Urednik Fodor István: Fondjegyzék a Bánát, Bácska és Baranya katonai közigazgatása tanulmányozásához - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 2. (Zenta - Szeged, 2012)
Bánát, Bácska és Baranya katonai közigazgatása 1944–1945-ben
BÁNÁT, BÁCSKA ÉS BARANYA KATONAI KÖZIGAZGATÁSA 1944-1945-BEN A szovjet Vörös Hadsereg 2. Ukrán Frontjához tartozó 46. hadsereg 1944 októberének első napjaiban elérte a háború előtti román-jugoszláv határt. Ellenállásba nem ütközve napokon belül birtokba vette az egész Bánságot, október 2-án Nagybecskereket, október 6-án pedig elérte a Tisza vonalát. A szovjet csapatok és a velük együttműködő Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg alakulatai a további előrenyomulás során átlépték a Tiszát, és elfoglalták Bácskát is; október 8-án Zentát, október 10-én Szabadkát, október 18-án Topolyát, október 21-én Zombort, október 23-án pedig Újvidéket. Baranyát csak 1944 novemberének végére foglalta el a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg. E területek településein a hatalmat - amire a királyi Jugoszlávia hívei is igényt tartottak - szinte minden esetben a Jugoszláv Kommunista Párt által létrehozott népfelszabadító bizottságoknak sikerült a kezükbe venniük. A népfelszabadító bizottságok mint sajátos, forradalmi hatalmi testületek már a felszabadulást megelőzően is léteztek, csak illegalitásban működtek. Rövid időszakra ezek a bizottságok voltak az úgynevezett forradalmi néphatalom egyedüli megtestesítői. A nemzeti kisebbségek által lakott falvakban a népfelszabadító bizottságok nem alakultak, nem alakulhattak meg. Azokon a településeken viszont, ahol a bizottságok létrejöttek, és nagyobb számban éltek nemzeti kisebbségek, kezdetben a nemzetiségiek - természetesen baloldali beállítottságú - képviselői is bekerülhettek a testületbe. A nemzetiségi tagok bizottságbeli részvétele azonban rövid életűnek bizonyult, október közepén a Vajdasági Népfelszabadító Főbizottság utasítására hamarosan kizárták őket a testületekből. Ebben az időszakban a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg alakulatainak és a központi pártvezetés képviselőinek köszönhetően elkezdett radikalizálódni a nemzetiségekhez való viszony: a német és a magyar nyelvet kitiltották a nyilvános használatból, a falragaszok csak szerb, illetve horvát nyelven jelenhettek meg, a nemzetiségiek nem hagyhatták el lakóhelyüket. A Jugoszláviában élő németek sorsát ekkor már eldöntötték: a Jugoszláv Népfelszabadító Antifasiszta Tanács (AVNOJ) második ülése ugyanis magáévá tette a teheráni konferencia azon határozatát, amely szerint a Kelet- és Közép-Európában élő német népcsoportokat visszatelepítik Németországba. A jugoszláviai/délvidéki magyarok sorsa ekkor még függőben volt, noha - az AVNOJ ugyanazon ülésén meghozott döntése szerint - a jogaikat garantálták. A visszafoglalt területeken kialakult összetett politikai, katonai, gazdasági és nemzetiségi helyzet élénken foglalkoztatta a legfelsőbb jugoszláv vezetést is. Az AVNOJ és a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg Legfelsőbb Parancsnoksága úgy ítélte meg, hogy a Bánát, a Bácska és Baranya területének politikai és közbiztonsági helyzete ingatag. Véleményük szerint a kialakult hatalmi konstelláció nem volt elég 9
