Kőszegi Barta Kálmán: Kései kuruc - Dél-Alföldi évszázadok 29. (Szeged, 2010)

A NAP

A királyi várban, lent az üvegházban sok szép virág terem. Kösse azt felséged mindmind egy csokorba s vigye el egy sírra, a mi oltárunkra, Kossuth Lajos örök pihenő helyére. Hullasson egy könnyet, a bünbánat könnyét arra a szent sírra, és abban a könnyben egyszerre elmerül Arad bitófája, a kufsteini bilincs, Damjanich mankója, a végtelen nyomor, szeptemberi gőgnek fényes sarkantyúja, a hitszegő szurony s a virág illata igaz szeretettel, tiszta hódolattal tölti meg a lelket.

Míg ez nem történik, míg e könny nem csordul, oh! Addig felséged ne legyen kiváncsi, hogy az igaz magyar imájában mit kér. Hajt bár rá a lelkem, de tiltja a törvény, hogy felséged előtt azt én most hangosan elimádkozhassam.

A NAP 1906. november 27.

Isten és törvény előtt vállalom!

Irta: Dr. Nagy György országgyűlési képviselő.

Amit Írtam a királyról, megírtam. Isten, lelkiismeretein s a törvény előtt vállalom érte a felelősséget. Másnak nem tartozom számadással. A velem egy táborban, egy zászló alatt küzdők közül az vesse reám az első követ, ki azt az imát, melyet én elhallgattam, soha el nem mondotta, soha el nem gondolta.

Az a kérdés: Igazat írtam-e, vagy hazudtam? Igaz-e az, hogy a király védelmébe vette a nemzettel szemben Fejérváryt és cinkostársait? Igaz-e az, hogy a király kívánja a békekötés feltételei ellenére is a létszámemelést? Igaz-e az, hogy a királyi vár nagy ritkán, néha-nap látja vendégül koronás gazdáját? Ha nem igaz, akkor a hazugság rut bűne terhel. Ha pedig ez mind igaz, mióta lett bűn, mióta szül a függetlenségi eszmék hirdetői között visszatetszést az igazságnak hirdetése? Ha bűnnek tartják, meg kell szigorúan torolni. Az állam méltósága megköveteli, hogy a bűn büntetlenül ne maradjon. Emeljen ellenem vádat a királyi ügyészség. Ünnepélyesen kérem a képviselőházat, hogy fiiggeszsze fel mentelmi jogomat. Az igazmondásnak bűnéért nem először fogok bíróság előtt állani, de ha isten megsegít, nem is utoljára.

Dionysios, Syrakusa zsarnoka börtönbe záratta a költőt, mert az ő silány verseit nem magasztalta. A zsarnok az eléje vezetett, bilincsre vert költőtől újra kérdezte véleményét s a költő csak annyit mondott: Vitess vissza a börtönbe! Vagyunk még néhányan álmok álmodói, Kossuth Lajos tanításának hitvallói, kik szabadságunk árán is megmondjuk az igazságot, kik Lutherrel szólunk: „Itt állok, másképp nem tehetek. Isten engem úgy se- géljen!”

Már bizony én ezután is nevén nevezem a gyermeket. Az csak az irodalmi ízlés dolga, hogy valaki a csalogányt bájhangu zengérnek hívja, de ahhoz az igazságnak is van szava, hogy a bűnpártolást a jóságos, atyai szívnek a megtévelyedettekkel szemben is kegyesen megnyilatkozó nagylelkűségének nevezzük.

Ellenségem sem vádolhat azzal, hogy durva volnék. A káromkodás nem természetem. De a bókolás sem az. A nemzet sérelméről csak nem irhatok olyan hangon, mint egy fehérruhás lányka első áldozásáról. A megsebzett oroszlán nem szólhat szerelmes gerlice turbékoló hangján.

104