A Jog, 1900 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1900 / 41. szám - Melyik anyakönyvvezetövel közlendő a házasságot felbontó ítélet

292 A JOG a végrendeleti örökös örökösödése senkinek jogát nem sérti; hisz törvényes örökös nincs, illetve nem jelentkezett. De nem sértheti a kincstárnak szállományi jogát sem, mert 1. az örökhagyó végső akaratának végrehajtása, — a mennyiben az állam érdekét más okból nem fenyegeti, — mindig fontosabbnak tartatott az állam háramlási érdekénél és azt mindig megelőzte, 2. a végrendeleti örökös, mint ilyen, az utódlás kérdésében is a kincstár előtt áll. utóbbinak joga csak subsidiárius jellegű lévén ; a kincstár tehát semmi szin alatt nem tekinthető feljogosítottnak arra, hogy ezen elsőbbségnek el nem ismerésével a végrendeletet megtámadhassa, illetve a végrendeleti örököst az örökösödésből kizárja. Evvel ellenkező tételt hirdetni és a kincstár szállományi jogának Ítélni meg az elsőbbséget: a törvény ratiójával és rendelkezésével homlokegyenest ellenkező jogsértés, mondhatni erőszak, mely annál inkább elitélendő, mert az amúgy is minden tekintetben aránytalanul erősebb, de egyszersmind a j o g e s z mének védelmére hivatott államnak érdekében követtetik el, az egyes polgárok végakaratával szemben és vagyonuk rovására! Ha már most a kifejtettek alapján, a végeredményt keressük : akkor, ugy hiszem, azt csak ama felfogás melletti állás foglalásban találhatjuk fel : hogy a kincstárt, miután ebbeli jogát semmiféle tételes jogszabályra, de jogszokásra, még liberális törvénymagyarázat mellett sem alapithatja: nem illetheti meg a törvényes, azaz az örökhagyóval vérszerinti kapcsolatban álló örökösök azon kizárólagos joga, hogy az alakilag hiányos végrendelet érvényességét sikerrel megtámadhassa. Törvényeinknek világos értelme szerint tehát a fiscus csak akkor és ott érvényesítheti szállományi, vagy máskép háramlási jogát, a mikor az örökhagyó mindennemű végakaratnyilvánitás nélkül halt el és a hol a törvényben meghatározott hirdetményi határidőn belül örökösnek senki sem jelentkezett, illetve senki sem igazolja a hagyatékra való örökösi igényét. Melyik anyaköny vvezetövel közlendő a házasságot felbontó ítélet? Irta: dr. HOROVITZ GYULA ügyvéd, Eperjesen. A házassági eljárás körül keletkezett joggyakorlat az ítéletek constructiójában bizonyos általános elveket állapított meg, melyek a bíróságok által állandóan követtetnek, de melyek egyikéhez-másikához szó fér. Ily általánosan elfogadott joggyakorlat, hogy az 1894: XXXIII. t.-c. 67. §-ának intézkedése akkép alkalmaztatik, hogy a házasság érvénytelenségét, felbontását, vagy az ágy- és asztaltól való elválasztást kimondó jogerős ítélet a házasság megkötésének helye szerint illetékes állami anyakönyvi hivatallal közöltetik. Vizsgáljuk, vájjon ezen általános joggyakorlatnak van-e jogosultsága, és a tételes jogban találja-e alapját ? Az állami anyakönyvekről szóló törvény 67. §-a nem intézkedik a részben, hogy melyik anyakönyvi hivatal, a felekezeti-e, vagy az állami értesítendő a bíróság által ? amennyiben csak általánosságban anyakönyvvezetőről beszél, közelebbi megjelölés nélkül. A kérdés az: melyik anya könyvvezetőt kelljen érteni, a felekezetit, vagy az államit? Nincs nehézség akkor, ha a bíróság oly házasságot bont fel, mely az állami anyakönyvekben van bevezetve, mert ez esetben csak az állami anyakönyvvezetőt lehet és kell értesíteni, kivel az ítélet közlendő, és aki a közölt ítéletben fogfalt tényt anyakönyvében, — ahol a házasságkötés is be van vezetve, — feljegyezheti; de nehézség támad akkor, ha oly házasság felbontása közlendő, mely házasság még az anyakönyvi törvényhatályosságánakideje előtt vagyis 1895 október l-e előtt köttetett mely tehát az állami anyakönyvekben bevezetve nincs. — Kivel közöltessék ily esetben az ítélet ? Ha a bíróság az állami anyakönyvvezetővel közli, ez tényleg zavarban lehet, hogy tulajdonkép hova jegyezze fel a felbontást, mikor a megkötésrőlsemmi feljegyzése nincs. A természetesebb nézet tehát az, hogy az ítélet azon felekezeti anyakönyvvezetővel közöltessék, ki anyakönyvébe a házasságkötést bevezette. Bíróságaink követték is kezdetben ezen — nézetem szerint — helyesebb praxist, és ily házasságokra vonatkozó, az előbbi jogrendszer idejébőli felbontást, az illető felekezeti anyakönyvvezetővel közölték. A curia azonban elvi jelentőségű határozataiban ezen gyakorlattal szakított, ésmindigazállami anyakönyvvezetővel rendeli az Ítéletet közölni. Egy előfordult esetben kimondta ugyanis, hogy : «tekintve, miszerint a lelkészi hivataloknak az anyakönyvre vonatkozó működése 1895 október 1-től kezdve megszűnt, megszűnt hivatallal való hivatalos érintkezésnek pedig helye nincs, a másodbirósági ítéletnek rendelkezését, mely szerint az ítélet a lovászpatonai ág. ev. lelkészi hivatallal rendeltetett közölni, mellőzni kellett, és az 1894 : XXXIII. t.