Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 11 (2005) 1-2. sz.

Corpus evangelicorum - MÉRAI DÓRA: Apafi György síremléke

helyezkedik el. Négy oldallapja is faragott díszítésű, négy sarkán egy-egy női figura, amelyek a szarkofág tömbjébe mélyített fülkékben ülnek, a fedőlap sarkai alkotják a fülkék záradékát. A síremlék sárgásfehér mészkőből készült. Méretei a lábazattal együtt 339 x 207 cm, magassága 127 cm. A fedél tagozott, párkányként kialakított élén fut körbe az a felirat, amelyből az ábrázolt kiléte, halálának időpontja és körülményei kiderülnek: „MAGNIFICUS DOMINUS, DOMINUS GEORGIUS APAFFI DE APANAGYFALVA, CELSISSIMO TRANSYLVANIAE PRINCIPI AB INTIMIS CONSILIIS, IDEMQUE COMES COMITATUS DE KÜKÜLLŐ MERITISSIMUS, ET ASSESSOR TABULAE IUDICIARIAE LAUDATISSIMUS: POSTQUAM INVICTA CHRISTIANI PECTORIS PATIENTIA PERTINACEM CAPITIS DOLOREM TOLERASSET; ANIMAM SUAM PIE JUXTA ET HILARITER DEO CREATORI AC REDEMTORI SUO REDDIDIT, ANNO CHRISTI M.D.C.XXXV. AETATIS SUAE XLVII. A.D. FEBRUARII VIII. LNTER TERTIAM ET QUARTAM HORAM MATUTINAM: MORTALITATE SUA NON LONGE POST HIC DEPOSITA."

16 A tumba fedelén fekvő alak feje felőli rövid oldalon további négy domború betű olvasható: „D O M S". Feloldása: „Deus Optimus Maximus Supremus". A fedél közepén, mélyített mezőben fekszik Apafi György páncélos alakja. Törzse alatt hosszú, keskeny derékalj, feje alatt párna. Sodronyingén gazdagon díszített teljes vértezetet visel, az emberarcú oroszlánfejet mintázó vállkagylók különösen szépen formáltak. Az alak testhelyzete sajátos: jobb oldalára fordul, bal lábát kissé felhúzva átveti jobb lábszára felett. Jobb karja behajlítva, keze feje alatt, bal karja nyújtva, keze a szablya markolatán, amely az övéről lecsüngő szíjon függ, arabeszkdíszítésű hüvelyben. Apafi György hajviselete törökös: csak a fejtetőn meghagyott hosszabb varkocs hullik előre homlokára, haja egyébként rövidre nyírt. Szakállt és bajuszt visel, szemei lehunyva, orra, sajnos, letört. Az elhunyt páncélos megjelenítése alapján a szakirodalom az Apafi-síremléket mint a lovagalakos tumbák kései példáját tartja számon. A főúr ábrázolása a 19. század második felében Kőváry Lászlóban már értetlenkedést váltott ki: „... milyen gondolat, egy hősiességéről ismeretlen férfit, táblai ülnököt és főispánt, pánczélosan altatni el...".

17 A teljes páncélzat a 17. század második harmadában már archaikusnak számít, nyilvánvalóan a főúri síremlékplasztika hagyományai határozzák meg a lovagi öltözet alkalmazását: a dicsőséges életpályát, általában a magas társadalmi státust hivatott szimbolizálni.

18 Magyarországon a figurális világi sírkő a 14. század második felében jelenik meg. Az első alakos tumbatöredékek az Anjou-királyok temetkezéseihez köthetők, a főurak körében csak a következő évszázad 60-as éveitől válik általánossá az alakos forma.

19 Különösen a Jagelló-kortól népszerű a lovagalakos tumba, hasonló síremlékeknek egész sorozata ismert. A 16. század folyamán, de még a 17. század első negyedében is megfigyelhető a ragaszkodás a vitézi sírkő hagyományához. Az önálló Erdély sírkőfaragásáról csak igen töredékes ismeretekkel rendelkezünk, az emlékek nagy része már az 1650-es évek tatárdúlása során megsemmisült. Kvalitásban a fejedelmi síremlékek álltak az élen, sajnos azonban csak egy maradt épségben közű-