Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG
Feltámadunk! Irta: Nagy György Összeomlott a királyhűség bálványa! Éljen a köztársaság! Tisza István, az ország bolondja és becstelen bűnbandája rést ütöttek a mi düledező alkotmányunkon, hogy azon át elrabolják a nemzet megmaradt, hűséggel őrzött, utolsó kincseit is: az ujoncmegajánlás jogát, a mentelmi jogot, a képviselők szólásszabadságát. A gonosztevők balul számítottak! A rablás sikerült, de a résen át behatolt alkotmánynak csúfolt börtönünkbe az élet és a világosság! A világosságtól összeomlott a királyhűség árnyékbálványa, mely eddig elfogta a magyar nemzet elől a napnyugoti szabad nemzetek biztató tekintetét. Az élet szavára meg- zendült milliók szivének zsolozsmája: Éljen a köztársaság! Nagyszerű elhatározások elé jutottunk! A történelem szövőszéke előtt maga a nemzet ül. Egyedül a nemzettől függ, hogy újra gyáván egy új fátyolt készítsen-e, mellyel szolgai alázatossággal letakarja négyszázéves szenvedése új sebeit, vagy hősi daccal, ha kell véres fonálból megszőjje szabadsága százszorszent zászlóját! A képviselőház utolsó ülésén Tisza István fátyolszövésre, békére bíztatta a nemzetet. A bihari brigantiknak ez érdekűkben áll. A gyilkosoknak kéjes gyönyört szerezne, ha az áldozat maga szőné meg szemfedelét. Vannak becsületes, jóhiszemű politikusok is, kik nem idegenkednek egy új fátyol gondolatától. A haza szent nevére kérem ezeket a jóhiszemű béketakácsokat, hagyják abba munkájukat! Szép dolog a türelem, tollúfosztáskor vénasszonyoknak erénye, de mikor egy századok óta kizsákmányolt, véres igába tört, szerencsétlen nemzetnek felszabadításáról van szó, akkor államvénasszonyok erényeire nincs szükség, még akkor sem, ha szakállt és nadrágot viselnek is. Hallgasson a sorsát szövő nemzet azokra az igaz, bátor beszédű, vértanuságra kész fiaira, kik a köztársasági eszme megváltó erejét hirdetik, kik boldognak vallják magukat, ha eszméjük zászlójáért vérükkel áldozhatnak. Bölcs dolog a minden áron való mérséklet, de örökre igaz marad, mit 1848. március 15-én mondott a dadogó szavú, de egyenes lelkű Sükei, hogy harci időkben nem bölcsességre, hanem bátorságra, becsületre van szükség. A hajón is kell horgony. De okos ember nem száll olyan hajóra, mely csupa horgony, s nincsen vitorlája. Szerencsétlensége a mi nemzetünknek, hogy történelmi időkben mindig akadnak a vezérek között is horgonypolitikusok,123 kik békózzák az erő, a hit, a lelkesedés vitorláinak teljes érvényesülését. Az 1849-iki szabadságharc vérhullámain is ártott államhajónk haladásának a béke-párt folytonos horgonyvetése. Ki nemzeti függetlenségünkért vívott küzdelemben is vallja az elvet, hogy ki kővel dobja meg, azt kenyérrel dobja vissza, az ne legyen államférfi, hanem vállalja a becsületes pékmesterséget, mert sok kenyérre lesz szüksége. Mint ember, lehetek szelíd, hosszú türelmű, de mint magyarnak, nemzetem ellenségeivel szemben az a lelkem parancsa, hogy a ki kővel dob, azt menykővel kell visszadobni! Az abszolutizmus cincogására a köztársaság menydörgésével kell válaszolnunk. (1913. február 14.) Magyar Köztársaság 123 horgony-politikusok: többnyire a 67-es kiegyezés hívei, kik, hogy hatalmukat, befolyásukat megtartsák, inkább Bécshez húznak; kormánypártiak. 212
