Rónay Elemér – Gilicze János – Marosvári Attila: A zombori Rónay család története - Dél-Alföldi évszázadok 30. (Szeged, 2012)

RÓNAY (OEXEL) MÓRIC (1813–1890)

Leuwen báró, hanem nagybátyja, Kiss Antal volt. Mint tudjuk, Kiss Ernő fiatal kora óta az erdélyi Hannover huszárezredben szolgált, amely ezred később a 2-es számot kapta, és Erdélyen kívül Galíciában is állomásozott. Ugyanezen ezrednek volt ezredese Kiss Ernő 1848-ban, és ennek egyik osztálya részt vett a győzelmes perlaszi ütközetben.9

Kiss Ernő tehát Eleméren igen keveset tartózkodott, csakis akkor, amidőn szabadságon volt, miért is az uradalmát, amely 16000 hold volt, nem kezelhette, hanem annak felügyeletét mostoha sógorára, Fedrigonira bízta, és ugyancsak a Fedrigoni házaspárra bízta két leányának, Augusztának és Rózának nevelését is, természetes tehát, hogy Fedrigoniék a kastélyban laktak. Az eleméri kastély U alakban épült, igen nagy, emeletes épület volt, amelyben kb. 40 lakószoba, egy az egész épület magasságú és négy szoba helyét elfoglaló kápolna, sok mellékhelyiség, egy fő- és két melléklépcső volt. Ezt még Kiss Ernő nagyanyja, eleméri és ittebei Kiss Izsákné szül. erzsébetvárosi Issekutz Mária építette 1795-től 10 év alatt. Mivel katolikus templom a faluban nem volt, ez szolgált a híveknek templomul egészen 1846-ig, amikor Kiss Ernő felépítette a plébániatemplomot, amelynek kriptájában ő is nyugszik. Luize tehát Eleméren nevelkedett unokanővéreivel, a Kiss-leányokkal, és ott is ment férjhez. Később Kiss Ernő Aradon golyó által vértanúhalált halt, az eleméri uradalmat a kincstár elkobozta, s így Fedrigoniéknak is távozniuk kellett, ők Aradra költöztek. Fedrigoni folyamodott végkielégítésért, állítván, hogy ő Kiss Ernőnek alkalmazottja volt, politikai magatartásához semmi köze sem volt, és így felelősséggel nem tartozik. Kérése nagy sokára meghallgatásra talált, és kapott is olyan végkielégítést, amelyből 1862-ben megvásárolta Temes vármegyében Komjátot, amelynek neve később Temeskomját lett.

Móric sem atyjának 1842. július 23-án bekövetkezett halála, sem a nősülés után nem hagyta el a megyei szolgálatot, hanem megszakítás nélkül 1848 őszéig szolgált. Ezekben az években (1835-től 1845-ig) a főispán Hertelendy Ignác, az alispán 1836-tól 1845-ig Gyertyánffy Dávid volt. 1845-ben Gyertyán- ffy lett a főispán, s helyette Karátsonyi László lett az alispán, de már 1848-ban Karátsonyit főispánnak nevezték ki. Ez év május 30-án a Nagykikindán tartott tisztújító közgyűlésen Móricot választották meg első alispánnak. Ezúttal csak rövid ideig viselte ezt a szép, de felelősségteljes tisztséget, mert 1848 végén leköszönt állásáról, és hazament Zomborra. Utóda Bárány Ágoston, mint helyettes alispán lett.9 10 Azt hiszem, hogy idejekorán történt leköszönésének köszönhette, hogy a szabadságharc leveretése után semmiféle üldözés9 Mint később erről még olvashatunk, 1848. szeptember 2-án a Kiss Ernő által vezetet magyar csapatok elfoglalták a délvidéki szerb felkelők Jovan Drakulic ezredes által védett perlaszi táborát, és ezzel a szabadságharc első jelentősebb győzelmét szerezték a déli hadszíntéren. Hermann Róbert: 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete. Bp. 2001.111-113., Uő: Az 1848- 1849-es szabadságharc nagy csatái. Bp. 2004. 68-74., Vukovics Sebő emlékiratai. Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből. Sajtó alá rendezte: Bessenyei Ferencz. Bp. 1894. 310-311.

10 Bárány Ágoston h. alispán a szerb vérengzések elől Makóra menekült, ahol 1849. április 11-én meghalt, nyilvánvaló tehát, hogy Móric még a nehézségek beállta előtt leköszönt. Azt hiszem, hogy ez az 1848. decemberi közgyűlésen történt.

215