstatisztikáról, Olaszország adóvergődéseiről és a legújabb szakirodalomról. A Szemle megrendelhető annak kiadóhivatalában. (Budapest, V., Falk Miksa utcza 7 sz.) Táblai értesítő. i. A kolozsvári kir. ítélőtáblánál 1915. évi nov. hó 29-én és következő napjain előadott ügyek az alábbiak szerinti elintézésben részesültek. Polgári szakosztályban. 2565. Spitzer Ármin — Hersch Mór 7850 Késj. — mv.y. 2597. Haupt Frigyes — Emil F. Zachariás bérleli szerződésteljesítés — hh. és elut. v. 2594. Ihadár Péter s neje — Debreczeni Sándor s neje ingatlan tehermentesítése — mv. it. 1920. Lewinger Márton — Goldstein Hermann és tr. 384 K — hh. it. 2598. Spátár Miklósné — özv. Ghisain Vazulné ellen végrendelet érvénytelenítése — mv. it. 2490. Jakabfi Izsák — Velits Zoltán 6240 K — hh. it. 2467. Goldstein Jenő — Sonkup et Corb wieni cég 716 K 90 fül. — f. o. v. 2468. Lévi Jakab — Frenkel Mór 719 K — hh. it. 2367. Dávid Mendel — Marosán Juon a Mátyásé 1260 K — hh. it. II. A marosvásárhelyi kir. ítélőtáblánál 1915. évi november hó 23. és következő napjain előadott ügyek az alábbiak szerinti elintézésben részesültek. Polgári szakosztályban. 324. Gyergyóditró község közhelyeinek arányosítása ügyében Borszék község előterjesztése — f. o. v. 324. Gyergyóditró közs. birtokrendezési ügyében a ditrói közbirtokosság előterjesztése — f. o. v. 334. Gyergyóditró köz?, birtokrendezési ügyében Labancz Mihály előterjesztése — f. o. v. 335. Gyergyóditró közs. birtokrendezési ügyében Dandu Illés előterjesztése — hh. v. 338. Gyergyóditró közs. birtokrendezési ügyében Szurdu György előterjesztése — f. o. v. 1856. Nagy Mózes — dr. Hegyi Mózes ingatl. birtoka s jár. — rend. 1830. Bulhardt Miklós — Mosoiu György 1400 K — hh. it. 1522. Gsiki Miklós hagy. csődtömege — Budapesti Hitelező védegylet 8597 K 04 f. — hh. it. 1802. Ifj. Dezső Albert — Kastal József felülvizsg. — hh.it. 1782. Sándor Albert — Bajnóczki András és tsai kitelepítés — hh. it. 1799. Marostordai h. é. vasút r.-t. — Csermus Lajos 882 K — hh. it. 1539. Dr. Bodó Albert — Földes György végrehajtás megszűnt. — hh. it. 1811. Futató István és tsai — ifj. György Jánosné szerz. érvénytelenítése és tulajdonjog törlése — f. o. v. 1881. Schmelczer Richárd — Spaudorf Jakab 2233 márka és jár. — hh. v. 1382. Grancea János — id. Gross János 1000 K — hh. v. Felülvizsgálati tanácsban. 1232. Pestesi Miklós és neje — Moldován Miklósné és tsa ingatlan tulajdona — f. o. v. 1777. Grosz József és neje — Schvab Mihály és tsa szerződés hatálytalanítása — hh. it. 1776. Milhofer Pál és tsa cég — Bürger Albert 10°8 K 23 fill. — hh. it. 1798. Ifj. Nagy Eszter: ifj. Balázs Györgyné — id. Balázs György és neje gyermektartás — hh. it. 1818. Löbb Manó — Ghaiermaier György 750 K — f. o. v. Büntetőügyi bejelentések. 944. Bányai Krnö és tsa erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértés bilnt. — mv. it. 1106. Zikeli György súlyos testisértés bünt. — mv. it. 1816. Mihályi Jakab közegészség elleni bünt. — biz. felv. 1566. Simon József és tsa hatóság elleni erőszak büntette