Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)
BÜNTETŐTÖRVÉNY. 625 államjegyet és egy darab 5 frtos bankjegyet, ezt megelőzőleg 1878: V. t.-cz. pedig különböző alkalommal 2—2 frtot jogtalanul eltulajdonított; 333. §. ezen összegből azonban az előnyomozat alkalmával 56 frt meg- Lopás. találtatott és károsultnak visszaadatott, ez okból károsult a fenmaradó 3 frtra kárigényt nem is támasztott. Minthogy pedig vádlottnak ezen különböző időben történt és nem egy akaratelhatározásból kifolyó ténykedése a lopás bűntettét, illetve vétségeit állapitja meg, vádlottat ezekben bűnösnek kimondani és az Ítélet rendelkező részében meghatározott összbüntetéssel sújtani kellett. A büntetés mértékének meghatározásánál súlyosító körülmények hiányában figyelembe vétetett vádlott büntetlen előélete és az okozott kár csekély összege, mely túlnyomó enyhítő körülmények folytán volt a B. T. K. 91. §-a alkalmazandó. (93. szept. 19-én, 2484.) — Pozsonyi tábla: A vádlott, habár három különböző időben, de ugyanegy helyen és hasonló körülmények között követte el a lopást, cselekménye tehát egy akaratelhatározás eredményéül tekintendő ; ebből folyóan őt csakis egy rendbeli, a B. T. K. 334. §-a szerint minősülő lopás bűntettében mondja ki bűnösnek és ennek folyamányaként a B. T. K. 98. §-át mellőzi ; ezzel a változtatással egyebekben az elsőbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. (94. febr. 14. 2526.) — Curia: Minthogy S. Juhanna vádlottnak ugy a vizsgálat során, mint a végtárgyaláson is beismert ama cselekménye, mely szerint B. János károstól, kinél takarítónői teendőket végzett, 1898. évi márczius hó 2-án a ruhatakaritás alkalmát felhasználva, 55 frtot lopott, a B. T. K. 333. és 334. §§-aiba ütköző lopás bűntettét már magában véve és azt ezt megelőzőleg elkövetett két rendbeli lopással való egybefoglalás nélkül is megállapítja, minthogy továbbá a vizsgálat adatai semmi támpontot sem nyújtanak arra, .hogy nevezett vádlottnak előbb érintett három rendbeli lopási cselekménye ugyanazon szándék-egységre visszavezethető legyen : ennélfogva a kir. ítélőtábla ítéletének e részbeni megváltoztatásával, a bűnhalmazat megállapítása és az összbüntetés kiszabása tekintetében az elsőbiróság Ítélete, egyebekben pedig az elsőbiróság ítéletéből elfogadott indokainál fogva a kir. ítélőtábla ítélete hagyatik helyben. (95. ápr. 18. 4575/94.) 15895. Eperjesi tsz.: Gr János és H. Mátyás terheltek önként beismerik, hogy 1891. évi november 25-én éjjel 11 óra tájban, előzetes összebeszélés folytán T. Mária káros udvarára az azt kerítő 5—6 láb magas palánkon át bemászván, a nyitott padlás ajtajához támasztott létrán felmentek a padlásra és P. M-nak szárítás végett ott kifüggesztett, vallomása szerint összesen 50 frtnyi értékű fehérruháját, valamint M. Annának az ugyanott levő nyitott ládájában elhelyezve volt s 19 frtra értékelt különféle ruhaneműit ellopták. T. Mária udvaráról hazamenet, átmásztak az ezen és P. Ignáczné szomszédos udvara közt szintén 5—6 láb magasságú palánkon s utóbbinak udvaráról G. Mórnak 2 frt értékű egy nadrágját és P. Ignácznénak 3 frt értékű egy női szoknyáját, 2 inget és 2 drb törülközőjét ellopván, eltávozMdrkus: Felsőbíróságaink elvi határ. IX. 40