A Jog, 1894 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1894 / 3. szám - A hagyatéki zárlat a gyámhatósági örökösödési eljárásban. (Vége.)

18 A JOG. sen 25 tanár. Tartatott összesen 1,578 alap- és államvizsga. Esik egy tanárra 63 vizsga. Minthogy azonban egy vizsgán 3 tanár jelenléte szükséges, minden tanár átlag kerekszám 200 vizsgán vett részt átlag 200 órán keresztül. Tartatott továbbá 1,24:0 szigorlat. Egy tanárra esik 42 vizsga. De mivel egy szigorlaton 5 tanárnak kell jelen lenni, minden tanár átlag 210 szigorlaton vett részt 420 órán keresztül. Tartatott végül az I. félévben 50 előadás heti 185 órában; a II. félévben 50 előadás heti 169 órában. Esik egy tanárra átlag lélévenkint két-két előadás heti 7—7 órában. Ezek a számok azt hiszem, elég ékesen szólnak és elég szomorúan bizonyítják egyfelől azt, hogy a vizsgák s különösen a szigorlatok ily abnormisan nagy száma mellett a tanár egyszerű vizsgálógéppé törpül s elfásulva, kimerülve képtelen — mert ideje sincs rá — minden behatóbb, tüzetesebb, magasabb tudományos irányú kérdésre; másfelől oly mérvű túlterhelést képeznek a folytonos vizsgák és szigorlatok az egyetemi tanárokra nézve, hogy merőben elvonatnak (kivált ha még e mellett, a mint tudjuk, honatyák is, bankigazgatók is stb.) az önálló tudományos kutatásoktól, a hazai jogtudományosságot fejlesztő és előbbre vivő szakirodalmi működéstől. A szigorlatok óriási száma tehát egyértelmű — azok szellemi színvonalának alábbszállitása mellett — a különben is hátramadt hazai tudományosság művelésének kényszerű elhanyagolásával. No hát ennyit csakugyan nem érnek az országnak a tudományos jelentőségükből egyébként is kivetkőztetett kényszer - doktorátusok. A kényszer - doktorátus e mellett még egy érdekes specialitását teremtette meg a könnyű szerrel célhoz jutni szerető s a stréberek kontingensét szolgáltató modern fiatalságnak ; megteremtette a szigorlatok élősdieit. A budapes'i egyetemi hallgatók legnagyobb része ugyanis nem az előadásokra, hanem a szigorlatokra jön ; nem az előadásokon, hanem a szigorlatokon jegyez. Mert a szigorlatok teméntelen sokasága természetszerűleg azt eredményezte, hogy a censor az ötödik, hatodik vizsgán már kénytelen önmagát ismételni s ideje nem lévén a behatóbb tudományos boncolgatásra, kérdései bizonyos chablonszei ű, letaposott nyomokon járnak. Ezeket a kérdéseket — mondjuk minden szigorlati tárgyból legfölebb 100-at — jegyzi fel az élelmes stréber-ivadék, kikeresi az oda illő feleleteket s a nélkül, hogy tudományos rendszerről, a fogalmak összefüggéséről, a jogintézmények lényegéről, az ismeretek harmóniájáról ideája volna, könnyű szerrel lerakja a szigorlatokat, mert a föltett kérdések 8/io része okvetlenül az ő javára üt be. Ez mind gyökeresen meg fog változni a vizsgálati rendszer decentralizálásával. Mert a vidéki jogtanároknak — ha gondtalan megélhetésükről a tervbe vett reform egyik szükségszerű folyományaként gondoskodva leend — kedvük is, idejük is lesz a beható, tüzetes, tudományos vizsgálati módszer alkalmazásához. És aztán nevezzék ezt a képesítő vizsgát akár doktorátusnak, akár egységes jogi vizsgának, tökéletesen mindegy; csak szigorúan tudományos legyen. Hisz' dr. Várady ur is — beismerve a betegség lételét — orvosszert keres és ezt abban találja, hogy vagy némely vidéki akadémiák ruháztassanak fel a tudorozás jogával, vagy a budapesti egyetemen alkalmaztassák több tanerő. Épen ez alternatio egyike és pedig a jogi nemzedék tudományos képzettségének emelésére alkalmasbika van a miniszter által célba véve, a midőn nem a kényszer-tudorozás, hanem az annál magasabb szellemi követelmények ingerenciájával rendelkező egységes jogi vizsga tartásának jogát nem némely, hanem a követelményeknek megfelelő valamennyi jogakadémiának meg akarja adni. Mert sem a tanítványok számát nem szükséges apasztani, sem a tanerők számát nem kell szaporítani. Készen állanak ezek az igen hasznavehető tanerők a vidéki jogakadémiában. Csak le kell csapolni a jogi szakoktatás azon egészségtelen vértolulását, a mely a budapesti egyetemen, a közoktatásügyi minisztérium évi jelentéseiben már egy évtized óta beismerve és konstatálva, hova-tovább elfajuló beteges symptomákban és ártalmas kinövésekben jelentkezik. Végül egyik kardinális kifogása dr. Várady urnák, hogy a kötelező doktorátüs eltörlésével a vizsgák decentralizáltatnak. Nem tartja ezt kívánatosnak, mert szerinte a tanuló összehasonlithatlanul komolyabban veszi feladatát, ha nem az ő kis városának tanára elé kerül végszá-nadásra. Valamint azt is mondja dr. Várady ur, hogy »épen nem vált a magyar felső oktatás előnyére némely vidéki felső tanodának az a renomméja, miszerint a vizsgálatok falai között nem épen túlszigorúak.