A Jog, 1904 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1904 / 20. szám - A progressiv büntetésvégrehajtás Magyarország-, Horvátország- és Boszniában. (Befejező közlemény.)

154 A JOG Az S. E. T.-nek ezt a szabályozását elfogadta a polgári perrendtartásnak az igazságügyi bizottság által a képviselőházhoz benynjtott tervezete is. A Tervezet 430. §-ának első mondata, egy stiláris módosítástól eltekintve, a S. E. T. 110. §-ának első mondatával azonos. Ez a szabályozás azonban a biró mérlegelését az igazság és méltányosság rovására szorítja szűkebbre. Amint a büntetőjogban lehetetlen az enyhítő és súlyosító körülményeket taxatíve felsorolni, ugy a polgári perjogban sem lehet azokat a jogilag figyelembe veendő tényeket és körülményeket kimerítően felsorolni, amelyek a perköltségeknek kölcsönös megszüntetésé^, az igazság és méltányosság követelményei szempontjából, ^ndokoJtá teszik. Ennek azonban csak az lehet a következméj^ft^'hogy ezt a kérdést vagy egészen a biró belátására bízzuk; ha pedig a törvényhozó a bírónak ezt a jogát korlátolni vagy annak gyakorlását konkrét szabályokkal támogatni akarja, a megszüntetés egyes eseteit taxatíve felsorolja ugyan, de azért gondoskodik oly latituderől is, mely a bírónak szabad kezet enged oly esetekben, amelyeket a törvényhozó előre nem láthatott. De semmi esetre sem helyes a tervezetnek az az álláspontja, mely a perköltségek megszüntetését egyetlen egy esetre szorítja és a bírói mérlegelésnek csak ebben az egy esetben ad helyet még akkor is, ha ebbe az esetbe a perek túlnyomó száma befoglalható. A pervesztes és tisztességes alperes érdekeinek megvédéséről, habár hiányosan, gondoskodik a Tervezet 431. §-a. De ha helyes az abban lefektetett az a jogelv, hogy a felperes annak az alperesnek, aki a perre okot nem szolgáltatott és aki a követelést az első tárgyaláson elismerte, a perköltséget megfizetni tartozik, — nincs ok, hogy mért ne legyen felmenthető a felperes perköltségeinek megfizetése alól az az alperes, aki a felperes igényeinek jogosságáról csakis a perben és az ott lefolytatott bizonyítási eljárás alapján győződik meg és jogelismerő nyilatkozatát ebből az okból csak a per során teszi meg, de igazságának tudatában jóhiszeműen szállván perbe, alaptalan perlekedőnek nem tekinthető. Az eddigi bírói gyakorlat az ilyen alperestől nem is vonta meg a perköltségek kölcsönös megszüntetésének kedvezményét. És hogy helyesen, elég legyen utalni egyebek között a biitokperek ama halmazára, ahol évtizedek mulasztása folytán a telekkönyvi állapot számtalan esetben nem fedi a tényleges birtoklást és ahol az alperes csak a perindítás által tudja meg azt, és csak a szakértői szemle alapján fogja elhinni, hogy az általa évtizedek óta jogutódként birtokolt ingatlan nem az, amely a telekkönyvben tulajdonaként van felvéve, hanem az, melyet felperes, mint telekkönyvi tulajdonos, keres. De a tisztességes és jóhiszemű felperest a Tervezet teljesen figyelmen kivül hagyta, pedig az élet és az eddigi gyakorlat ismer ilyet is. íme egy példa : A váltót visszleszámitolt pénzintézet perli annak elfogadóját, de pervesztes lesz, mert igazolja, hogy a váltót nagykorúságának beállta előtt irta alá. A prtts. 251. i?-ának 2. bekezdése alapján a bíróság a költségeket kölcsönösen megszüntette, (L. Kúria 742/84. p. Márkus 3. kötet 159 1.) mert hisz a visszleszámitoló intézet jóhiszemmel perel, a S. E. T. 108. és 110. valamint a Tervezet 429. és 430. §-ai alapján a biró kénytelen lesz a pénzét és perét vesztett felperest a «nyertes» fél költségeinek megfizetésére kötelezni, holott ennek ellenkezője, különösen rosszhiszeműség esetében, közelebb járna az igazsághoz. De a S. E. T. 110. és a Tervezet 430. §-ának második mondata szintén csak részbeni pernyertesség vagy pervesztesség esetében lévén alkalmazható, ennek is útját állja. A birói gyakorlat a perköltségek kérdésében eddig a már emiitetteken kivül több oly nem is annyira perjogi, mint magánjogi elvet állapított meg, amelyek ma már a jogi köztudatba mentek át. És azt hiszem, eminens érdeke a jogfolytonosságnak, hogy ezeknek érvényesülését az uj perjogi kddex uralma alatt ne tegyük lehetetlenné; annál is inkább, mert szabad mérlegelés és méltányosság oly elvek, melyeken a Tervezet felépült és ugy azoknak átvétele a Tervezet rendszerével ellentétben nem áll. Ilyen elv az, hogy a házassági köteléknek bármely cimen való megszüntetését célzó perben, ha a házassági kötelék fenntartatott, (a nyilván helytelen pl. illetéktelen bíróságnál való perindítástól eltekintve), a