A Jog, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1895 / 6. szám - A hatásköri összeütközések biróságáról szóló törvényjavaslat

48 A JOG Vegyesek. A budapesti kir. ügyészség ügyforgalmának óriási emelke­dését mutatja, hogy mig 1893-ban a beadványok száma 33,400, addig 189-i-ben 38.707 volt, tehát az emelkedés 5,307 szám. A felterjesztések lajstromszáma 1893-ban 7,380, 1894-ben pedig 9,076, tehát az emelkedés 1,69(5. Viszont a kir. ügyészség tagjainak nagy munkaképességét s az emelkedő ügyforgalommal szemben kifejtett igazán óriási erőkifejtését és ügybuzgalmát mutatja az, hogy bár a beadványok napi átlaga 106 drb. s az év két utolsó napján tényleg 226 drb érkezett, mégis az elintézetlen szám csak 194, vagyis 2 napi befolyásnál kevesebb. Pedig az iktató szá­mok még nem tüntetik fel az összes munkaanyagot, miután nem kerül iktatás alá a kir. büntető járásbíróságnak 7000 körüli hivatalból üldö­zendő vétség, kihágási ügye, holott azok mindenike legalább kétszer for­dul meg az ügyészségnél s 3 napon belül mindig elintézendő, valamint nem kerülnek iktatás alá a végtárgyalási és itélethirdetési határnapokat tűző végzések és a felebbezésekről szóló értesítések. A nagyváradi kir. ítélőtábla tanács-beosztása a következő : I. Közpolgári tanács. Elnök: Jelenffy Kornél. Tanácstagok: dr. Marie­nescu Athanaz, Dobosfy Alafos, Fráter Imre, dr. Járosi Károly. Pót­tagok : Medvigy Mihály, Czvek Kálmán, dr. Gedeon László, dr. Imrik Péter. 2. Úrbéri tanács. Elnök: Ritoók Zsigmond. Rendes tagok: dr. Mariensku Athanaz, Dobosfy Alajos, Fráter Imre, dr. Járosi Károly. Pót­tagok : Megvigy Mihály, Czvek Kálmán, dr. Gedeon László, 3. Váltó tanács. Elnök: Jelenffy Kornél. Tanácstagok: Medvigy Mihály, Czvek Kálmán, dr. Gedeon László, Nagy Ferencz, dr. Imrik Péter. Póttagok : Dobosfy Alajos, Fráter Imre és dr. Járosi Károly. 4. Büntető tanács. Elnök : Ritoók Zsigmond. Tagok : Urbán Adolf, Poynár Dénes, Polchy Mór, Molnár Géza, Erdélyi Endre. Póttagok : dr. Gedeon László, Nagy Ferencz. A szegedi kir. tábla tanácsai 1895-re következőképen alakul­tak: I. Polgári ügyek osztálya. 1. Közpolgári ügyek szaktaná­csa, egyszersmind felülvizsg. tanács. Elnök: Sey Andor tanácselnök. Birák: dr. Raics Milos, Káplány Géza, Grecsák Ká-ioly, Klimkó Ede, Veres Károly, dr. Hodossy Lajos, Kanyó Lajos, Biró Vilmos. Kisegítő szavazó a felülvizsg. keresk. ügyekben : Retel Jenő. 2. Úrbéri ügyek szaktanácsa. Elnök: dr. Bernáth Géza tanácselnök. Birák: Pichler Lipót. Wargha Imre, Buday János, Zsiross Kálmán. 3. Váltó kereskedelmi és csődügyek szaktanácsa. Elnök: dr. Bernáth Géza tanácselnök. Birák : dr. Despinits Péter, Piukovits Ödön, Retel Jenő, Iluszka Ödön, Agust>h, Antal. II. Büntető ügyek szakosztálya. Birák: tanácsvezető Zsigmondovics Mihály, dr. Szegheö Ignácz, Nesztor János, Szeles Elek, Varasdy Károly, Rácz Gyula. Kisegítő szavazó : Veress Károly. Kiskorúak az egyévi önkéntesi kedvezményről le nem mondhatnak. A m. kir. honvédelmi miniszter 1890. évi 22,606. számú határozata: Egyévi önkéntesi szolgálatban álló kiskorúak az egyévi ön­kéntességi kedvezményről atyai vagy gyámi beleegyezés nélkül le nem mondhatnak, miutr.n annak idején is atyai vagy gyámi beleegyezés mellett soroztattak be egyévi önkéntesek gyanánt. Curiai és táblai értesítések. Az e rovat alatt közlött értesítéseket előfizetőinknek díjta­lanul szolgáltatjuk. Az ide vonatkozó levelezést