Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

584 Dologi terhek Az 1691. évi ápril 2-án kelt kir. rendelet (Explanatio Leopoldina) szerint az evangélikusok a nem articularis helyeken továbbra is a kath. parochia kötelékéhez tartozóknak tekintettek, s ez alapon köteleztettek a párbért a kath. lelkész­nek fizetni, — mig végre az 1790/1. évi XXVI. t.-czikk által a kath. egyház joghatósága alól teljesen feloldattak, s a kath. lel­késznek teljesített párbérszolgáltatások alól feltétlenül felmen­tettek. A törvényhozásnak utóbb emiitett határozott nyilatkozvá­nyaival szemben ki sem fejlődhetett oly általános jogszokás, mely­nek alapján a párbér tekintet nélkül a parochialis kötelékre, in­gatlanokhoz kötött dologi teher természetét vette volna fel. Ezekből, valamint ama tényből is, hogy a párbért rend­szerint csak a házasságban élők s az önálló háztartással biró özvegyek és özvegy nők szolgáltatták, és hogy azt a házatlan zsellérek is fizették, önként következik, hogy a némely canonica visitatiókban előforduló ama kitételeknek, hogy a párbér min­den ház vagy minden telek után szolgáltatik ki, oly horderőt, mintha azok a párbérszolgáltatás jogi természetét fejeznék ki, tulajdonítani nem lehet, hanem a fentebbiekből folyólag fel kell tenni, hogy az emiitett és azokhoz hasonló kifejezések csakis a párbér kivetésének módját kivánják jelezni. Ezen általános elvi szempont azonban nem zárja ki azt, hogy a párbér egyes esetekben szerződés és más jogalkotó tények folytán ingatlanhoz kötött dologi teherré nem válhatott; mert a törvényhozás fentebbi intézkedései a felek cselekvényeit és sza­bad rendelkezését semmi irányban nem korlátozták, ily esetek­ben tehát, s valahányszor átvállalt vagy községileg avertált pár­bérről van szó, a fent kifejezést nyert átalános elv nem állhat útjában annak, hogy a fenforgó külön jogczimnél fogva a pa­rochialis kötelékhez nem tartozók is a kath. lelkészt illető pár­bér fizetésére vagy kiszolgáltatására köteleztessenek. (Kelt Budapesten, a kir. Curia polgári szakosztályainak 1885. évi deczember hó 4-én tartott teljes üléséből. Hitelesít­tetett az 1886. évi január hó 22-én tartott teljes ülésben.) A pozsonyi kir. Ítélőtábla 1. sz- polg\ döntvénye­780 Pozsonymegye Eperjes községben a római kath. plébánia felállítására vonatkozóan Eperjesen az 1825. évi május hó 13. napján az illető szolgabíró és esküdt jelenlétében az illető föl­desúr megbízottja, az illető község akkori elöljárósága és az illető községbeli 11 úrbéres gazda részéről azzal a záradékkal, hogy a többi gazdák jelenlétében és megegyezésükkel aláirt

Next

/
Oldalképek
Tartalom