Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics - Budapest Székesfőváros várostörténeti monográfiái 16. (Budapest, 1945)
Előszó
ELŐSZŐ Elérkezett az idő, amikor nemcsak szabad, de meg is kell Írni Táncsics Mihályról az igazságot és azt, hogy neve elválaszthatatlan Budapest történelmétől — várostörténeti szempontból is. Petőf i Sándor Táncsicsát, aki »nemzetének javára célozott munkáiban«, a rab írót, oly örömmel és diadallal hozta le Budavárából az ezernyolcszáznegyvennyolcas márciusi nép, hogy m vén hegy lába majdnem összeroskadt«. Ady Endre Táncsicsát »ostorozták, kutya se becsülte, mert (kend) senki se volt, mindenkiért hevült, parasztanya szülte«. Szilágyi Sándor Táncsicsa m dolgok folyamára hatást gyakorolni nem bírt. Nem — túlzásáért. Mindig a legszélsőbb párthoz tartozott s ezért s ábrándozásaiért köznevetség tárgya löm. Jókai Mór Táncsicsa »szegény, szent öreg«, Móra Ferenc Táncsicsának pedig volt egy görbe botja, amely támasza, de egyúttal ellensége is volt. Támasza, amellyel a vak ember járás közben tapogatózott és ellensége, mert a kopogása élőre jelezte közeledtét, hogy az ajtók bezáruljanak előtte. Révész Mihály Táncsicsáról »az iskolában bizony alig tanítanak egyebet, mint azt, hogy március tizenötödikén kiszabadították a börtönből, paraszt volt, munkás volt, »különc« volt, »bolondos«, tudósok nem igen foglalkoztak az életével és munkálkodásával. Pedig érdemes és tanulságos élet volt a Táncsicsé. Tegyük még hozzá azt — a munkásság szempontjából ez a fontos, — hogy Táncsics szerzi magyar nyelven az első szocialista írásokat, hogy a munkások számára magyarul ő adott legelőször újságot, hogy ő szerkesztője a legelső szocialista lapnak, hogy az ő lapjából, az ő szerkesztése alatt lesz az első pártlap.« Mások, a többiek, kortársak és utódok, írók, publicisták és politikusok, emlékiratokban, újságcikkekben, ünnepi beszédekben a maguk kénye-kedve szerint rajzolják meg Táncsics Mihály portréját. Ügy formálják, úgy gyúrják az alakot, ahogy éppen a pillanat és a cél kívánja: elnézően, ellenségesen, fölényesen, gúnyosan, ostobán, anekdótázva, de többnyire tudatlanul és tények, adatok, bizonyítékok keresése, kutatása nélkül, csupán a saját szempontjaik szemmeltartá-7
