A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-53. szám)

1893 / 23. szám - Az egyletek engedélyezése- és ellenőrzésére vonatkozó körrendeletek

A JOG. 183 Mennyivel nagyobb tehát az érdem s mennyivel jelentékenyebb a szolgálat, midőn az elmélet s gyakorlat terén legkiválóbb bajnokok egyike, a bíinvádi eljárás reformjának legsötétebb részéhez, az előzetes eljáráshoz hozzászól s a gyakorlat terén évek óta szerzett tapasztalatait nyilvánosságra hozza. Az ily férfiúnak nézetei mérvadók s becses anyagul fognak szolgálni a bíinvádi eljárás tervezetének e részbeni végleges szerkesztéséhez. Az ily müvet nem lehet röviden felemlíteni, avval a szaksajtónak bővebben s kimerítően kell foglalkoznia, mert evvel nemcsak a kiváló szerzőnek, hanem a szakközönségnek is tartozunk s azért, első sorban röviden ismertetni akarjuk a munka tartalmát. Altalános szempontokból kiindulva szerző constatálja, hogy Franciaországban a code d'instruction criminelle megalkotásával 1808-ban indult meg a bíinvádi eljárás tekintetébeni reform-mozgalom. A német államok ezen francia rendszert jelen század közepe táján tették magukévá, azóta pedig az európai continensen lényeges változás nem történt az alapelvek keresztülvitelében s igy az előzetes eljárás nagyban s egészben a francia 1522. s 1627. évi »ordonanee«-okuak s a «gemeinrechtliche Inquisitionsrecht«-nek szomorú álláspontján maradt. Nálunk még tabula rasa van. Eddigi javaslataink sem marnék a per kezdetét illetőleg kibontakozni egy az itélö biró előtti eljárás minden biztositékát hatálytalanító tespedésböl. S azért szerző, ki a létező bajokat a forrásnál megismerte, teljes elismerést érdemlő munkát végez, midőn figyelemmel az eljárás hiányaira, melyek az ártatlanságnak nem mindig biztosítanak hatályos védel • rnet, az eljárás eredendő bűnét s örököltségi terheltségét kimutatja s a helyes átalakítás irányát kijelöli. A francia reform-mozgalomnak előnye az inquisitorius per hagyományaival szemben abban áll, hogy nem ugyanazon biró itélt a vádlott bűnössége felett, a ki a büntetendő cselekmény tényálladékáuak felderítésével, a tettes kinyomozásával volt megbízva. Ellenben a modern szervezet legnagyobb mulasztása abban áll, hogy nem tudott teljesen szakítani az inquisitorius per alapgondolatával, mert szétválasztotta ugyan az Ítélethozatalt a nyomozástól, de bírói feladatnak elég hibásan a nyomozást is meghagyta s ez tette terméketlenné a modern büntető eljárást. Ez által a tulajdouképeni büntető per, mely a vád emelésével kezdődik, a vizsgálóbíró első aktusához lett kapcsolva. S mert ez más hatóság: a vádtanács, illetve Ítélőbíró informatiojára dolgozott, a közvetlenséget az írásbeliségnek kellett pótolni; ő a bizonyítékok gyűjtése, felvétele s közvetítése körül a birói döntés helyességének s elfogulatlanságának legnagyobb biztositékát a contradictorius eljárás előnyeit nélkülözi, a mi annál sajnosabb, mert tényleg a végleges döntés Dagyrészt a vizsgálóbíró írásbeli feljegyzései alapján történik s igy az elővizsgálat inquisitorius jellege nem változott, sőt megmaradt annak befolyása is a végtárgyalá^ban. S mindezen visszásságokat még tetézte a vádhatóság beillesztése a raodernisált perrendtartás keretébe. Mert a közvádlónak meg kellett adni a jogot, hogy a feljelentő panaszának mibenlétét s alaposságát saját hatáskörén belül nyomozás útján tisztába hozza. A régi inquisitorius per általános s különös vizsgálatra (elő- s rendes vizsgálat) lett szétosztva s az előbbi a vádhatóságnak átengedve. Csakhogy az inquisitorius per ezen felosztása nem meritorius okokon, hanem külső, terhelt személyét érintő következményeken