Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

III. A régió mezővárosai

lom központ szerep és a mezővárossá fejlődés közötti összefüggést tárta fel, hanem azt is kifejtette, hogy „mozgásban lévő települési kategóriával van dolgunk, amelybe a hanyatló városok és emelkedő falvak egyaránt beletartoznak, s amelyek mind termelésük, mind társadalmi struktúrájuk szerint széles átmenetet alkottak a falvak és a valódi városok között." Ez a nagyságrendjében tág határok között mozgó település-típus valóban nehezen osztható kategóriákra, mivel az elkülönítésükre alkalmazott módszerek (jogi-, gazdasági helyzetük, lakosságszámuk stb.) komplex felhasználása a forrásanyag folyamatosságának hiánya miatt kevés eredményt hozott. Az egyes mezővárosok között a nagyságrendbeli különbségtételre legújabban Érszegi Géza tett kísérletet. Véleménye szerint a település-csoport felső rétege, a civitas-oppidum számos rokonvonást mutat a valódi városokkal, a possessiooppidum pedig inkább a faluhoz áll közelebb, azonban több vonatkozásban különbözik tőlük. Régiónkban és közvetlen környékén mindenekelőtt a felső réteghez tartozott Szeged, amelyet 1498-ban iktatott II. Ulászló a szabad királyi városok sorába, Lippa, amely 1529-ben ugyancsak városi szabadalom levelet szerzett, és az 1496-ban Corvin Jánostól szabad mezővárosi jogot nyert Gyula.

9 A három felsorolt települést nemcsak állami- és egyházi-igazgatási központ szerepéből, hanem gazdasági, egyházi igazgatási és kulturális súlyából következően Csanád követi, amelynek korszakunkban hetipiaca, két plébániája, Benedek rendi, majd 1493-tól ferences kolostora és káptalani iskolája volt. A városban királyi sokamra is létesült.

10 1552-ben a török hadjáratok által megtépázott városban még mindig 75 családfő lakott, akik közül nevükből következően 15% foglalkozott iparral.

11 Csanádhoz hasonló gazdasági erővel rendelkezhetett a középkor korábbi időszakában fényesebb napokat megélt Arad is, amelynek piacáról 1392-ből ismerünk leírást.

12 Araddal kapcsolatosan Mályusz Elemér megállapította, hogy lakói városias telepen éltek, de utalt arra is, hogy urai, a prépost és a káptalan egymás között döntötték el, ki legyen a bírájuk.

13 E tekintetben hasonló lehetett Csanád lakóinak helyzete is. Földesuruk jogilag korlátozta a két mezőváros polgárainak lehetőségeit, ami nyilvánvalóan hatott gazdasági tevékenységükre is. A possessio-oppidumok élbolyához régiónkban — véleményünk szerint — Békés, Hódvásárhely, Makó, Nagylak, Pankota, Simánd és Siri tartoztak a XVI. század első felében. Ha a földrajzi fekvést és a kevésszámú forrást, amely a felsorolt hét mezőváros történetére vonatkozóan fennmaradt, számba veszszük, több rokonvonást tárhatunk fel történetükre vonatkozóan. A felsorolt helyek jobbára rétségi, illetve a főfolyók melletti területen, annak kiemelkedő