Dr. László Mihály nyilvános főgimnáziuma és nevelőintézete, Budapest, 1917

Adatok az intézet történetéhez

Az intézet egészségi állapota a lefolyt tanévben általában igen jónak mondható. Az ifjúság körében komolyabb betegségek nem fordultak elő. A növendékek egészségi állapotát az intézet orvosa, dr. Mutschenbacher Béla kísérte éber figyelemmel. Az intézet összes helyiségeiben tisztaság uralkodott az egész- ségügyi szabályok szigorú követelményei szerint. A nemzeti élet fontosabb mozzanatainak évforduló nap­jait iskolai ünnepélyekkel ültük meg. A király névnapját okt. 4., beszéddel, szavalatokkal, énekkel és zenedarabokkal ünnepeltük. így október 6-át, az aradi vértanuk emlékét, nov. 19. boldog emlékű Erzsébet királvnénk emlékezetét, március 15-ét, április 11-ét szintén rendkívüli dísz­gyűléssel ünnepeltük, így megemlékeztünk a békenapról és a madarakról. Ez alkalmakkor lendületes beszédben vázoltuk a napok jelentőségét. A tanév alatt dr. Fest Aladár főigazgató úr hivatalosan többször meglátogatta intézetünket. A főváros köreiből és vidékről számosán keresték föl az intézetet. Vizsgálatok. Az intézet VIII. oszt.-ban május 3-án volt a róm. kath. vallású, május 4-én a ref. vallású, a görög kel. és izr. vallású növendékek hittani vizsgálata. A VIII. osztályú növendékek osztályvizsgálatait május hó 8. és 9-én tartottuk. Az érettségi vizsgálatokról más helyen adunk számot. A többi osztályok évzáró vizsgálatait junius hónapban tartottuk. Múzeumok, színházak és képtárak. Az intézet bennlakó növendékei felügyelet alatt meglátogatták a különböző mú­zeumokat, színházakat, (a m. kir. opera és nemzeti színház elő­adásait), filharmóniai hangversenyeket, tudományos társulatok nyilvános üléseit, képtárakat, a képzőművészeti társulat ideig­lenes tárlatait, állatkertet, stb. Kirándulások. A növendékek a tanév alatt többször meg­tekintették a főváros körnvékét: így a Zugligetet, Híivösvölgyei, Svábhegyet, Margitszigetet, Aquincumot s éven át naponkint kisebb-nagvobb sétákat tettek. Megnézték a szépművészeti, mezőgazdasági és közlekedési múzeumokat stb. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom