Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

522 BÜNTETŐTÖRVÉNY. 878: V. t.-cz. miszerint L. József vádlott előtte beismerte, hogy a 110 frtot a 219- §. nevezett sértettől kölcsön felvette s hogy ennek kifizetésére a Hamis eskü. bankból pénzt akart felvenni, terhelő gyanuokot képez ugyan, mindazáltal tekintettel a K. Anna tanúnak L. János sértettel való sógorsági viszonyára és ebből eredő érdekeltségére, tekintettel magának a nevezett sértettnek a kölcsönadási megtagadó s B. István és K. János tanuk vallomásával igazolt kijelentésére, eme gyanuokra nem helyezhető oly suly, hogy ennek alapján L. József vádlott bűnössége jogos megnyugvással kimondható lenne. Ezeknél fogva a kir. itélő tábla a L. József vádlott határozott és következetes tagadásával szemben nem találta megállapitandónak, mintha nevezett vádlott az ellene L. János sértett által 110 forint tőke és jár. iránt folytatott sommás perben az egyezségi főesküt az eperjesi kir. járásbiróságnál valótlan tényre, jobb tudomása és meggyőződése ellenére rosszhiszemüleg tette volna le, miért is L. József vádlottat a hamis eskü bűntettének . vádja és következményeinek terhe alól felmentendőnek itélte és ennek jogszerű következményeképen a vizsgálati fogsága megszűntetésével azonnali szabadlábra helyezését elrendelendőnek találta. (96. márcz. 4. 836.) — Curki: A kir itélő táblának fent idézett ítélete az abban felhozott indokok alapján és még azért is helybenhagyatik, mert maga azon tény, hogy felperes egyezségüeg beleegyezett abba, hogy a per kimenetele alperes esküjétől tétessék függővé, azt bizonyítja, hogy kereseti kérelmének bizonyítására semmivel sem rendelkezett, az utőlatj előhozott tanubizongitékok tehát már ez okból is aggályosak. (97. márcz. 17. 5848/96. B. T. XXXIV. 12 ) 15769. Curia: Az 1893: XVIII. t.-cz. 100. §-a szerint a felek abban állapodhatnak meg, hogy valamely döntő ténykörülménynek bebizonyítása az egyik félnek esküjétől tétessék függővé. Ez történt a jelen esetben is és ebben az esküben foglalt ténykörülmény bizonyult be valótlannak. Heryesen állapították meg tehát az alsóbiróságok vádlott bűnösségét. De a bűnösség nem alapitható a B. T. K. 215. §-ára, mert az 1893: XVIII. t.-cz. 221. §-a csak a 95., 99. §§-aiban emiitett vallomásokra vonatkozik, vádlott pedig nem ezen, hanem a 100. §. alapján lett esküre bocsátva, mely esküre nézve az 1868 : LIV. t.-cz. szabályai alkalmazandók lévén: vádlott cselekménye a B. T. K. 219. §-a alapján volt minősítendő és büntetendő. (97. márcz. 17. 6137/96.) 15770- Curia : Tekintve, hogy az eskü szövege az eskületételi jegyzőkönyvben az 1868 : LIV. t.-cz. 243. §. intézkedésének megfelelően vétetett fel; tekintve továbbá, mikép az a körülmény, hogy az eskü szövege az állam hivatalos nyelvén is jegyzőkönyvbe nem vétetett, az esküt bizonyitő erejétől meg nem fosztja, tekintve végre, hogy a most jelzett körülmény nem szolgálhat akadályul arra nézve, hogy a hamis eskü tényálladéka meg- vagy meg de állapíttassák : a másodbiróságnak a kir. ügyész részéről felebbezett ítélete feloldatik és a szegedi kir. itélő tábla az ügy