Szent Benedek-rendi Jedlik Ányos katolikus gimnázium és általános iskola, Csepel, 1945

feltámadási körmeneten pedig a baldachin mellett sor­falat állva kisértük az Oltáriszentséget. Április 22.­én Húsvéthétfőn nagyobbszábásu csa$atkirándulásra mentünk j Hármashatárhegy-Vöröskővár-Remetehegy útvo­nallal. 28.-án a bazilika előtti Szent György-napi tábori misén és disszemlén vettünk részt, délután "öregjeink" a csepeli őrsvezetői napon szerepeltek. Május folyamán őrsi kirándulásokat rendeztünk. 26.-án pedig kedvenc kirándulóhelyünkön az ördögárok­ban tartottuk meg az újoncok próbáfeását és az "öregek" őrsi akadályversenyét. Junius havi programmunk a táborra való közvet­len előkészület volt. Ezt a célt szolgálta pünkösdi próbatáborunk, mikor három napra a szigetszentmiklósi erdőbe vonultunk, junius 27.-i tábortüzünk, ahol nótás és mókás világkörüli utazásunkkal arattunk nagy sikert és a junius 30.-i csepeli cserkésznap, ahol viszont még erősen kitűnt csapatunk fiatal volta. Mindenesetre sok tanulsággal szolgált a nyári táborunkra. Bekor ugyanis már várt ránk a vasmegyei Lánkapuszta festői környeze­te, kedves népe és soproni bencés cserkésztestréreink, kik ott táboroztak és kiktől sátraikat kaptuk kölcsön. Rövid, de komoly táborunk folyamán sor került minden­re: ujjáépitési munkára, cserkészügyességekre, kirán­dulásokra, ugy hogy sok felejthetetlen élménnyel gaz­dagodva nézünk az elkövetkező munkaév elé. Galambos Irén. Sportélet. A sportkört hivatalosan ebben az évben már nem tudtuk megalapitani, igy a sportélet előmozdítá­sa versenyek stb. révén nehezen ment előre. A téli sportok közül sokan űzték a korcsolyázást. Kedvező volt erre az idő és a WM mükorcsolyapáláyja. A töb­bi sport közül különösen a futballozás örvend közked­veltségnek. Edzéseken kivül gimnáziumi csapatunk két alkalommal mérkőzött a polgaristákkal és azokat 7:lf majd 5:2 arányban verte meg, egy alkalommal pedig a budapesti bencés gimnáziam alsós válogatottjával, ezt 1:0 arányban győzte le. Vönöczki Eábián.

Next

/
Oldalképek
Tartalom