« Hát hogy mennyire veszik komolyan feladatukat a kötelező doktorátus kényszer-zubbonyát felölteni készülő ifjak, kimutattam fentebb. De az a sanda gyanú, hogy a jogakadémiákon protekció, nepotizmus, pajtáskodás és nem tudom én mi, osztogatják a bizonyítványokat, annak idején az én füleimhez is eljutott. Épen e sértő gyanúsítás tudatában irtam ezelőtt 6 esztendővel, a jogakadémiák kérdésében a magyarországi ev. ref. egyház egyetemes konventjéhez intézett emlékiratomban, hogy »az államvizsgákra nem perhorreskálnám a kormány részéről egy vizsgáló biztos kiküldését. Az akadémiáknak nincs okuk irtózni az ellenőrzéstől!'' Tiz évi tapasztalat után fölemelt fővel mondhatom ezt ma is és mondhatják tanártársaim is. Egyébként dr. Várady ur megnyugtatására jelezhetem, hogy a kötelező doktorátust helyettesíteni hivatott egységes jogi vizsga akként van kontemplálva, hogy a vizsgáló bizottság elnökét, valamint annak két tagját a tanári testületen kivül álló szakférfiak közül a kormány fogja kinevezni és csak két tag fog abban a tanári kar tagjai közül helyet foglalni. Tehát egyáltalában nem lesz módjában a tanárnak — még ha akarná is — a tanuló javára a bizottságban döntő befolyást gyakorolni. A mi pedig azt illeti, hogy »a vizsgáló közeg ugyanaz lesz, mint a volt tanitó«, ezt — bár a most mondottaknál fogva csak részben valósul meg — egyenesen szerencsés intézkedésnek tartom, mert véget vet valahára annak a minden tudományos komolyságot kigúnyoló épületes látványnak, hogy a budapesti egyetemen sikertelenül vizsgázóknak 90 /o-a csak azért bukott el, mert nem az előtt a tanár előtt vizsgázott, a kitől az illető tárgyat hallgatta. És a vizsgákon jelenlevők — többek között magam is — számtalanszor fültanúi lehettek, midőn az egyik tudós professzor ur »szamárság«-nak deklarálta azt a feleletet, a melyet a szerencsétlen censendus a másik tudós professzor ur tankönyvéből szórói-szóra idézett. Tessék elhinni, nem találok egyetlen érvet sem a kötelező doktorátus fentartására ! >A hagyatéki zárlat a gyámhatósági örökösödési eljárásban. Irta: VILLECZ JÁNOS .-árosvármegyei árvaszéki ülnök Eperjesen. yc (Vége.) III. A gyámi törvény azon irányelveinek szem előtt tartása mellett, melyek a nagykorúak gondnokságára vonatkoznak, a gyámhatósági hagyatéki zárlat foganatosítása a következőkben vázolható. Az árvaszék a zárlatot mindég hivatalból rendeli el, miért is a felek ebbeli kérelme csak a panasz jellegével bir, mely a hatóságot elhatározásában nem köti. Ennélfogva a felek előzetes meghallgatása sem mulhatlan kellék; mindazáltal nem képzelhető céltudatosan intézkedő hatóság, mely, már saját tájékozódhatása végett is, az érdekelteket előzetesen meg ne hallgatná. E nélkül az eljárás későbbi menetében oly akadályokra bukkanhat, melyeken minden intézkedése hajótörést szenved. Ily akadály lehet az örökhagyó özvegyének haszonélvezeti joga. Helyesen jegyzi meg erre nézve rónaszéki Trux Hugó, az örökösödési eljárás ezen hivatott művelője, hogy »ha az örökhagyó özvegye van a hagyaték biitokában, a zárlat hagyatékbiróságilag még a leszármazó, söt a szükségörökösök kérelmére sem rendelhető el«. (Örökösödési eljárás, II. kiadás, 149. 1.) Igaz, hogy az özvegyi haszonélvezet az örökösöknek a hagyaték állagára irányuló jogát gyakran veszélyezteti. Megeshetik pl., hogy a hagyaték kizárólag egy erdőből áll, s a haszonélvező azon van, hogy fáját teljesen kivágassa s elidegenítse. Nem tagadható, hogy ez esetben a vagyoná'.lag jó része felemésztődik s törvényeink még sem nyújtanak módot a hagyatéki zárlat alkalmazására, mert a haszonélvezet csak a leszármazó örökösök által iuditandó per által korlátozható lakás, tartás és kiházasitásra (Országb. értek. 16. §.). Egvéb korlátolás fennálló jogrendszerünk mellett elő nem fordulhát, hacsak az 1881 : LX. t.-c. 163. s 191. §§-aiban szabályozott eljárást ide nem számítjuk. Ha azonban a leszármazó örökösök az özvegyi jogon való haszonélvezet korlátozása iránt való keresetet megindítják, a zárlat elrendelését az 1881 : LX. t.-c. 237. §-ának a) pontja'alapján^ feltételei mellett az id. törvény 238. §a szerint illetékes bíróságnál kérhetik. Ezen esetben a hagyatéktárgyaló árvaszék, ha egyúttal illetékes gyámhatóság is, a gyámság vagy gondnokság alatt álló leszármazók képviselőit utasíthatja is a per megindítására s a zárlat szorgalmazására.