Tanulmányok Csongrád megye történetéből 26. (Szeged, 1998)
Mályusz Elemér: Miért lettem történész? A kéziratot sajtó alá rendezte,a bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta Soós István
dani.6 Barabás Miklós vándorcigány zsánerképe köztük volt7, ez bizonyos; kép és leírás (Szent Kleofás, micsoda karaván...)8 felejthetetlenül összeforrtak. A könyvet közös erővel szétolvastuk. A magyar nemes szavalata külön attrakció volt. Petőfi aztán igazán nem nevelt történelmi gondolkozásra. De hajlamom sem volt történészkedésre. Nagyanyám9, amikor Szegeden látogatóban látta, ahogy összeragasztgatom a rajzpapírból kivágott házakat, elismerően mondta: ebből a fiúból, meglátjátok, építész lesz! S ez a dicséret jól esett, talán ösztönzően is hatott reám. Valóban, életem végéig, mindig tervezőnek és építőnek éreztem magamat. Szeretném hinni már iskolai dolgozataimban is az arányokat megérzőnek és kifejezőnek. Első gimnáziumom elvégzése után Pomázon nagyanyám háza mint érintetlen szentély őrizte a korán elhalt Béla bácsi10 emlékét. Nagyanyám ügyesen, okosan a levegőn tartott. Minden délelőttre, délutánra volt programja, melyik rokon családhoz menjek; kis üzenetei, megbízásai hozzásegítettek, hogy megismerjem az egész pomázi rokonságot. Az újságon kívül már csak kevés olvasni valóra maradt időm, de sikerült megismerkednem a Shakespeare-fordítás köteteiből egy új világgal. Számomra idegennel és — mit is tagadnám — idegenszerűvel. Utólag visszagondolva tűnik fel különösnek, hogy a királydrámákat favorizáltam, Rómeó és társai rovására. A világért sem azért, mintha a történeti viszonyok ismeretesek lettek volna. Nem, nem. Érthetetlen rejtély volt a sok ismétlődő és hasonló név, s már akkor rájöhettem volna, hogy a genealógia iránt semmi érzékem nincs. De hiszen azt sem tudtam, hogy van genealógia mint tudomány. Csak a sok rokon bácsi és néni nevéből, egymással folytatott beszélgetéseikből meg hátuk mögött elejtett megjegyzésekből sejtettem meg, hogy a rokonság valami csodálatos képződmény. Kiismerhetetlen és nélkülözhetetlen. Valami változás a II. gimnázium elvégzése után következett. Nagyanyám akkor már nem élt, így gondtalan nyaralásom többé már nem ismétlődhetett meg. Nem is illett volna, hiszen az többi testvérem rovására történhetett volna. Azután apám is váratlanul betegeskedni kezdett. Úgy látszik, az orvos nyugalmat tanácsolt és ő, a társaságkedvelő 1909 nyarán sokat tartózkodott otthon. Napokig is, ágyban. Én már a télen- tavaszon mint ún. jobb diák elvállaltam egy osztálytársam instruálását. Havi 2 koronáért felkerestem lakásán, jó messze a Rókus templom, kórház mögött, közel a dohánygyárhoz, ahol apja tisztviselő volt. Zámbó Béla volt osztálytársam neve, az első médium, akin valóban bebizonyítottam pedagógiai tapasztalatlanságomat. Szegény fiú több tárgyból elégtelenre állt, és én minden energiámat, türelmetlen dühömet arra fordítottam, hogy átvonszoljam a vizsgán. Talán sikerült is. Különben jó fiú volt, azzal dicsekedett, hogy Jókai minden kötetét olvasta. Ezek a tavaszi tanulságok — és talán eredmények — voltak a döntők, hogy egy másik osztálytársammal és öccsével való foglal6 Petőfi Sándor összes költeményei. Hazai művészek rajzaival díszített kiadás. Bp., 1875. — Arra a kérdésre, vajon a számos alkalommal napvilágot látott verses gyűjtemény melyik kiadása volt meg a Má- lyusz-családnak, kellő információk hiányában nem tudunk választ adni. Mi itt a verseskötet második kiadását választottuk ki. ' Petőfit „A vándorélet” c. versének megírására Barabás Miklós „Vándorcigányok” c. képe ihlette. 8 A zárójelben olvasható szöveg a vers első két sora. L. az említett kiadvány 196. oldalát és ugyanott Barabás zsánerképét. 9 Dr. Mályusz Károlyné Bezzegh Emma. 10 Dr. Mályusz Béla. 8
