Kaczúr István: A kubikos. Apám regénye - A történelem sodrában 2. (Szentes, 2009)

Újgazda, osztott földön

- Hát erről én tehetek! Különben is, segítünk mi Kaczúrok a gazdálkodásban is. Elegen vagyunk.

így is lett. Aradiéknál a gazda legényfia, István, szántott és vetett, mi meg Kaczúr Péter fiai arattunk, csépeltünk, más újgazdákkal együtt - Balogh János, Papp Mihály Labanc János - kapáltunk, törtük a kukoricát. Kombájn akkoriban még nem volt. A legnagyobb gazda, a háromszáz holdas Aradi Gábor, mint másik szomszédunk már aratógéppel rendelkezett. Lóval húzatták s így nyomtattak a géppel. Mi meg - napszámban összehordtuk, keresztbe raktuk, majd asztagba, és lecsépeltük a termést. Magam is megtanultam apámtól kaszálni, kévét kötni, keresztezni, vontatókat rakni, asztagolni. Bár bádogos inas voltam, majd segéd, de aratáskor szabadságot kértem mestereimtől. Egy-egy nyáron egész évi kenyérrevalót s öltöny ruhára valót kerestem.

Apánkat soha nem láttuk boldogabbnak, mint akkoriban. Két évvel a földosztás után vemhes üszőt vásároltak anyámmal. A borjút ketten vezettük ki apámmal a tanyánkra. A lakóház mellett épített vályogistállóba. Ahonnét még azon a télen ellopták. Napokig próbáltuk megkeresni, minden környékbeli istállóba benéztünk. Egy helyen végül felvilágosítottak bennünket: - Nézzék meg, van-e a szentesi hentesnél marhahús. Volt.

*

Vett Kaczúr Péter másik borjút. Szerzett kutyát is a tanyájába. S ott laktak édesanyámmal kettesben 1960-ig. Akkorra elérte őket a tsz. Beléptek és visszaköltöztek a városi otthonukba.

67