A Jog, 1901 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1901 / 48. szám - Az I893: XVIII. t.-c. 5. b) pontjának értelmezése

350 A JOG mint az ügyvédi kar önzése oly menyilatkozásának, a melynél vakmerőbbet egyetlen egy osztály sem produkál. (Élénk helyelés.) A numerus clausus arégi ócskaságokból előszedett műtőeszköz és tudvalevőleg a rozsdás késekkel csinált műtétek nem szoktak éppen a legjobbak lenni, sőt fertőzézre vezetnek, mégis itt most ezzel a rozsdás műtőkéssel akarják az ügyvédek bajait orvosolni. Kellett hangoztatni, hogy ez az ócskaságokból előszedett intézmény valóságos szocialisztikus intézmény: a szociális világrendre fölvett szerény előleg. (Egy hang: Az is ! Mozgás és zaj. Halliuk! Halljuk!) amely sociális világren nek nincsen egyéb gondja, mint az, hogy milyen az ügyvédeknek a sorsa, de hogy a napszámosok hogy érzik magukat, hogy az ipar s kereskedelem milyen helyzetben van, az mellékes dolog. A sociális világrend felépítését majd ugy fogjuk megcsinálni, hogy először is a háztető-, cirádáit fogjuk kijavítani, aztán majd az alapokat készítjük el. (Elénk helyeslés és tetszés.) A nurrerus clausus nemcsak hogy nem szabadelvű, nemcsak hogy sérti az egyenlőség elvét, amelyre rá fogok térni, nemcsak hogy nem szocialisztikus, hanem a legközönségesebb reakcionárius intézmény, amely egyszerűen a jelennek hitbizományát állítja fel a jövővel szemben. (Igaz! Ugy van!) Ha a numerus clausust valamivel párhuzamba helyezhetni, csakis a hit'flizományok intézményével lehet párhuzamba helyezni, mert az nem egyéb, mint a jelen boldog birtokosainak hitbizománya a jövendő kitagadottak kárára. (Élénk helyeslés.) Egy rettenetes ellentétet teremt a jelen és a jövő generáció között, mert hiszen a jövendő generáció boldogsága csakis a jelen generáció romjain és fizikai halálán épülhet fel. (Ugy van!) Amikor még ügyvédjelölt volt, az akkori jogászgyülés értekezleteit végighallgatta; őszintén megvallja, őszintén azért, hogy hadd lássák, milyen lehet az érzelme annak az ifjú nemzedéknek, amely a mi vitatkozásainkat hallgatja, őszintén megvallja, hogy a legnagyobb gyűlölettel hallotta azt a vitát, ugy tekintette a numerus clausus mellett fölszólalók működését, mint a jövendője ellen való összeesküvést. Egyetlen foglalkozási ág sincs, amely azt követelné hogy az abban gyakorlatoskodóknak a számát korlátozni kell; de különben is teljesen lehetetlen korlátozni a munkásoknak számát. Hogyan méltóztatnak azt gondolni ? Hát mi legyen azokkal, akik feleslegesek abban a foglalkozási ágban ? Azok hova menjenek ? Azok vándoroljanak, vagy hegedüljenek vagy mit csináljanak ? A numerus clausus által nem változhatik benn semmi egyéb, mint az, hogy azok az ügyvédi latifundiumok, amelyek ma is az ügy védi karnak legnagyobb baját képezik, ép ugy, mint az országnak legnagyobb baját a latifundiumok képezik, egyszerűen meg fognak sokszorozódni és azok akiket ma Kene d i Géza t. kartársam helyesen ügyvédi nagykereskedőknek nevezett, nagykereskedők maradnak továbbra is, csakhogy egyszerűen több nagykereskedő lesz a mai kevés nagykereskedő helyett; aki azonban a papáját nem jól választotta meg, az a numerus clausussal nem fogja jóvá tenni, legföljebb azzal, ha a feleségét választja meg jól. A numerus clausussal nem változhatik meg az ügyvédség keretén belül semmi; ellenben az ügyvédség keretén kivüi, abban a pillanatban, midőn a numerus clausust életbe léptetik, két generációt károsítanak meg; azt a két generációt, amely