Mányoki János szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 8 (2002) 3-4. sz.

Seminarium ecclesiae - GYŐRI L. JÁNOS: Gondolatok a korszerű magyar protestáns műveltség tartalmáról

- kapcsolatát is eredményezi. Erről tanúskodik többek között Reményik Sándor, Áprily Lajos, Hamvas Béla, Cs. Szabó László, Fülep Lajos, Kós Károly, Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes vagy Bibó István életműve.

12 Joggal vetődik föl tehát a kérdés, hogy milyen megfontolás alapján illethetők, s illethetők-e egyáltalán a protestáns jelzővel a reformáció szellemi örökségének imént vázolt különböző történelmi létformái. A reformáció kiindulási pontja, a lutheri protestálás szemszögéből nézve azt mondhatjuk, hogy ezek a gyakran egymással is vitázó jelenségek egy ponton mégiscsak találkoznak, amennyiben genezisüket tekintve visszamutatnak a reformáció forrásvidékére. Közös bennük, hogy tudnak szellemi forrásukról, és ez a tudás elégséges ahhoz, hogy műveltségi szempontból a protestantizmus fogalma alá tartozónak tekinthessük őket. Ebben az értelemben tehát maga a kiindulási forrás tudatos ismerete és vállalása tesz valakit protestánssá, nem pedig a forráshoz fűződő viszonyának milyensége. Csak e tág ölelésben férhet meg egy fedél alatt hitvallásos protestantizmus, kultúrprotestantizmus és protestáns fundamentalizmus. Hogy miért nem lehetünk a protestantizmus fogalmát illetően szigorúbbak, azt két jelentős 20. századi írónk, Szabó Dezső és Németh László esete példázza. Előbbi 1913-as Nyugat-beli cikkében

13 még arról tesz bizonyságot, hogy „a protestantizmusnak nincs többé pozitív mondanivalója"

14

, halála előtt néhány hónappal a Református Életnek adott 1944-es nyilatkozatában viszont személyes Krisztus-hitéről vall: „Nem azért hiszek (a kereszténység hivatásában), mert az emberben bízom, hanem azért hiszek, mert Jézus Krisztusban bízom és ez a lényeg. Rajta keresztül a legkétségbeejtőbb helyzetből is van kiút. Vele soha nem lehet elbukni és elpusztulni senkinek sem. Vele az élet értelmét találja meg az ember, vagyis ennek a fordítottja: nélküle értelmetlen az élet."

15 Ami a másik esetet illeti, Németh László protestantizmusának teológiai vetületeit elemezve Török István úgy vélekedik, hogy bár az író Isten- és emberképe a modernség jegyében eltávolodott az evangélium tanításától (Németh László szerint ugyanis a protestantizmus az emberből szóló Isten vallása), „keresztyén színezetű filozófiája mélyén kezdettől fogva teológiai mag csírázott."

16 Minden bizonnyal Németh László bibliai gyökerű profetikus küldetéstudatában, önkorlátozáson alapuló minőségeszményében és a teremtett világ iránti szinte vallásos csodálatában rejtőztek azok a csírák, amelyekből az őt gondozó Schmitt Hedvig feljegyzéseinek tanúsága szerint a nagy író személyes keresztény hitvallása halálos ágyán szárba szökkenhetett.

17 E két nevezetes eset megóvhat bennünket a protestantizmus fogalmának leszűkítésétől, hiszen azt példázzák, hogy a protestantizmus különböző létformái között egy életművön vagy életúton belül is lehetségesek az átjárások. Ami a címben szereplő korszerűség fogalmát illeti, szekularizált világunkban első látásra vele kapcsolatban az a kérdés fogalmazódhat meg, hogy vajon lehet-e még egyáltalán manapság egy vallásos gyökerű fogalommal kapcsolatban korszerűségről beszélni. Ha a korszerűséget valaki a modernséggel azonosítja, akkor valóban értelmetlen a két fogalom társítása. A modernség ugyanis, a felvilágosodás óta, azt tekinti az ember szempontjából üdvösnek, jónak, ami előre mutat, ha úgy tetszik, haladó, fejlődő, ami határozottan szakít a múltbeli kötődésekkel, s ebben az értelemben a protestáns műveltség nem lehet korszerű, vagy ha az akar lenni, elveszíti protestáns mivol-