alapul. A modern büntető per nem ismeri a gyanú büntetését ; az előzetes eljárás csak előkészitő jellegű s véget ér, ha a büntetendő tényálladék alanyi s tárgyi ismérveinek fenn vagy fenn nem forgása kiderittetett. Ez iilőpontig az ügyész nincs informálva a terhelt bűnössége vagy ártatlansága iránt; a tényállás tisztába hozatala után pedig a bírónak sem marad hátra vizsgálni valója. A vizsgálat vagy lehet felületes s akkor semmit sem ér vagy alapos s akkor felesleges az ujabb vizsgálat, mert csak ismétlésekbe esik s indokolatlan hosszadalmasságokkal terheli az eljárást. Mennél meszszebbre esik a tárgyalás a tett elkövetésétől, annál nagyobb nyomatékot nyernek a vizsgálati iratok az ítélőbíró szemében, a ki ezekben a per anyagát hamisítatlan minőségében látja. A hatálytalan \agy helytelen igazságszolgáltatás első sorban terhére rovandó az előkészítés hosszának. Minél fontosabb valamely ügy, annál később kerül az Ítélőbíró elé. Miután pedig a bizonyítási anyag nagyon ki van téve a romlásnak, épen nagy kiterjedésű ügyeknél az Ítélőbíró azon alternatíva előtt áll, hogy vagy el kell Ítélnie vádlottat a vizsgáló adatok alapján vagy felmentenie a tárgyalás fogyatékosságára való tekintetből. Itt vádlott sorsa az ítélőbíró egyéniségétől s temperamentumától függ. A jogrend követelményeit csak akkor közelitettük volna meg a bűnvádi üldözés erélyében s hatályában, tehát helyességében is, ha a bűnvádi üldözésre hivatott hivatalnokot egyúttal a vádhatóság többi teendőivel is felruháztuk volna. Mert a francia államügyészség mintájára szervezett vádhatóság beillesztése a contiuentalis bűnvádi eljárások keretébe az inquisitorius per végleges reformjának káros hatását nemcsak ellensúlyozni nem birta, hanem a bűnvádi üldözés teendőinek megosztása két egymástól független s az együttműködés lehetőségétől megfosztott hatóság közt épen az ügyészség intézményének kifejlődését megakadályozta. S ha ezen mulasztást a bűnvádi eljárás újjászervezésénél a mai napig helyrehozni nem sikerül, ugy ez két tévedésnek tulajdonítandó. Az első, mely a törvényhozás rovására esik, az esküdtszék behozatala a legsúlyosabb büntetendő cselekmenyekre nézve, a másik tévedés az előzetes eljárás reformjára vonatkozólag a tudomány képviselői által javaslatba hozott oly intézkedések, melyek inkább a baj fájdalmas érzése, mint világos felismerésének tulajdonítandó. (Folye. köv.) Vegyesek. |" Ilajdu Lajos nyugalmazott curiai biró f. hó 2-án meghalt. A békésmegyei Szeghalmon született 1815-ben. Jogi tanulmányait befejezvén, 1843-ban ügyvédi oklevelet nyert. Előbb Sáros megye ügyésze lett, majd 1849-ben az eperjesi törvényszék mellé állami ügyészszé nevezték ki. Állásában itt 1854-ig: megmaradt. 1855-ben hasoidó minőségben a nagyváradi törvényszékhez helyezték at és 1859-ben az ottani főtörvényszék birájáva nevezték ki. 1862-iki márciusban Biharmegye főispánjának helyettese lett. Itt 1865 végéig működött. 1867 február 14-én a pesti királyi táblához került, a hol két évig maradt. 1870 ben a legfelsőbb bírósághoz osztották be, de nem sokára viszakerült a táblához, amelynek 1882 augusztusig volt birája, a mikor a curiához nevezték ki. Ott bűnügyekben referált. Csak nemrég vonult nyugalomba, a mikor ') felsége a Lipót-rend lovagkeresztjével jutalmazta az igazságügy terén szerzett érdemeit. Műnk aszaporulat a VI. ker. járásbíróságnál. Fővárosunk emelkedéséről mi sem tanúskodik jobban, mint a bíróságoknál évről-évre emelkedő ügyforgalom. Példa erre a VI. ker. járásbíróság, melynél 189.5. május 28-ig bezárólag 5,564 kereset beérkezett, holott a múlt évben ez időpontig csak 4,503 lett