Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Emlékőrző köztéri alkotások
A teret jóval a szobor elhelyezése előtt, 1860- ban, rögtön Széchenyi halála után nevezték el a „legnagyobb magyarról”. Amikor Széchenyi 1833-ban Szegeden járt, aligha gondolta, hogy egykor az ország egyik legszebb terén lesz szobra, s „márványba öltözve néz rajta végig” alig nyolcvan év múlva. Egy időben készült a szobor Deák emlékművével, mindkettő kivitelezése évekig húzódott. Magánkezdeményezésre készült, a szegedi Holtzer család tagjai — Emil, Tivadar és Aladár — vállalták a költségek kétharmadát, húszezer koronát. Ok rendelték meg a szobrot Stróbl Alajostól 1909 táján. Eredetileg az alak és a talapzatot díszítő dombormű bronzból készült volna. A megrendelőket 1912 kora tavaszán Szegedre lejőve maga a mester győzte meg, hogy a már meglévő bronzszobrok mellett szebb látvány lenne egy márványszobor, s ez neki is kedve szerint volna. A szegedi városatyák nehezen álltak rá az alkura, kikérték a bécsi szakmai körök véleményét is, különösen a ruskicai márvány fagyállóságában kételkedtek. Rövidesen megérkezett a kedvező válasz Bécsből, s emellett az agyagmo- dellt elbírálók — Beöthy Zsolt, Kämmerer Ernő, Schulek Frigyes, Benczúr Gyula — egybehangzó, a márványszobor kivitelezését támogató véleménye is meggyőző érvként hatott rájuk. A munkálatok lassan haladtak, a szobrot faragó munkások is pontatlan munkát végeztek, így az 1912. augusztus 20-ra tervezett szoboravatás elmaradt. Stróblnak át kellett faragtatnia a szobrot. Augusztus végére ugyan fölállították, de avatásával vártak, hogy Deák szobra is elkészüljön, mivel a kettőt együtt kívánták átadni a város közönségének. Széchenyi szobrát ponyvával beburkolták, így várta sorsának jobbrafordulását. A Szegedi Napló 1913. május 31-i számában ingerült hangú cikkben kifogásolta, hogy Széchenyi szobra már tíz hónapja helyén van. Deákénak pedig még nyoma sincs, méltatlan hát, hogy a „legnagyobb magyar” szobra még mindig beburkolva áll a téren. 1914 nyarának a derekára végre a Deák-szobor is a helyére került. Szeptember 6-ra tűzték ki az avatást — adták hírül a július 26-i lapok, nem túlságosan bizakodó hangon, hiszen a háború kitörése bármelyik napon bekövetkezhetett. A következő napok eseményei aztán végleg elnapolták az avatást. Kitört az első világháború. Sem Deák, sem Széchenyi szobrát soha nem leplezték le. Széchenyi egész alakos szobra tiszteletet parancsoló nyugalmával, póztalanságával és az emlékművet kiegészítő kellékek mértéktartó alkalmazásával különbözik amazok teátrálisabb, epikusabb megformálásától. Széchenyit díszmagyarban ábrázolja a szobor, süvegét kezében tartja, lábával kissé kilép, köpenye hátulról takarja alakját, elölről érvényesülni engedi délceg tartását. Könnyed ünnepélyességgel, leíró részletességgel megoldott szobor. A talapzaton — amely rakodópart részlete — kikötőbója látható, rátekeredő hajókötéllel. Elöl mészkőből faragott pálmaág hever lábainál, a talapzat homlokfalán pedig dombormű a Lánchíd képével. A fölirat mintha Deák talapzatának vésett szövegére rímelne: „MAGYARORSZÁG NEM VOLT, HANEM LESZ" ír.: Henszlmann Lilla: Stróbl Alajos Bp. 1955. 44. DM 1911. febr. 14., 16., 1912. jún. 25., 1913. máj. 31., aug. 22., 1914. júl. 29., 1969. okt. 24. P. L.: Szeged 35—36 Sz. Z. i. m. 90. . Lyka Károly i. m. 22. o. SZFÚ 1933. dec. 24. DM. 1991. márc. 15., máj. 24. 49
