Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)
RÓNAY ALAJOS (1842–1894)
vezetett záradékok szerint, elfogadták és aláírták. Az első fokú ítélettel a keresetet elévülés címén elutasították, ez fellebbezés folytán a kúriáig ment, amely a két alsó fokú bíróság elutasító ítéleteit feloldotta, és utasította az I. fokú bíróságot, hogy a bizonyítási eljárást lefolytatván hozzon érdemben új ítéletet. Az első fokú bíróság a bizonyító eljárás lefolytatása után ismét elutasította a keresetet, a II. fokú királyi tábla részben helyt adott a keresetnek, és Torontál megye közönségét 14584 korona 44 fillér tőke és járadék erejéig marasztalta. Ez a fellebbezés, felkerülvén a kúriához, az a tábla ítéletét feloldotta és az első fokú ítéletet emelte jogerőre, tehát a keresetet végleg elutasította, méltányosságból azonban a költségeket kölcsönösen megszüntette. A bíróság megállapította, hogy 1. Rónay Mihály után a leltárból kitűnően a Szeged-Csongrádi Takarékpénztártól felvett 4000 Ft váltótartozás maradt, amely a négy fiút terhelte. 2. A fiúörökösök a birtokot minden felszerelés nélkül kapták. 3. A négy leánygyermek részére biztosított 50 ezer Ft után, a végrendelet értelmében, az örökhagyó halálától kamat volt fizetendő. 4. Azon kívül a fiúörökösök tartoztak 8 db 40 ezer Ft-ról szóló életbiztosítási kötvény után esedékes díjakat sajátjukból fizetni. 5. A termés 1874-ben, de a hetvenes években általában a talajvíz és a rozsda miatt gyenge volt, azt a meghallgatott szakértők, továbbá Rónay Ernő és Gábor Miklós tanuk igazolták. Többször is szó esett arról, hogy az 1870-es évek elején olyan vizes esztendők voltak, amelyek jóformán teljesen ellehetetlenítették a mezőgazdasági termelést. Hogy ez mit jelentett, s miért alakult így, érdemes egy korabeli leírást, Gonda Béla 1876-ból való elemzését hosszabban is idézni: „A közeli években, különösen az 1869-72. évi nagy esőzések alkalmával az ármentesítés nem volt képes megóvni a mélyebben fekvő földeket a víztől. Nem tört ugyan ki sem a Maros, sem a Tisza, hanem a sok eső és hóvizet nem lévén képes a talaj magába szívni, a laposokat elborította a víz, s ismét bekövetkezett az az idő, hogy a legszebb búzaföldek helyén bűzhödt mocsarak képződtek. A felső vidéken [ide tartozott Zombor is!], körülbelül 150,000 hold földről az esővíz az Aranka nevű természetes medren igyekezett lefolyni a Tiszába. Azonban a Tisza vízállása igen magas lévén, az Aranka torkolatánál levő zsilipet 8 hónapon át zárva kellett tartani, mialatt az Arankának még 1830-1836 közt felhányt úgynevezett véd- töltései - a melyek gondját csak a Jó Isten viselte - négy mértföld hosszban színig álltak, eső- és hóvízben átázva, roskadoztak és több száz helyen szakadoztak. - Ez történt az 1870-1871-ik években.”12 * A probléma megoldására 1871-ben Katona Antal, az 1845-ben alakult Marosi, illetve Tiszai Ármentesítő Társulat 1858-as fúzióját követően létrejött Torontálmegyei (Tisza-marosi) Ármentesítő Társulat akkori főmérnöke javaslatot készített az Aranka medrének mélyítésére, a töltések Valkánytól lefelé való kiépítésére, valamint a Kovacsicza, az 12 Gonda Béla: A torontálmegyei (Tisza-marosi) ármentesítő társulat eddigi működése. = A Magyar Mérnök- és Építész-egylet Közlönye. X. köt. Bp. 1876. 279-280. 321