az egyetemen és amely mint joggyakorló ügyvédjelölt azzal a gondolattal foglalkozik, hogy ügyvéd lesz. A nagy tetszéssel fogadott beszéd után a kongresszus szavazás alá bocsátotta Pollák Illés indítványát, amelyet a kongresszus nagy többsége elvetett. Neumann Ármin indítványa hasonló sorsban részesült. Fried Vilmos szavazás előtt visszavonta indítványát. Ellenben nagy éljenzéssel és tetszéssel fogadta a kongresszus Baracs Marcell véleményében foglalt s Nagy Dezső által benyújtott határozati javaslatot. Győry elnök helyett ezután Hlatky Endre alelnök foglalta el az elnöki széket. A kongresszus tagjai ezen legérdekesebb pont letárgyalása után tömegesen hagyták el a termet. Következett a tárgysorozat V. pontjának: Megengedhető-e, hogy közigazgatási hatóságok szabadságvesztés büntetéseket szab janak ki ? tárgyalása. Előadója Gyöngyösy József szépen megokolt beszéd kíséretében indítványozta, hogy a kihágások fölötti bíráskodás a bíróságokat illesse meg. Mezei erdei kihágási ügyekben a bíráskodás a község elöljáróságára is bizható, ha a községben bíróság nincs. A közjégi elöljáróság azonban szabadságvesztés büntetést ki nem szabhat és az ítélettel meg nem elégedő fél felebbezése folytán az ügy további elbírálás végett a bírósághoz teendő át. B1 e u e r Samu helyesli az indítványt, de nem tartja kielégítőnek. Pótlásul indítványt terjeszt elő. V i s o n t a i Soma: elfogadja Gyöngyössy és Bleuer indítványait s még egyet terjeszt be pótlásul. Indítványozza, hogy az ügyvédgyülés intézzen feliratot a kormányhoz, hogy terjeszszen sürgősen az országgyűlés elé oly törvényjavaslatot, mely a kihágások felett való bíráskodást a közigazgatási hatóságoktól, különösen a miniszterektől, mint legfőbb fokban ítélő hatóságoktól elvonja és független bíróságokra bízza. Rácz Géza dr. s Glockner Samu hozzászólásai után az előadó, Gyöngyösi József dr. élt a zárszóval. A kongresszus Gyöngyösi József és V i s o n t a i Soma indítványait elfogadta, ellenben Bleuer Samu indítványát mellőzte. Ezzel a tárgyalások befejeződtek. Az ügyrend értelmében megválasztattak az állandó választmány tagjaiul: Győry Elek dr. B ur i á n Bála, dr. Nagy Dezső, dr. Nóvák Sándor, Pollák Illés, Somogyi Miksa, dr. S z o h n e r Lajos, dr. S t e r n Sámuel, Wolf Vilmos, Hlatky Endre, (Nagyváradj, Pankovics Andor, (Szabadka), Molecz Dani (Pozsony), N i a m e s n y Gyula (Temesvár), Rózsa Izsó (Szeged), Pleininger Ferenc (Pécs), Szeh ló János (Eperjes), V é r te ss y József (Székesfehérvár), W e i s z József (Kolozsvár), Zakariás János (Brassó). Az elnök rövid zárbeszéde után a kongresszus az elnök éltetésével véget ért. Tisztelgés P 1 ó s z igazságügyminiszternél. Plósz Sándor igazságügyminiszternél nov. 23-án tisztelgett az ügyvédgyülésnek az a küldöttsége, melyet az ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet ügyében kiküldött. A küldöttség szószólója Nagy Dezső, az ügyvédi kamara titkára volt, aki tartalmas beszédben jutatta kifejezésre az ügyvédgyülés kívánságait. Plósz Sándor igazságügyminiszter nagyérdekü beszédéből idézzük a következőket: Nagyon szívesen adnék, úgymond, kedvező választ az önök kívánságaira, hogy ezzel is kifejezzem az ügyvédi kar iránt érzett jóindulatomat. Az ügyvéd urak, mint látom, kételkednek ebben, de, mint biztosithatom önöket, teljesen alaptalanul. Nem akar a polgári perrendtartásra hivatkozni, mert azt mondhatnák, hogy elfogult, ha azt mondja, hogy ebben a tervezetben is minden lehetőt megtett, hogy