-c. 67. §-a alapján az ítélet az illetékes anyakönyvvezetővel rendeltetik közöltetni,» (C. 3,611/1896. Azonos C. 5,674/896 és 2,953/896. 1. Raffay; házassági perrendtartás 76. lap.) továbbá: «minthogy az 1894 : XXXIII. t.-c. az állami anyakönyvekre vonatkozó rendelkezései ez irányban törvényes intézkedés hiányában az egyes felekezeti lelkészekre ki nem terjeszthetők, az idézett t.-c. 67. §-a szerint az abban emiitett bírói határozatok általában az anyakönyvvezetővel közlendők, ez utóbbi alatt csakis az az állami anyakönyvvezető értendő, aki azon felekeeeti anyakönyvvezető helyébe lépett, ki az illető felekezeti házassági anyakönyvet vezette. C. 5,735/896. Ha a feljegyzés célját és lehetőségét szemügyre vesszük, lehetetlen ezen rendelkezést helyesnek mondani. Kétségtelen ugyanis, hogy a feljegyzés ratiója az, hogy mintegy nyilvánkönyvileg igazoltassák , hogy az anyakönyvben foglalt bevezetés megszűnt hatályos lenni. Ezen megszűnés tehát csak ott jegyezhető be, ahol a keletkezés bevezetése fordult elő, mert a megszűnés feljegyzésének csak ezen esetben van célja és értelme. Több mint bizonyos, hogy amennyiben valaki ezen családi állás után tudakozódni akar, az csak oda fog fordulni, ahol a házasság kötése megtörtént, mert a legtöbb esetben nem is lesz képes megtudni, hogy a házasság felbontása iránt bírói eljárás volt foganatban, hogy az mely törvényszéknél folyt le, és hogy mely anyakönyvvezető lett a feljegyzésre utasítva. De ha a feljegyzés iránt mindig az állami anyakönyvvezető keresendő meg, ebből számtalan nehézség állhat elő. Első sorban, melyik anyakönyvvezető legyen a feljegyzésre jogosítva? E részben 4 anyakönyvvezető illetékessége concurrálhat: a házasság megkötésének helye szerinti, — a felperesé, — a vétkes félé, — és az eljárásra illetékes törvényszék lakhelye szerinti anyakönyvvezetőé. A mostani gyakorlat a házasság me gkötésének helye szerinti illetékes anyakönyvvezetőt tartja illetékesnek. Ezen közlés azonban lehetetlenné válik, ha a felek nem Magyarországon keltek egybe, miután a külföldi hatóság ezen értesítésünket nem kénytelen tudomásul venni. A curiai gyakorlata szerint ily esetben a közlés mellőzendő. (Curiai 654/1899. 1. Raffay, a «Jog» 13. sz.-t.) Ezen illetékesség tehát nem fogadható el, mert e mellett az 1894 : XXXIII. t.-c. 67. §-a végrehajthatatlan marad. Ily esetben a többi 3. képzelhető illetékes anyakönyvvezető közt kellene választani, — mindegyik illetékesség mellett lehet támogató indokot felhozni, de ellennézetet is, miből kétségtelen, hogy ezen kérdés körül örökös ingadozás lesz. Szerény nézetem tehát az, hogy a régi házasságokat illetőleg, csak a felekezeti anyakönyvvezetőket lehet értesíteni, mert csak ezen értesítésnek van practicus jelentősége, és mert alig van tartható alapja a Curia ama indokának, hogy a felekezeti anyakönyvvezető mindenképen megszűnt hatóság lenni annak ellentmond maga az 1894 : XXXI. t.-c. 94. §-a is. ' Belföld. A budapesti kir. főügyészség 4,366/ f. ü. 1900. számú utasítása. Tudomásomra jutott, hogy a kir. törvényszékek vádtanácsai eltéró'leg értelmezik a B. P. 110. §-ának második bekezdését, a mennyiben egy részök a székhelyükön kivül levő járásbíróságot csak akkor bizza meg a vizsgálat teljesítésével, ha azt már előzőleg a kir. törvényszéki vizsgálóbíró elrendelte, más részük pedig a vizsgálat teljesítésével megbízott járásbíróságot tekinti a B. P. 105. §-ának első bekezdésében körülirt határozat hozatalára a törvény alapján hivatottnak. A kivánatos egyöntetű gyakorlat létesítése céljából utasítom a kir. ügyész urakat, hogy mindazokban az esetekben midőn a B. P. 110. §-ának első bekezdésében körülirtl*fontos okok* vagy ctulnyomó célszerűségi tekintetek* fennforgását észlelik, az illetékes vádtanácsnál indítványozzák azt hogy a kir