Térfi Gyula (szerk.): A Budapesti királyi ítélőtáblák felülvizsgálati tanácsainak elvi jelentőségű határozatai. X. kötet 1905-1906 (Budapest, 1907)

408 Kassai kir. Ítélőtábla. jogi bekebelezéssel sértve van, a miből okszerűen folyik, hogy a telekkönyvön kivül álló harmadik személy, a ki se nem jog­utóda, se nem engedményese valamely telekkönyvi érdekeltnek, egyrészt a jelzálogos hitelező zálogjogának törlését szorgalmazni nem jogosult, másrészt nem jogosult valakit annak teljesítésére szorítani, hogy a zálogjog kitörlését eszközölje, ha csak nem bizonyítja, hogy a zálogjog kitörlését valamely érdeke követeli. Ezt a jogszabályt sértette meg a felebbezési bíróság; mert a keresethez A) alatt csatolt hiteles telekkönyvi kivonatból nyil­vánvaló, hogy a tjkvben a felperesek sem mint tulajdonosok, sem mint jelzálogos hitelezők elő nem fordulnak. A felperesek­nek igazolniok kellett volna, hogy ők a tkvi tulajdonosoknak jog­utódai, avagy kimutatniok, hogy miféle érdekük van sértve azzal, hogy e tjkvben G. 1. s. szám alatt P. I. javára zálogjog van be­kebelezve, a felperesek azonban ebben az irányban mit sem iga­zoltak, maga az az egy körülmény pedig, hogy a felperesnek jogelődei, sőt maguk a felperesek is egykoron e telekkönyvi ingatlanoknak tulajdonosai voltak, a telekkönyvileg is kitüntetett tulajdonjoguk elenyészte után ily érdeket nem igazol. Ezért a felperesek, mint nem érdekeltek az alperesek irányáben teher­mentesítési keresettel fellépni jogosítva nincsenek. (1906 márcz. 20. 1905 G. 225. sz. a.) 472. A felebbezési bíróság Ítéletében megállapított tényállásból kitűnik, hogy a felperes kérte annak a helyi szokásnak a meg­állapítását, a mely Eperjesen az utczai járdák kiépítése tekin­tetében az egy utczában lakó háztulajdonosok között állandóan követtetni szokott. A felebbezési bíróság eme kérelmet ezen az alapon mellőzte; mert az aszfaltjárda építése Eperjesen az 1902. évet megelőzően csak szórványosan és csakis egyes háztulaj­donosok házai előtt azok magánelhatározásából létesülvén, ebben az irányban általános jogszokás ki nem fejlődhetett. Ez az érve­lés azonban nem helyes, mert a felperes nem kizáróan az aszfalt­járdák, de általában a járdák létesítésére vonatkozó helyi szokás megállapítását kérelmezte és nem is az a döntő, hogy az aszfalt­járdákra, de az, hogy általában a bárminő anyagból készült jár­dákra nézve létezik-e egy olyan állandóan és huzamos időn keresztül fennálló korábbi helyi szokás, a mely szerint az egy utczában lakó háztulajdonosok többségének a határozata alól a

Next

/
Oldalképek
Tartalom