beadva, a többlet tehát 1,061 kereset. A beadott keresetek közül 1,258 polgári és 4,306 kereskedelmi ügyből folyó. Beérkezett öszszesen ezen járásbíróságnál 1893. május 28-ig bezárólag 23,339 beadvány, a mi viszonyítva a mult évi hason időtartam alatt beérkezett 18,833 beadványhoz 4,506 darab többletet képvisel. A szentendrei kir. járásbíróság, derék és e lapok olvasói előtt jól ismert főnökének Csanády István vezetése alatt azon kevés bíróságok egyike, mely restanciát nem ismer, melyben a ma beérkezett ügy holnap már el is van intézve. Tekintettel arra, hogy ezen járásbíróság különféle helyi és nemzetiségi viszonyainál fogva nem tekinthető a legkellemesebb birói székhelynek — valóban csodálkoznunk kell, hogy az igazságügyi kormányzat figyelme eddig nem irányult ezen, — exponált helyen 17 év óta kitűnő sikerrel működő — ügyes és szakavatott biró felé. Csak kötelességet teljesítünk, midőn a mindent megfigyelő és jó tanács iránt fogékony igazságügyérünket Csanády úrra figyelmeztetjük, a ki e figyelmet méltán megérdemli. Elnöki megintés ellen használható felfolyamodás határidejének számítása. A kir. igazságügymínister helyben hagyta egyik kir. itélö tábla elnökének azt a határozatát, melylyel egy kir. törvényszéki bírónak az ellene alkalmazott megintést kimondó kir. itélő táblai elnöki határozat ellen benyújtott felfolyamodását, mint az 1891: XVII. t.-c. 15. §-a értelmében (60. §.) elkésettet visszautasitotta; mert az említett törvénycikk idézett 15. §-ában a felfolyamodásra kötelezőleg megszabott 8 napi határidő helyes számításánál nem azon időj ont irányadó, melyben a felfolyamodás postára adatott, hanem az, a melyben a felfolyamodás a felügyeleti hatósághoz megérkezett. (38,465/1892. I. M. sz.) Az egyletek engedélyezése- és ellenőrzésére vonatkozó körrendeletek. Az egyleti jog alapját az 1875. évi május 2-án 1,508. sz. a. kibocsátott körrendelet képezi. Miután a kérdéses alapvető körrendelet a »Rendeletek Tárá«-ban fel nem található és miután lépten-nyomon érkezhetnek hozzánk kérdések ezen körrendelet egyik-másik intézkedése iránt, nem vélünk felesleges munkát cselekedni, midőn azt az alábbiakban megismertetjük, illetőleg annak rendelkező részét szószerint közöljük. A végből, hogy ugy a hatóságok, mint azok, a kik egyleteket alakítottak, vagy jövőben alakítani kívánnak, kellő tájékozással bírjanak teendőikre nézve, jelezve vannak a körrendelet mellékletében azok a legfőbb szempontok, melyek a belügyminisztériumot az egyleti alapszabályoknak láttamozási záradékkal való ellátása, valamint az egyletekre vonatkozó főfelügyeleti jog gyakorlása közben vezetik, mely alapelvek érvényesítése mellett egyfelől az egyleti jog élvezete kellő mértékben meg van könnyítve és a kormányzati szempontból kifogás alá nem eső egyletek működése a kormányzat semminemű mulasztása által nincs bizonytalan időre megakasztva, másfelől pedig a lehető visszaéléseknek is kellő mértékben gát van vetve. Ezen szempontokat magában foglaló és mindez ideig zsinórmértékül szolgáló körrendeleti melléklet szövege a következő : 1,508/eln. számhoz. M. kir. belügyminiszter. Melléklet. Az egyleti ügyek elintézése, illetőleg engedélyezése és ellenőrzése tekmtetéből következő eljárás állapittatik meg: I. Mindennemű egylet megalakulhatásának főkelléke, hogy alapszabály-tervezetét a m. kir. kormánynak illetékes törvényhatósága utján láttamozás végett felterjeszsze. Ha az ilyképen fölterjesztett alapszabálytervezet iránt a kir. kormányhoz lett tettleges beérkezésétől fogva 40 nap lefolyása alatt határozat, vagy észrevétel az illető egylet alapszabályaira nézve nem tétetett ; mükö-