Fabiny Ferencz (szerk.): A magyar kir. Curia felülvizsgálati tanácsa által a sommás eljárásról szóló törvény (1893. XVIII. tcz.) alapján hozott határozatoknak gyűjteménye. III. kötet 1897,1898 (Budapest, 1899)
előzőleg létesített haszonbérleti szerződések az 1892. évi szeptember hó végéig fentartattak, nyilvánvaló, hogy a haszonbérleti szerződéseknek a jelen perben szóban forgó időtartamára vonatkozólag felperes érsek nem az érsekelődnek jogutódaként, hanem önálló új szerződő félnek jelentkezik, s így arra nézve, hogy a szerződések tartalmának megbirálásánál mi szolgáljon irányadóul, egyedül azok a megállapodások jöhetnek tekintetbe, a melyek a ministeri biztos és alperes között történtek és mert alperes nem is állítván azt, hogy közte és a miniszteri biztos között más megállapodás jött volna létre, mint az, hogy a korábbi időben létesített szerződések meghosszabbíttattak ; a jelenleg peres kérdés megbirálásánál csakis azok a rendelkezések lehetnek irányadók, melyeket a szerződéseknek az I. bírósági Ítélet tényállásában ismertetett kifejezések tartalmaznak, ellenben az adók fizetésére vonatkozó s az 1891—2. gazdasági évet előzőleg H. L. volt érsek haszonélvezetének tartama alatt folytatott gyakorlat figyelembe nem vétethetik. Helytelennek tartja továbbá alperes magát a szerződéseknek értelmezését is, s különösen a kis-eperjesi szerződésre vonatkozólag, mert alperes szerint a szerződés 6. pontjának az az intézkedése, hogy az egyenes adók és járulékai bérbeadó által fizetendők, a jelen perben vitás adónemeket felperes, nem pedig alperes terhe gyanánt határozza meg. De sérelmet lát alperes abban is, hogy a jövedelmi pótadónak megfizetésére köteleztetett, holott az 1888. XLVI. 16. §. szerint az általános jövedelmi pótadó államadónak tekintendő és mint ilyen egyenes, vagyis állami adót képezvén, a szerződés alapján kizáróan felperest terheli. Alperesnek ezek a panaszai részben alaposak. A felebbezési bíróság ugyanis alperes kötelezettségének meghatározásánál mind a négyrendbeli szerződésnek az I. bírósági ítélet tényállásába foglalt és a felebbezési bíróság által helyesnek elfogadott szöveget egy tekintet alá veszi, és ezekből a szövegekből egyértelmű megállapodásra jut. Ez a kiindulás pedig nyilván téves, mert a négy szerződésnek nem mindenike tartalmaz azonos, avagy csak hasonértelmű kifejezéseket is,-a miből okszerűleg következik, hogy a jelenleg vitás kérdésekben ugyanegy alapon nem lehet határozni, hanem a döntésnél a szerződések szövegének eltérő volta teendő bírálat tárgyává. Az első bíróság ítéletének tényállásában 1., 2., 3. és 4. pontok 4*
