Polgári jogi döntvénytár. Bírósági határozatok 11. kötet, 1986-1989 (Budapest, 1990)

Helyes a másodfokú bíróságnak az a döntése is, amellyel a szerződést érvényessé nyilvánította a Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének második fordulata alapján, mert a szerződéskötés előtt fennállott helyzet visszaállítása nem volt indokolt, s ez a döntés felelt meg egyébként a felperesek fellebbezési eljárásban tett nyilatkozatának is. Téves azonban a másodfokú bíróságnak az a döntése, amellyel az alperest 10 000 forint megfizetésére kötelezte. A Ptk. 237. §-a (2) bekezdésének helyes értelmezéséből ugyanis az következik, hogy az ellenszolgáltatás a szolgáltatás értékével legyen azonos. A bíróságoknak ilyen esetben az ellenszolgáltatás mértékét olyan összegben kell megállapítaniuk, amely nem azonos ugyan a forgalmi értékkel, de olyan helyzetet teremt, amely mellett a feltűnő értékkülönbség többé már nem áll fenn. Olyan ellenérték megállapítására kell törekedni, amely a felek ügyleti érdekeihez legközelebb áll. Az értékkülönbségnek tehát csak az előnyt feltűnően aránytalanná tevő részét kell kiküszöbölni (267. számú polgári kollégiumi állásfoglalás). Ezeknek a szempontoknak megfelelően a perbeli esetben annak meghatározásánál, hogy mi az az összeg, ami mellett a feltűnő értékaránytalanság már nem áll fenn, mérlegelni kellett azt a körülményt is, hogy a felperesek a szerződés megtámadásánál, a pert megelőző tárgyalásoknál, de a per kezdeti szakaszában is az akaratuknak megfelelő vételárat 15 000 forintban jelölték meg. Ennek a körülménynek és az említett állásfoglalásban foglalt egyéb szempontoknak a figyelembevételével a másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a feltűnő értékaránytalanságot úgy küszöböli ki, hogy az alperest a már kifizetett 10 000 forint vételáron felül további 5000 forint megfizetésére kötelezi. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az első fokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest kötelezte, hogy fizessen meg a felpereeknek 15 nap alatt 5000 forintot és ennek 1986. október 19. napjától járó évi 8%-os kamatát. Az ezt meghaladó keresetet elutasította (P. törv. III. 20 515/1988. sz., BH 198912. sz. 60.). 115. A feltőnű értékaránytalanság elbírálásánál a vásárolt dolog sajátos tulajdonságainak figyelembevétele [Ptk. 201. § (2) bek., PK 267. sz.]. A peres felek között 1984. október 10-én adásvételi szerződés jött létre, amely szerint a felperes megvásárolt az alperestől egy ROBUR LO 3000 típusú vegyes rendeltetésű gépkocsit 170 000 forintért. A gépkocsi az adásvételkor lángossütésre átalakított büfékocsiként üzemelt. Az alperes a gépkocsiban rendszeresen lángossütő tevékenységet folytatott a csepeli piacon, hétvégeken pedig a Normafánál, illetve az autópiacon. A szerződéskötéskor úgy nyilatkozott, hogy a csepeli piacon és a Normafánál levő telephelyről elvonul, ottani tevékenységét megszünteti, így a felperesnek módjában áll ezekre a helyekre telephelyengedélyt kérni. Az autópiacnál levő elárusító helyet azonban saját részére fenntartotta. A felperes számviteli főiskolát végzett pénzügyi szakember, és az adásvételi szerződés megkötése körüli időben munkaviszonyát megszüntette, mert lángossütőként akart tevékenykedni. Ennek érdekében kiskereskedői engedélyt kért és kapott. Az adásvételi szerződés megkötésekor a felperest elsősorban nem a gépkocsi műszaki állapota érdekelte, hanem főleg az a körülmény, hogy az abban folytatott lángossütő tevékenységgel milyen forgalmat, milyen hasznot lehet elérni. Ezért többször megjelent a csepeli piacon, figyelemmel kísérte a forgalmat. Ugyanezt tette az autópiacon is. Amikor úgy látta, hogy a csepeli piacon jelentős a büfé forgalma, sor került a szerződés megkötésére. A szerződéskötéskor a felperes a vételárat kifizette, és a gépkocsit 132