Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)

Emlékőrző köztéri alkotások

Dóm tér, Fogadalmi templom keleti tornya HŐSÖK HARANGJA Készült 1927-ben, avatták 1930-ban súlya 85,37 mázsa Az első világháborúban elesett hősök emlékét változatos módon örökítették meg. A különlegessé­gek közé tartozik a szegedi Hősök harangja. Eredeti­leg Szent Gellértről, Csanád egyházmegye első püs­pökéről, védőszentjéről kívánták elnevezni. 12 000 pengő azonban hiányzott a költségéből, ezért a város gyűjtést kezdeményezett, és elnevezték „Hősök em­lékharangjának”; így már a Honvédelmi Miniszté­rium a hiányzó összeggel hozzájárult a költségekhez. A harang E hangon szól. Megszólaltatása erősen igénybe veszi a tornyot, ezért ritkán kondítják meg: karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, Szent István ünnepén, az év utolsó napján és a várost elpusztító nagyárvíz évfordulóján, március 12-én. A harangra Sík Sándor versét vésték (Az Úr igéjét hirdetem...) illetve emléksorokat véstek rá: ÖNTETTE A SZEGED-BELVÁROSI PLÉBÁNIA (...) SZENT GELLÉRT TISZTELETÉRE, AZ 1914—1918-IG TARTOTT VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT MAGYAR HŐSÖK EMLÉKÉRE AZ ÚR 1927-IK ÉVÉBEN. ír.: Apró i. m. 10. * H= H= Dóm tér. Fogadalmi templom nyugati kapuja FOERK ERNŐ-DANÓ KÁROLY: A HÁBORÚ KAPUJA Készült 1924—1930 között Dombormű Mészkő Kain testvérgyilkosságát ábrázolja. A sátortető boltozatán kárhozottak alakjai, ördögfejek, mitoló­giai állatok ijesztő képei egészítik ki a kompozíciót. A „háború kapujaként” fölszentelt templomkapu azt hirdeti, hogy a pokol és földi mása, a háború Isten kezében van. ír.: Apró i.m. 8. H= H= H= Fő fasor 101. (A lakóház előkertjében) ISMERETLEN: CSANÁD EGYHÁZMEGYE 900 ÉVES Elhelyezték 1930-ban Műkő, corpussal, 400 cm Az újszegedi egyházközség állíttatta Csanád egy­házmegye alapítása 900 éves évfordulójára, illetve József- király- herceg telep megáldása emlékezetére. Hív.: S. gy. 4= * Rerrich tér SZENTGYÖRGYI ISTVÁN: EGYETEMALAPÍTÓK (202) ► Készült 1930-ban, elhelyezték 1931. május 31-én Dombormű, bronz, 200x300 cm A dombormű a kolozsvári egyetem Szegedre telepítését és az ennek nyomán meginduló építkezé­sek emlékét őrzi. 1930-ban kész volt, Szentgyörgyi szerepeltette a Szinyei Társaság őszi, jubileumi tárla­tán. 1931-ben öntötték bronzba, májusban szállítot­ták Szegedre. Az avatását júniusban tervezték. He­lyéül a kémiai intézetnek az Aradi vértanúk tere felőli falát jelölték ki. Fölavatására azért nem került sor, mert az ábrázolt személyek dr. Tóth Károly kivételével akkor még éltek. Korábban bizottság alakult, hogy eldöntse, kik szerepeljenek a domborművön. Az 1931 májusában kelt listát a Szegedi Szemle közölte. Balról jobbra: Korb Flóris, Gaál Endre, Várhelyi József, Glattfelder Gyula (ül). Somogyi Szilveszter, Klebelsberg Kunó, Aigner Károly, Tóth Károly, Rerrich Béla. A Délma­189

Next

/
Oldalképek
Tartalom