perköJségek azon az alapon, hogy a házassági életközösség fennmaradása mindkét félnek érdekében áll, meg lesznek szüntetve. Ez a birói gyakorlat mindenben meg is felel a H. T. ama intentiójának, hogy a házassági köteléket, ha csak lehet, épségben kell tartani és helytelen is volna a házastársak egyikét épen azért, mert a törvény által óhajtott cél eléretett, még perköltségek fizetésére is kötelezni és a perindítás által amúgy is feldúlt életközösséget még vagyonjogi kérdések beékelésével is elmérgesiteni. Ugyancsak a tulajdontársak közös érdekével van indokolva az az állandóan követett birói gyakorlat is, hogy a vagyonközösség megszüntetése esetében a perköltségek kölcsönösen megszüntettetnek, kivéve, ha alperes a közösség megTÁRCA. A progressiv büntetésvégrehajtás Magyarország-, Horvátország- és Boszniában. A Jog eredeti tárcái a. (Befejező közlemény)*) / IV. A közvetítő-intézetek (Zwischen-Anstalten) a progressiv büntetés-végrehajtás főalkatrészének tekintetnek. Lényegükhez tartozik a letartóztatási főintézettől való különválás és a rabok elhelyezése a mezőgazdasági üzemhez szükséges istállók, magtárak, mezők és kertek közelében. Ez annál könnyebb is volt, mert itt már nem lehet szó oly nagyszámú elhelyezendő egyé.íről, mint a büntetés első két fokán. A mezőgazdaságnak jövedelmező volta is egészséges gazdasági alapot nyújtott a büntetés ezen részének foganatba vételére. így a közvetítő intézetek szükségkép nagyobb jelentőséget nyertek. Nálunk a btk. tartalmazza az idevágó határozatokat (44 — 48. ) Ezt kiegészítik: az 1884 március 10 diki lg. min. Rendelet a kis-hatthai közvetítő intézetr 1 : az 1884 május 11-iki rendelet a btk. rendelkezéseinek alkalmazásáról; az 1885 március 15-iki r. a közv. intézetekről egyáltalában és egy 1890-iki rendelet a külfölditk és visszaeső felvételéről a közv. intézetekbe. Horvátország és Bosznia c=ak szabályrendeleti uton intézkednek a közv. intézetekről. Mindenütt irányaró az az elv, hogy csak a szorgalom és jó viselkedés által kilátásban lévő javulás teszi a közv. intézetbe való felvételt lehetővé Nálunk a btk. 44. § a szerint csak a legalább 3 évi fegyházra ítéltek tölthetik büntetésük utolsó harmadrészét közv. intézetben. Hoivátország nem ismer ily korlátot, Boszniában pedig csak a több mint egy évi egyszerű és súlyos börtönre ítéltek szállíthatók az egyetlen közv. intézetbe Zenicára. *) Előző közlemény a 18. számban. i Horvátországban az áthelyezés már a büntetés 3/s-ának, ! Boszniában a felének elszenvedése után foganatosítható. Az itttartózkodás tartama a feltételes szabadságra bocsátás időpontjáig nálunk a büntetési idő 8/12 — 9/i2> Horvátországban Vs—Boszniában 2/i—s/i közt váltakozik. Ehhez képest nálunk a közv. intézetben töltött idő az összbüntetésnek 1ll2t Horvátországban 1/a, Boszniában 1ji részét képezi, tehát 8 évi börtönbüntetésnél rtt 8, ott 12, illetve 24 hónapot. Ha már a törvény is szűkre szabja nálunk a közv. intézetekben való elhelyezés idejét, ugy ezt az lg. miniszternek 1884 március 10-iki rendelete még szűkebbre szorítja, mert csak oly rabok elszállítását engedélyezi, kik legalább 6 hónapot tölthetnek itt, ami csupán legalább is 6 évre elitélt raboknál lehetséges. A 6 hónál rövidebb otttartózkodást a rendelet a rendszerrel összeegyeztethetőnek nem tartja. Tényleg elégtelen is a 3—4 havi tartózkodás a közvetítő ' intézetben és nem teszi indokolttá az átszállítással járó nagy I költséget. Mindazonáltal a rendelet ma már lazábban kezelte| tik és ez idő szerint 3—4 hóra is jutnak ide rabok. Ennek , dacára a közvetítő intézetek nem tulnépesek. Kis-Harthán pl. I még sok rab volna elhelyezhető. Az áthelyezés elrendelése körüli eljárás nálunk a törvény : által lesz szabályozva és hivatalból is történhetik. Aggályt keli tett ezen áthelyezés oly esetben, midőn az a rab akarata ellej nére történt ; ezen az 1888 jun. 23-iki lg. Min. R. segitett, mely a letartóztatási intézeteket arra utasította, hogy csak oly j rabok helyezendők át, kik azt maguk kívánják. A törvény (46. §.) | értelmében az elszállítás kérdésében a felügyelő bizottság is meghallgatandó, habár ez az érdemleges intézkedésre semmi hivatottsággal sem bir. Ha már nehéz feladat az igazgató részéről, hogy minden rabot alaposan ismerjen, — hogy legyen ez egy bizottságtól várható, mely legfölebb kéthavonkint köteles az intézet székhelyén megjelenni? A döntés tehát kizárólag az igazgató kezében van, dacára annak hogy az elszállítást az lg. miniszter rendeli el. Sokkal egyszerűbb az eljárás Horvátországban és Bosz-