tévedések kikerülése végett kérjük mindig kiadóhivatalunkhoa intézni. Baja. dr. K. Zs. A már f. k. Nagy Gy. J. — Nagy Gy J. 1443/94. sz. ügyet a C. m. 30. hh. — Bánffyhunyad. B. L. A már f. k. Makfalvi J. — Makíalvi A. 1249/94. sz. ügyet a C. m. hó 29. hh. — Békés. K. J. Konkolly J. — Murvai J. ügy érk. 1651/94. sz. a. n. e. eld. Hegedűs. — Belényes. J. V. A már f. k. Rimanoczy K. — Pap­mező Kimp. község 2227/94. sz. ügyet a C. f. hó 7. vn. hh. — Debre­cen. V. S. 6290/94. és 7464/94. sz. ügyek elintézetlenek, — 8286/94. sz. ügyet a C. m. é. dec. 20. v. n. — Devecser. B. K. A már f. k. Balogh V. — Kis-Cell 2130/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. mv. — Gy. K. A már f. k. Warhanek J. — Kohn J. 3665/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. hh. — Hegyi S. — Hegyi E. ügy érk. 305/94. sz. a. n. e. eld. Ilyés. — Schek M. — S.-Vásárhely község ügy érk. 11759/94. sz. a. n. e. eld. Hűvös. — Warhanek J. — Kohn J. 3665/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. hh. — Ifj. Baráth M. — Baráth A. ügy érk. 5782/94. sz. a. n. e. eld. Pasztélvi- — Széphegyi M. — Freund A. ügy érk. 1826/94. sz. a. n. e. eld. Beck. — Weisz M. — Bodányi M. ügy a Curtához még nem érkezett. — Eger. Cs. I. A már f. k. Sulcz — Rusoin 11924/93 sz. ügyet a C. m. hó 30. hh. — Dr. U. I. Meszlényi Gy. — Grüner S. és Mélitzer L. 9958/94. sz. ügyet a T. m. hó 11. rmv. — Barczay Elek ügy érk, II, 496/94- sz. a. n. e. eld, Oeffner. — T. A. A már f. k. özv. Szabó Iné. _ Szabó M. 234/94. sz. ügyet a T. f. hó 6. fo. T. j. A már f. k. Boda — Veres 12,386/93. sz. ügyet a C. m. hó 25. mv. — Eperjes, dr. S. S. A már f. k. Kozsura J. — Lefkovich K. 361/94. sz. ügyet a C. m. hó 30. hh. — Ér-Mihályfalva, dr. F. A. A már f. k. .Mandel Zs. — Mandel testvérek 519/94. sz. ügyet a C. f. hó 7. hh. — Galánta, dr. N. M. A már f. k. ifi. Ponya F. — Mészáros 627/94. sz. ügyet a C. f. hó 7. hh. — Gyöngyös, F. S. A már f. k. Dudás J. — Cse­csei D. 6137/94. sz. ügyet a T. f. hó 6. hh. — Ipolyság, dr. S. F. A már f. k. Csurja M. — Jakus Z. 11,995/95. sz. ügyet a T. f. hó 5. hh. - Kalocsa, dr. W. S. A már f. k. Fravnyik M. — Nagy P. 2056/94, sz. ügyet a C. m. hó 31. hh. mv. — Kaposvár, dr. St. M. A már f. k. Schőn A. K. — Magy. kir. államvasutak 1346/93. sz. ügyet a C. m. hó 25. hh. — Kassa, K. K. A már f. k. Orosz Tné. — Földessy Gné 1222/84. sz. ügyet a m. hó 29. hh. — Kecskemét, S. M. A már f. k. Soos J. 11,174. sz. ügyet a T. f. hó 5. hh. — Német J. — Német Jné ügy érk. 898/95. sz. a. n. e. eld. Illyés. — Tapio-Györgye község. — Varró J. ügy érk 802/95. sz. a. n. e. eld. Dezsewffy. — Lúgos, dr. F. J. A már f. k. Popper M. — Breslauer J. 10133/93. sz. ügyet a C. m. hó 31. mv. — M.-Vásárhely, S. G. A már f. k. Alexa. — Alexa 10,585/93. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. — M.-Kövesd, F. F. Zsércsi ref. egyház. — Csattos M. ügy érk. 11,580/94. sz. a. n. e. eld. Bosits. Nagy-Becskerek, dr. Gy. M. A már f. k. Alexits. — Ungurean 8865/93. sz. ügyet a C. f. hó 6. hh. — Nagyvárad, R. J. Leoka T. — Özv. Charnó Gyné ügy érk. 9858/94. sz. a. n. e. eld. Zachár. ­Nagy Szeben P. J. Felek község — Rakovitza község ügy érk., 397/95 sz. a. n. e. eld. Illyés. — Nagyszombat Cs. L. Bánás P. — Freund és Lővy ügy érk. 9691/94 sz. a n. e. eld. Egry. — Nyitra Sz. F. A már f. k. Hajas M. — Szloboda J. 10,555/93 sz. ügyet a C. m. hó 31. rend. — Ó-Becse J. Gy. A már f. k. Polacsek — Tóth 86/94. sz. ügyet a C. m. hó 24-én mv. — dr. V. A. A már f. k. dr. Király s ts. — Dunyerszky 219/94. