Tóth Attila: Szeged szobrai és muráliái - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 20. (Szeged, 1993)
Kalauz a könyv használatához
László, Hemmert János, Gyuris János, Varga József és Nagy Károly korábbi, a város köztéri műveit lajstromozó munkáin alapult. A teljességre törekvés mellett is bizonyára maradt olyan alkotás, amely elkerülte figyelmünket, vagy túl szigorúan vontuk meg gyűjtőmunkánk határait. Mentségünk, hogy ezt a kutatást csak abbahagyni lehet, befejezni nem. A szerző végezetül köszönetét mond mindazoknak, akik lehetővé tették e könyv megjelenését. Ez mindenek előtt a könyv kiadását gondozó Csongrád Megyei Levéltárat, Szeged Megyei Jogú Város Ön- kormányzatát és a lektort, Péter Lászlót illeti. Köszö* 16 nettel tartozik Dr. Gaál Endrének, a kötet szakszerű és szép megformálásáért, a szerkesztés fáradságos munkájáért és Dr. Blazovich Lászlónak a könyv megjelenésének egyengetéséért. Elismeréssel tartozik a Somogyi-könyvtár és az Egyetemi Könyvtár, valamint a Szegedi Nyomda segítőkész munkatársainak. Munkahelyének is, ahonnan biztatást és szabad időt kapott munkájához. Köszönettel tartozik személy szerint is többeknek, akiknek szerénysége tiltja, hogy név szerint említse őket, és kik hasznos tanácsokkal segítették kézirata elkészítésében, megformálásában.