A Jog, 1897 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1897 / 27. szám - Végszó a bérletből való kimozditás kérdéséhez - A megtámadási perek birói illetősége
210 A JOG súlyosan érzett kötelesség gyanánt ró az egyes állampolgár vállára. Az «information,» még ha a feljelentést a «warrant> kiadása végett írásban kell is beadni, rendszerint nem gördít súlyosabb nehézséget a «private prosecutor> fellépése elé. A nyomozást többnyire a rendőrség teljesiti. Ellenben a vádirat szerkesztése annyi jogászi technikai ismeretet tételez fel, a mennyi a laikus állampolgártól nem várható, ő tehát e feladatnak betöltése végett saját költségén jogi képviselőt kénytelen választani, a bizonyítékoknak a főtárgyalásra való előállítása pedig rendszerint nem áll a «prosecutor» hatalmában. Habár tehát az angol állampolgárok korábban hosszú időn át általában véve élénk tanúságot tettek törvénytiszteletükről, szilárd jogérzetükről s a közügyek iránt tanúsított állandó és élénk érdeklődésükről a népvád intézményével járó terhes kötelességeknek aránylag eléggé kifogástalan betöltése által: mind a mellett a fennebbiek alapján könnyen megérthető, hogy a «private prosecutor»-ok már több mint három évszázad előtt többször elhanyagolták a vádképviselettel járó kötelességeknek a főtárgyalásig való pontos teljesítését. Az angol törvényhozás ezen a bajon két irányú intézkedések által óhajtott segíteni. Egyrészt azáltal, hogy a «private prosecutor»-t a vádképviseletteljáró teendők ellátásában az angol közható ságok, különösen a rendőri hatóságok, és a békebiró hathatósan támogassák s igy a népvád képviseletének terhes volta lehetőleg könnyítve legyen; másrészt aképpen, hogy a «private prosecutor* működése, nevezetesen a vádirat beadása és a főtárgyaláson való megjelenés szempontjából, állandó hivatalos ellenőrzés alá helyeztetett, esetleg kényszerrendszabályok alkalmazásával irányítva is volt. Az 1555. évi törvény (Stat. 2. et 3, Phil. and Mary c. 10) már hivatalos ellenőrzés alá helyezi a népvád gyakorlását és kötelezi a vádlót a főtárgyaláson való megjelenésre. A XVII. század elejétől fogva egyenes kötelessége a vád képviseletében eljáró magánegyénnek a «grand jury» elé vádiratot terjeszteni a terhelt ellen «to preferabill oflndictment against the Prisoner» ésakisebb sulyu bűncselekmények eseteiben a prosecutor köteles a tanukat a főtárgyalásra előállítani. A mulasztást elkövető vádló súlyos büntetésekkel lesz sújtva, ellenben a buzgón eljáró prosecutor jutalomban részesül. Ezeket a szabályokat, melyek korábban csak súlyos büntettek («Felonies») eseteire voltak hatályban az 1826-ban hozott «Criminal Law Act»a «misdemeanours eseteire is kiterjesztette, s egyúttal ez a törvény (7. Geo. IV. c. 61. sect. 2. és 3.) feljogosította a bírót arra is, hogy a misdemeanours miatt indított ügyekben hivatalból kötelezze a tanukat a tárgyaláson való megjelenésre. Az 1848. évben hozott «Indictabe Offences AcU (11. és 12. Vict. ch.42. sect. 20.) értelmében a békebiró elzárás alkalmazásával is kötelezheti^a priváté prosecutor-t kötelező írásbeli nyilatknzat «recognizance» kiállítására, a melynek tartalma az, hogy pénzbírság fizetésének terhe mellett meg fog jelenni a legközelebbi esküdtbirósági ülésszakban és ott vádiratot fog előterjeszteni vagy előterjesztetni".) A törvényhozási intézkedések másik része : a prosecutor-t terhelő kötelességek könnyítése a IV. Györgynek és Victoriának uralkodása alatt