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. — Palanka E. L. Rehlinger F. — Lusch J. ügy érk, 9,288/94 sz. a. n. e. eld. Kiszely. — Pécs dr. M. I. A már f. k. Shafer — Bernhardt 11,243/93. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. — Pozsony dr. N. J. A már f. k. Kónya — Bárcsi 10.199/93. sz. ügyet a C. m. hó 30. hh. — Pozsony R. T. A már f. k. Szabó A. — Matus F. 2,891/94. sz. ügyet a C. m. hó 29. kieg. — dr. U. F. Gy. Korpácsy — szeredi takarék­pénztár ügy érk. 2,429/94. sz. a. n. e. eld. Németh. — Sopron H. Zs. Hutter M. és A. — Dr. Droza J. még nem érk. a C-hoz. — Szabadka Sz. J. Csajkás E. — Kocsmár J. 228/94. sz. ügyet a C. f. hó 1. hh. — A már f. k. 6962/93. sz. ügyet a C. m. é. szept. 29. mv. 2,491/94. sz. elintézetlen. — Szász-Régen dr. C. A. A már f. k. Vosz. 1. lizila — Melik J. 5,012/94. sz. ügyet a C. f. hó 7. hh. — Szatmár dr. S. J. A már f. k. Pál J. — Pechy L. 5,321/94. sz. ügyet a C. m. hó 25. mv. — Székesfehérvár P. G. A már f. k. Lóránt J. —Károly P. 3,392/94. sz. a. f. hó 1. hh. — Szombathely, dr. K. S. A már f. k. Tóth — Bezerédy 8770/93. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. — Temesvár, K. a. A már f. k. 99/94. sz, ügyet a C. m. hó 25. mv. — Titel, V. Zs. Buzarov P. — Buzárov M. s. ts. ügy érk. 11,395/94. sz. a. n. e. eld. Tatity. - 4942/94. sz. ügy még elintézetlen. — Torda, dr. B. L. A már f. k. Marginean. — Mar­ginean 12,114/93. sz. ügyet a C m. hó 24. hh. — Popu — Gyerán 10,419/93. sz. ügyet a C. m. f. hó 6. mv. — Turkeve, K. L. Rékási S. — Balogh Gy. ügy érk. 5579/94. sz. a. n. e. eld. Vegh J. — P. Nagy P. Nagy R. ügy a T.-hoz nem érk. — Dr. Pécsi D. Cser J. ügy Zs. érk. 4357/94. sz. a. n. e. eld. Vörösmarty. — Bodó L. — Bodó S. ügy érk. 12,211/94. sz. a. n. e. eld. Zachár. — Turócz-Szent-Márton, F. B. A már f. k. Fercsek J. 12,144/94. sz. ügyet a T. m. hó 23. hh. ­Újvidék, dr. C. M. A már f. k. Matyanszky Miklov 12,854'93. sz. ügyet a C. m. hó 24. mv. — Dr. C. A. M. Mihajlovits F. és J. — Obermül­ler F. 633/94. sz. ügyet a C. m. évi nov. 21. hh. — Dr. M. D. A már f. k. Nyulassy — Németh 10,455/93. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. ­Dr. V. J. A már f. k. Bács-tiszamelléki takarékpénztár. — Gaal J. 1506/93. sz. ügyet a C. m. hó 29. hh. - Ungvár, L. J. A már f. k. Herskovics M. — Jankovics M. és neje 10,816/93. sz. ügyet a C. m. hó 31. hh. - Versecz, dr. S. K. A már f. k. Alexin V. — Naschitz J. 12,101/93. sz. ügyet a C. m. hó 24. hh. — Zombor, Sz. M. Lux K. ­Ambrozovits Gy. 3285/94. sz. ügyet a C. m. hó 31. hh. — A már f. k. Valtez N. és Csavrak E. 3218/94. sz. bűnügyet a C. f. hó 5. rmv. Meghívás a Magyar általános takarékpénztár részvénytársaságnak 1895. évi február hó 27-én délután 6 órakor az intézet helyi­ségében {Budapest, V. ker., Józseftér 8.) tartandó XlII-ik rendes közgyűlésére. Budapest, 1895. évi február hó 1-én. As igazgatóság. Kerestetik egy fővárosi ügyvédi iroda önálló vezetésére vagy gyakorlattal birö, a német nyelvben is jártas ügyvédjelölt. Elfoglaltság esetleg csak délelőtt. Tiszteletdíj megállapodás sze­rűit Ajanlatok «Themis» cim alatt a lap kiadóhivatalába inté­PALLAS flÉSZVÉNrTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPE8TEN-

Next

/
Oldalképek
Tartalom