Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)
MAGYAR NEMZET
Magyarország keleti kapujának a székelyek hű védői, bátorszivii őrei valának a múltban, s azok maradnak a jövőben is. Nem kötik feltételhez az édes haza iránti szere- tetet, nem kérnek ajándékot a kötelesség teljesítéséért, hanem, ha mindenkitől elfeledve is, ha letarolt határban, összedőlt házakban, kihűlt tűzhelyek mellett is, de mindig, mindörökre hű maradnak az annyi imával megáldott, oly sok könynyel megszentelt ősi röghöz. Míg Erdély többi részében a nemzetellenes nemzetiségi törekvések átkos zúgása tölti be a földet, addig a Székelyföldről a hazaszeretetnek áldó imája száll az ég felé! Megmozdultak a székelyföldi erdők! Szabaddá akarnak lenni, hogy szabadságukkal megváltsák hű gyermekeiknek megélhetését. Sokaknak fáj a megindult mozgalom. Gonosz rosszhiszeműséggel az erdőknek az állami kezelés alól való kivételét összekuszálják az arányosítás kérdésével, s az előbbinek megvalósítására irányuló jogos, igazságos törekvést üzérkedésnek igyekeznek feltüntetni. Nem akarják látni az igazságot. Befogják szemüket, s azután jajveszékelnek a sötétség miatt. A székelyeket sem a rosszindulat, sem a gyanúsítás, sem az oktalan lárma nem téritik el feltett szándékuktól. Érzik, tudják, hogy igazuk van, s az igazságért, ha kell, szenvedni is fognak. Régi szép emlékek régi boldogságról! Mikor a székelynek volt még virágzó ipara, tele kamarája, hires állattenyésztése. Az ipart megölte a romániai határvám. A kis üstön való főzés tilalma az Ínség szabadalmát jelentette. A rabságba vetett erdő az állattenyésztés temetője lett. Mert a Székelyföldön tulajdonképpen legelők, úgynevezett gyeplegelők alig lévén, az erdei legelők elzárásával megnyílt az út, a szomorúság útja idegen országok földje felé. Mit kíván a székelység? Valami törvénytelent talán? Áldozatot a kormánytól? Érdemtelen jutalmat a nemzettől? Nem. Hanem kívánja egy kétoldalú szerződésnek betartását. Kívánja, hogy a közbirtokossági erdők kezelése tárgyában az állammal 1888-ban kötött magánjogi szerződését az állam egyoldalulag ne változtassa meg. Ragaszkodik a szerződésben biztosított jogaihoz, állja a szerződés minden rárótt kötelezettségét. Kívánja, hogy a másik szerződő fél is tegyen kötelezettségének eleget. Az állami erdőhivatalok állítsanak össze munkájukról részletes kimutatást, készítsék el az erdők gazdasági üzemtervét. Ha ez rendben lesz, vegyék át maguk a közbirtokosságok a saját erdőjük kezelését. Nem kiskorú a székelység. Nem szorul gyámságra. Ha ezer esztendőn át megvédte, megőrizte vagyonát, ezután sem szorul „fa-finánczok”-ra. Igazságnélküli, üres beszéd az, hogy állami kezelés nélkül elpusztulnak az erdők, s a jövő nemzedék sírva nézheti a kifosztott erdők helyét. Hiszen az erdőhivatalok, a hatósági erdőőrök nem felelősek a kárért. Ok felveszik a fizetést, de tőlük lába kelhet minden fának. Fáj, minden igaz székelynek fáj, hogy pusztulnak a székely erdők. De ezt nem menti meg az állami kezelés. A birtokrendezési törvény, az arányosítás reformja kell oda. Képzett férfiak, nagytekintélyű lapok is összezavarják e két kérdést, s az erdők pusztulásától félve, nem ajándékozzák meg bizalmukkal, támogatásukkal a székelyföldi közbirtokosságok igazságos mozgalmát. A képviselőházban márczius hó 7-én tartott beszédemben részletesen kimutattam az erdőtörvény hiányait, az egyes rendelkezések sérelmes voltát. Kimutattam, hogy maga a székelyföldi kirendeltség hivatalosan beismerte, hogy az erdőgazdasági üzemtervekben a legeltetés nincs úgy szabályozva, a hogy azt a birtokosság igénye megköveteli. Kimutattam azt, hogy a czéltalan, költséges állami kezelést lelketlen üzérek a maguk javára értékesítik. A saját erdőjéből kitiltott birtokos megsokalja a terhek hordozását, 166