hozott öt rendbeli törvény szerint abból áll, hogy a prosecutort a vád képviseletében, különösen a vádirat szerkesztésében a közhivatalnokok, illetőleg hatósági közegek támogatják, másrészt hogy a vádképviselettel járó költségeket kezdetben részben az államkincstár, részben a «county »,vagy a község pénztára, később rendszerint az államkincstár vette át.8) Végszó a bérletből való kimozditás kérdéséhez. Irta : dr. GLÜCK LIPÓT, ügyvéd Kassán. Dr. Sonnenschein Simon ügyvéd ur e lapok 23. számában a szőnyegre hozott kérdésre még egyszer tért vissza. Ez ujabbi cikkében nem találok uj érveket, ilyenekre tehát reflektálnom nem szükséges. De van e cikkben néhány, személyemet és a tényállást érintő megjegyzés, melyet válasz nélkül nem hagyhatok. Irtam-e közleményemet saját kezdeményezésemből vagy pedig «valaki részéről történt figyelmeztetés után», — a dolog érdemére nézve, ugy hiszem, teljesen irreleváns. Legalább is fölösleges tehát ennek bolygatása. Megnyugtathatom különben dr. Sonnenschein urat, hogy engem közleményemre senki sem inspirált és csupán jogászi érzékem késztetett engem arra, hogy egy — ») L. Craies id. gyűjt. 49. 1 és Schmidt id. m. 84—85. 1. Hogy ezek a szigorú törvényhozási intézkedések is kellő hatás nélkül maradtak, tanúsítja R e y. a ki («Die Rechtspflege in England, II. rész (1828.) 400. 1.) a jelen század második évtizedében igen gyakran észlelte, hogy az angol bíróságok abból az okból hoztak felmentő Ítéletet, mert a vádló vagy a tanuk nem jelentek meg a főtárgyaláson. ») A részleteket I. F r a n q u e v i 11 e id. m. II. kötet 282. I. Schmidt id. m. 86. 1. — Jellemző például legyen elég itt azt felemlíteni, hogy már 1829-ben szokásba jött Londonban egy-egy rendőrügynököt rendelni ki «prosecutor» gyanánt. szerény nézetem szerint — helytelen bifálat ellenében állást foglaljak. Azon körülmény pedig, hogy azon Ítéletet, melynek védelmére keltem (habár ezen Ítéletnek hozója védelmemre nem szorult), kir. Ítélőtáblánk hozta, vissza nem tarthatott engem véleményemnek nyilvánításától, habár talán sokkal népszerűbb felsőbíróság ellen foglalni állást, mint mellette. Ha pedig, mielőtt közleményemmel az olvasó közönség elé léptem, elébb a per bíróságánál, egy vidéki járásbíróságnál, tanulmányoztam a per iratait, — ebből nem az magyarázható ki, hogy én megrendelésre írtam cikkemet, hanem egyesegyedül az, hogy én csakis a tényállásnak alapos ismerete mellett akartam a felvetett kérdéshez hozzászólani, — a mi talán csak nem vehető furcsaságnak a felületesség jelenlegi korszakában sem. A tanulmányozást olyan alkalomra kellett hagynom, a mikor az illető kir. járásbíróságnál hivatalos dolgom volt. Ez magyarázza a néhány heti késést, nem pedig a dr. Sonnenschein ur által feltételezett fel bujt ás. Nem szerencsésebb dr. Sonnenschein ur azon következtetéssel sem, melyet álláspontja érdekében azon megjegyzésemből vont le, hogy cikke az itteni jogászkörökben nem csekély feltűnést keltett. Higyje el nekem tisztelt kartársam, hogy kérdéses cikke nem fejtegetéseinek helyességénél vagy pedig tárgyilagos bírálatánál, hanem támadásainak szokatlanul éles modoránál fogva keltette a jelzettem feltűnést. És ha kívülem más jogász nem vállalkozott a cáfolat munkájára, ebből nem az következik, hogy a jogászközönség vele egyetért, hanem inkább az, hogy harcmodoránál fogva más nem tartotta tanácsosnak vele vitába bocsátkozni. De szerencsétlen dr. Sonnenschein ur a tényállásra