Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Dr. Koncz János: A száz éves Csepel
A SZÁZ ÉVES CSEPEL írta: DR. KONCZ JÁNOS a Jegyzők Országos Egyesülete elnöke. Csepel község régi múltját abban az egy mondatban lehetne érzékeltetni, hogy ez a föld a honfoglalásnak ősi földje. Büszkeséget jelent számunkra, mert Árpád fejedelem honfoglaló mester-müvének egyik területe a mi községünk földje. Tudvalevőleg a honfoglalás alkalmával Árpád vezér és társai ezen a szigeten ütöttek tanyát és buja növényzeténél, valamint a Duna két szalagjával való védettségénél fogva vezéri szigetnek nevezték; itt telepedtek meg és innen indultak a honfoglaló magyarok további hódításaikra. Árpád vezér és vezértársai után magyar királyaink is ezen a területen különösen jól érezték magukat; királyi lakok, kéjlakok, vadászkastélyok épültek és a fejedelmi udvar fényessége itt ölelkezett nagyszerűen a természet gyönyörűségével. Ki tudja, hogy hány országszerző, országbővítő, vagy országmentő terv született meg ezen a területen az ősmagyarok és később a kereszténységre tért magyarok tanácskozásaiban? Budapest székesfőváros kiadásában megjelent „A P e s t-B udai árvíz 1888-b a n“ című könyv adatai szerint az árvíz előtt Csepelen 111 ház volt; ebből összedőlt 105 ház, vagyis a meglévő házak 94 °/o-a. Az akkori forint és krajcár értékben az összes községi kárt 31.041 forint 58 krajcárra becsülték. Nagyvonásokban így láthatjuk a 100 éves évforduló első gyászos esztendejét és ehhez még csak anynyit tehetünk hozzá, hogy 1876. évben újból árvíz dúlt úgy Budapesten, mint Csepelen, ez az árvíz azonban már nem volt olyan drámai kimenetelű, mert a jégtorlaszok dúzzasztása elmaradt. Természetes, hogy a Duna mentjének biztonsága érdekében állami és törvényhatósági erők fogtak össze. Az 1848/49-iki szabadságharc idején az akkori lakosság a honvéd seregeknek élelmet, igásjószágot szállított és kézimunkát szolgáltatott. Még az árvák pénzének egy részét is (200 forintot) a hadra kelt honvéd seregnek adta és maguk közül 62 nemzetőrt ajánlottak fel az akkori kormánynak. A község régi lakossága teljesen őstermelő volt és a fejlődés menetét érdekesen mutatják azok a számok, amelyek a lakosságra vonatkoznak. Az 1838-iki árvíz idején 599 lakosa volt Csepelnek, amely lakosság számban majdnem 900-ra szaporodott a szabadságharc idején. 1859-ben ismét visszaesett a lakosság száma 600-ra és csak az 1867-iki kiegyezést követő években emelkedett újból 1329-re. 1880-ban az összes lakósok száma 1526 volt; 1890-ben 2246, 1900-ban 4568, 1910-ben 9462, 1920-ban 13.990, 1930-ban 22901 és ma a jubiláris évben 30.564 lélekből áll a község lakossága. Ennek a rohanó népességi szaporodásnak természetesen nem annyira a belső szaporaság, hanem a Budapesthez való közelség és a letelepedett gyári vállalatok munkaalkalmai adták meg a lendületet. Csepel már 1742-ben címeres községi pecséttel szerepelt az akkori közigazgatásban és új címerét a Belügyminiszter a régi egyesített (Csepel-Promontor) címerből engedélyezte. A csepeli jegyzőség a 18. században a solti, majd az 1867-iki kiegyezésig a pilisi járáshoz tartozott, 1880-ban a pesti járáshoz osztották be, 1911-ig a ráckevei járáshoz tartozott, majd 1922-ig a kispesti járás foglalta magába és jelenleg a központi járáshoz tartozik. A község első jegyzője Gottfried Antal volt, aki egyúttal a róm. kath. egyház kántortanítói tisztségét is betöltötte; utána Thun Ferenc viselte ezt a tisztet; majd Stankó Ferenc és 1872-ben (Szabó) Schneider János volt a község jegyzője. Szabó János községi jegyző mellett működött éppen az 1876-iki árvíz idején is Petz Ferenc községi bíró, aki különösen kitüntette magát a víz elleni védekezésben és érdemei elismeréséül I. Ferenc József király a koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki. Az 1897 és 1902 évek között Kaszab Kálmán, majd 1917-ig Leszkovits Gyula volt a község főjegyzője. A községi bírók közül az irattári adatok szerint az alábbi személyek szerepeltek a község életében: Zorinátz Markó (1878), Moszt János (1838), Niederkirchner Antal (1846), Ivanovits Mátyás (1849), Niederkirchner Boldizsár (1854), Heszberger István (1860), Niederkirchner Félix (1864), Petz Ferenc (1873), Moszt Mihály (1882), Zorinátz Marian (1885), Nieder-167
