A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 40. szám - A házi fegyelem joga [4. r.]

284 A JOG lenne kinevezhető, aki már legalább öt évig kir. táblabíró (főügyészi helyettes) és legalább 19 évig ügyvéd volt. Ez az időhatár kizárná a soronkivüli előléptetés után való veszedelmes versenyt és a birót vagy ügyvédet mégis java életkorban juttatná a legmagasabb állások valamelyikébe. Az ügyvédből kinevezendő egyénnél figyelembe kellene venni, hogy az alsó biró csak 19 évi jegyzői és birói gyakorlat után juthat abba az állásba, tehát az ügyvéd se juthat oda kevesebb idejű gyakorlattal. A kir. főügyészhelyettesi, kit. főügyészi és koronaügyészhelyettesi, igy a koronaügyészi állások szintén bizalmi állások levén, rendelkezés alatt lennének ezután is tartandók. A kir. kúriai birák és a hasonrangu ügyészek s tanácselnökök alapfizetése, rangjukhoz méltóan 10,000 koronában volna megállapítandó. A bíráknak és ügyészeknek, továbbá a kir. törvényszéki elnököknek helyi előléptetésben részesülése, ezután is fentartandó, illetőleg a kir. táblai bírákra és kir. főügyészi helyettesekre is kiterjesztendő lenne, mert aki hosszabb időn át kiváló képességgel és szorgalommal dolgozott s magasabb előmenetelhez még sem juthatott, vagy pedig közérdek, hogy az általa kiválóan betöltött helyét el ne hagyja, joggal igényelheti a magasabb állásra való helyi előléptetést és ha a törvényszék elnöke helyi előléptetéssel, kúriai biró cimet és jelleget kaphat, ugyanazt kaphasson a kir. táblai biró, illetőleg azzal hasonrangot a kir. főügyészi helyettes, ha az előléptetéshez szükséges időt elérte. Az ilykép előlépett tisztviselők állásának azonosnak kellene lenni a tényleg oly állásban működő tisztviselők állásával, mert semmivel sem lehet indokolni, miért ne élvezzék azok is a korpotlék jótéteményét. A pályázatok eddig csak formaszerintiek voltak, sulylyal azonban nem birtak. A kir. törvényszék által javaslatba hozott pályázók helyett a törvényszék elnöke más pályázókat hozhatott javaslatba, a törvényszék elnökének javaslatát pedig a kir. tábla kijelölő bizottsága módosíthatta, vagy elvethette s a kir. ítélőtábla elnöke ugyancsak saját véleménye szerint hozhatta javaslatba a kinevezendő tisztviselőt. Az igazságügyminiszter ennyi eltérő javaslat közül megnyugvással alig választhatott. Ezért aztán gyakran olyant terjesztett föl kinevezésre, akit sem a kijelölő bizottságok, sem az elnökök javaslatba nem hoztak, sőt gyakran olyan is neveztetett ki, aki nem is pályázott. Hogy ez a bizonytalanság mennyire nyugtalanította a tisztviselőket, mondani sem kell. Senki sem tudta, mikor lehet kilátása az előléptetésre vagy kineveztetésre. Ezért lenne szükséges a kijelölő kizottságok hatáskörét annyira biztositani, hogy az általuk javaslatba hozott pályázó különösen alapos ok nélkül még az igazságügyminiszter által se mellőztethessék. Ezt a célt igyekszik elérni jelen tervezet. A tisztviselők minősítése elsőrendű érdek. Csak lelkiismeretes minősítés mellett tölthető be valamely állás oda való egyén által és ha a hanyag s gyengén minősített tisztviselővel minősítésének oka közöltetik, akkor az igyekezni fog arra, hogy megváltozzék és a róla adott rossz vélemény megjavittassék. Aki pedig erre nem törekszik, visszamaradásának okát tudni fogja és akkor sérelemről nem beszélhet. Az átmeneti intézkedések közzé tartozik, a tervezetnek elfogadása esetén a tisztviselőknek osztályozása. Ennél főelv volt a lehetőség szerinti takarékosság, a mellett azonban a tisztességes javadalmazás. Az átmenettel járó költségtöbblet csakis mérsékelt, mert az albirói és alügyészi állások megszüntetésével nagy összeg szabadul fel, amely a forgó kiadások fedezésére fordítható. Nagy aránytalanság volt eddig a lakpénzek és a tényleges lakbérek között. A tényleges lakbérek a lakpénzekből vidéken fedezhetők egyáltalán nem voltak. Egyelőre tehát méltányos lenne, ha a kir. táblák székhelyei mint legdrágább városok az I. fizetési osztályba vétetnének föl és ez a kedvezmény kiterjesztetnék oly városokra is, ahol a lakosok száma az 50,000-et meghaladja, mert ezek a városok is vetekednek a budapesti és fiumei lakásvisszonyokkal. A napidíj és fuvaroknak eddigi mérsékelt felszámítása semmivel sem indokolható. Méltányos tehát, hogy a tisztviselő kiküldetései alkalmával a teljes napidijat és fuvart számithassa, mert azokkal kell fedeznie az élelmezési és szállítási költségeit, amelyekből