vonatkozólag tett megjegyzésével is. Ő ugyanis «sajnálattal» konstatálja, hogy én cáfoló adataimat nem a megtámadott felülvizsgálati Ítélettel befejezett, hanem más perből merítettem, mert — úgymond — a vonatkozó sommás kereset csak 1895. évi október 1-ső napján lett a felmondó felperesek részéről beadva, tehát későbben, mint a kérdéses bérrészletek bírói letétbe helyezve és a felmondók által onnét felvéve lettek. Dr. Sonnenschein urnák ezen konstatálása csak azon kicsike hibában szenved, hogy egészen téves. Azon «más per» ugyanis, melyből cáfoló adataimat merítettem, valójában azon bírói eljárás, melyet a bártfai kir. járásbíróság a felmondó felpereseknek 1895. évi január 14-én 156. p. sz. a. és 1895. évi április l-jén 721. p. sz. a. a kérdéses bérletbőli kimozditásra vonatkozólag benyújtott kérvényei alapján, a lakbér felmondás és lakás-kiürítés iránti ügyekben követendő eljárás szabályozása tárgyában 1894. évi december hó 23-án 4,873. sz. a. kibocsátott igazságügyministeri rendelet értelmében folyamaiba tett, és mely eljárásnak keresztülvitelével a a hivatkozott rendelet 12. §-a értelmében a felmondást érvényesnek nyilvánító ítéletet hozott. Ezen Ítélet a bérlők által a rendelet 14. §-ában engedett felülvizsgálati kérelemmel megtámadtatván, az illetékes eperjesi kir. törvényszék azt 1895. évi E. 29. sz. a. hatályon kivül helyezte, és a felmondást érvénytelennek mondta ki. Ezen felülvizsgálati határozat által szenvedett jogsérelmet orvoslandók, léptek a felmondók az idézett rendelet 18. §-a értelmében a törvény rendes útjára és beadták 1895. évi október l-jén ama bizonyos sommás keresetet, melyet dr. Sonnenschein ur ellenem ütő trompf gyanánt kiadott, melyet azonban én ütöttem át a fennebbi előadással, melyből kétségtelenül kiderül, hogy a kérdéses bérletbőli kimozditás iránti birói eljárás nem az 1895. évi o k t ó b e r 1-j é n b e n y ujtott sommás keresettel, hanem az 1895. évi január 14-én és április l-jén benyújtott felmondási kérvényekkel vette kezdetét, hogy tehát a kérdéses bérrészleteknek a sommás kereset benyújtása előtt eszközölt letéteményezésesilletve felvétele épenséggel nem támogatja dr. Sonnenschein urnák álláspontját. Ezek után szabadjon nekem még csak egyet megjegyeznem. Ha t. i. valamely félnek képviselője szükségét érzi annak, hogy az ügyfelére nézve kedvezőtlen ítéletet nyilvános bírálat tárgyává tegye, — tőle, az emberi természet gyarlóságánál fogva, nem lehet ugyan rossz néven venni, ha b i r á 1 a t a részrehajló és elfogult; az azonban már vele szemben is a tisztesség engedhetetlen követelménye, hogy a tényállást teljesen és híven, kétértelműségek és elhallgatások nélkül adja elő. A megtámadási perek birói illetősége Irta: dr. KOPPÁNYI DÁVID, gyöngyösi ügyvéd. A. 1893. évi XVIII. t.-c. 1. §-ának első pontja a csődmegtamadási kereseteket személyes keresetnek minősiti és mint ilyent, ha a kereset tárgya járulékok nélkül 500 frt értéket meg nem halad, sommás eljárás alá és a kir. járásbíróság hatásköréhez utalja. ö A törvénynek ezen intézkedése villágos, ehhez commentár nem kell. ö ' «nm™Ámd,e'a sz^mé'yes deresetek csak az esetben tartoznak a sommás eljárás alá, a menyiben azok az 1877. XXII. t.-c.-ben fuknrh2 , g' b'rÓságÍ e,Járás" utalva nincsenek; vagyis akkor ha a kereset tárgya a 20 frt értékét meghaladja; kérdés most va jon akkor, ha a megtámadási kereset tárgyának M frtot meg nem haladja, a kir. járásbíróságok avagy már értéke