az ügyvédek kívánságait figyelembe vehesse. Ha oly rendelkezések támadtattak meg, amelyeket szóló az ügyvédi kamarák ajánlatára vett föl a tervezetbe vagy a melyeket nagy elődje Szilágyi Dezső vett be a peres eljárásról szóló törvénybe, akkor joggal mondhatja, hogy ezek a támadások jogosulatlanok. Az ügyvédi rendtartásra vonatkozólag megjegyzi, hogy az ügyvédi kar egy kiváló tagját megbízta az arra vonatkozó tervezet kidolgozásával, s néhány hónap előtt felkérte azt az urat, dolgozza át a már elkészült tervezetet az ujabb fejleményekre való tekintettel. Ha még ezt a tervezetet is elavultnak mondják, szólót szemrehányás nem érheti azért, hogy azt el nem fogadta, Mihelyt az ügyvédi kamarák oly javaslatot terjesztenek elébe, amely az uralkodó bajokat orvosolja, haladéktalanul meg fog tenni mindent, hogy az ily tervezetet, mihelyt lehetséges, a törvényhozás elé vigye. Egyébként mondhatja, az ügyvédgyülésen elhangzott sok megjegyzés, nevezetesen azok, amelyek az ügyvédképzésre vonatkoznak, nézetének teljesen megfelelnek és szándéka az ügyvédi rendtartást a polgári perrendtartással együtt életbelépte tni. A miniszter ezután hosszasabban nyilatkozott az ügyvédi gyámés nyugdíjintézetének kérdéséről. Előbb ismertette a kérdés mai állását, majd kifejtette aggályait a budapesti ügyvédi kamara által kidolgozott tervezettel szemben, és hogy miért nem fogadta el V i s o n t a i-nak törvényjavaslatát, amely az ügyvédi rendtartás oly irányú módosítását kívánta, hogy az ügyvédi kamarák jogosítva legyenek a nyugdíjintézet javára tagjaikra illetéket róni. Nem fogadta el ezt a tervezet két okból: először nem tartotta összeegyeztethetőnek a tervezetet az ügyvédi rendtartással, mert ily pénzbeli megszorítás nem felelne meg a mi mai rendszerünknek; másodszor V i s o n t a i Soma javaslata nem volt kellően előkészítve, mert nem intézkedett arról, hogy mi történjék azokkal az ügyvédekkel, akik az illetékeket nem fizethetik meg, vájjon továbbra is tagjai maradhatnak-e a kamarának vagy sem. Továbbá ez a törvényjavaslat nem felel meg a kamarák függetlenségének sem. mert a budapesti ügyvédi kamara számára bizonyos mértékű szupremáciát állapított volna meg. Álláspontja ebben a kérdésben a következő: Ha ugyanazt a tervezetet terjesztik eléje, amelyet a budapesti ügyvédi kamara elébe terjesztett, akkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem hagyhatja jóvá, de ha oly tervezetet mutatnak be neki, amely a mint ez természetes, törvényhozási intézkedéseket tesz szükségessé, ugy azt előbb a többi kamarának kell megküldenie és előbb nem nyilatkozhatik, mertettői a törvény tiltja. A miniszter kész ebben az ügyben is tárgyalásokat indítani és egy tervezet kidolgozásával egy szakembert megbízni, a minthogy szívesen fog értekezni a kidolgozás részleteiről oly ügyvédekkel, akik ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoztak. A küldöttség élénk helyesléssel fogadta a miniszternek a nyugdij-intézetre vonatkozó kijelentéseit. Külföld. Külföldi judikatúra. Mihelyt az elsőbbségi kötvények conversiójának bejelentésére adott határidő lejárt, ez befejezettnek tekintendő és az elsőbbségi kötvényeknek e célra kirendelt gondnoka teendői alól felmentendő, még ha egyes darabok conversiónak nem is vettettek volna alá. (A bécsi legf. ítélőszék 5,333/1900.) Szövetkezetek tagjai csakis természeti személyek lehetnek. Több szövetkezetnek egy szövetkezetté való egyesítése nincs megengedve. (A bécsi legf. ítélőszék 5,410/1900.)