mérsékelt felszámítás mellett igazán csak «mérsékelte összeg marad, sőt gyakran semmi. Pedig ilyen útban a ruha is kétszeresen kopik s a fáradság is tetemes. A tisztviselők özvegyei a nyugdíjtörvény alapján oly mostoha elbánásban részesülnek, hogy a nekik járó állandó ellátásból magukat tisztességesen ellátni csaknem lehetetlen. Különösen áll ez a kisebb javadalmazásu tisztviselőknél. A bajon könnyen lehetne segíteni, ha a nyugdíjtörvénynek vonatkozó intézkedése akkép módosíttatnék, hogy az özvegyi nyugdíj, illetőleg állandó ellátásnak alapja ne az eddigi 1,200 K. fizetésnek 50%-a, hanem a 2000 K. fizetésnek 50%-a lenne. A gyermeknevelési járulék sem volt megfelelő eddig, amennyiben csak három élő gyermek után illeti az anyát. Méltányos volna tehát, hogy azt az az anya is kapja, aki csupán egy gyermekkel marad özvegyen és akkor is, ha a férjétől nemzett gyermeke csak a férj halála után születik meg. A tisztviselő után járó temetési járulék tekintetében is visszás az a helyzet, hogy a tisztviselő halála után, ha az özvegye nem él, a már ellátást nem élvezhető gyermekei a temetési járulékot elvesztik. Tudvalevő, hogy a tisztviselők legnagyobb része vagyontalanul hal el és a vagyontalanság nyomasztó helyzete mellett, ha a gyermekei még az apa eltemetésével járó tetemes költségekkel is terheltetnek, helyzetük kétségbeejtő. Méltányos lenne tehát, hogy az állam az ő szolgálatában kimúlt tisztviselőjének eltemetéséről ilyen esetben is gondoskodnék. Akárhány olyan tisztviselő is meghal, akinek családja nincsen, vagyona sem maradt és nincs senkije, aki az eltemetéséről gondoskodnék. Az állam tisztessége kívánja tehát, hogy az ilyen tisztviselő holt teteme ne a könyörületes emberek jóakaratára bizassék, hanem államköltségen temettessék el s aki ennek a kiadásait magára vállalja, annak ezek a kiadások az állampénztárból vissza is téríttessenek. * Ezekben foglaltam össze a birák helyzetének javítását biztosító tervezetemet. Én hiszem, ha ez a tervezet megvalósittatik, a bíráknak panaszra nem lesz okuk többé és helyzetük kielégítő lesz. Kívánatos lenne, ha biróitársaim is hozzá szólnának e reánk nézve annyira fontos kérdéshez. A házi fegyelem joga. Irta SZILÁGYI ARTÚR KÁROLY dr., budapesti ügyvéd. (Vége.)** \C V. Ha a házi fegyelem fogalmával tisztában akarunk lenni, felejtsünk mindenekelőtt egy kis római jogot. Noha már a régi magyar jog szerint is a gyermek nem volt feltétlenül kiszolgáltatva az atya önkényének, az atyai hatalom mégsem volt csupán családjogi, hanem közjogi intézmény is, amennyiben az atyai hatalom, mint a család és ház fejének a háznépe feletti uralmat biztosító jogát képezte, nem pedig a gyermek érdekei biztosítására rendelt intézményt. (Előkészítő biz. jzkvei: IV. f. 90. 1.) Mai felfogásunk szerint az intézmény közjogi jellege mindjobban háttérbe szorul, mert elsősorban abból indulunk ki, hogy a gyermek zsenge emberi lény, kinek joga van oltalomra, védelemre, gondozásra és nevelésre, hogy a társadalmi keretbe mielőbb önnállóan beleilleszkedhessék, hogy abban a maga helyét mielőbb elfoglalhassa, a maga hivatását mielőbb teljesíthesse. Aki tehát oltalmazza, védi, gondozza és neveli, az tiszteletet és engedelmességet igényelhet, ha ezt a gyermek önszántából nem nyújtja, arra «fegyelmi hatalommal)) kényszeríthető. Mert ez a gyermek érdeke. A nevelést teljesitik, ha teljesitik, azok, kiket erre a természet kötelez és teljesitik fokozottabb mértékben azok, kiknek hivatásuk a nevelés. Még a legjobb családoknál is, sőt ezeknél inkább, mint egyebütt, sokkal többet foglalkoznak a gyermek testi, szellemi és erkölcsi kiképzésével a nevelők, — «idegenek», — mint maguk a szülők. Miért tegyünk tehát különbséget a fegyelmi hatalom tartalma tekintetében, még pedig az igazi nevelők hátrányára, a neveléssel kevéssé foglalkozó szülők javára ? Szerintem tehát a fegyelmi hatalom egyaránt megillet mindenkit, ki a gyermeket gondozza, neveli. Tulajdonkép igy is van, igy kell értelmeznünk mai törvényeinket is és csupán (nem szokatlan) hypocrisis, hogy a fegyelmi hatalom alapvető jogtétele a gyámtörvény 10. §-ába van lefektetve mely szerint az szülői jog. Már a büntetőtörvénykönyv 313. §-a, midőn a házi fegyelem gyakorlatában elkövetett könnyű testi sértésért büntetlenséget biztosit, óvatosan és egészen általánosan e kifejezést használja: «a házi fegyelemre jogosított személy». **) Előző közlemény a 39. számban.