Református fögimnázium, Budapest, 1912
I. Tanulmányok
52 sok apró állam a németség hatalmának és patriarchalizmusának titka. Hiszen ezek a történelmi hagyományokban fogantatott, apró centrumok mindent elkövetnek a maguk külön kulturális, gazdasági és társadalmi erőkészletének fokozására. Ez a sok apró tűz aztán mind a nagy német birodalom kohóját melegíti. Itt, Hamburgban, jut eszembe fájlalni az erdélyi fejedelemség bukását. Nemcsak azért, mert fönntartott volna egy magyar dinasztiát, hanem azért, mert Budapesttől olyan messze van Kolozsvár. Ha elér is odáig a pesti miniszter keze, ott már lehűl és elpuhul és tétovázó lesz annak szorítása. Az Elbében s a kikötők óriás dockszigeteiben nagy gyönyörűségem telt. Láttam egy kivándorló-hajó útnakindulását is. Fedélzetén recsegve-ropogva szólott a trombitazenekar. Ezzel akarják gyógyítani vagy legalább is narkotizálni az elhazátlanodó utasok nagy szomorúságát. Bizony, a muzsika magasztos csudaszer. Földi testvére a vallásnak, az ég leányának. Nem tudom, másból milyen érzéseket vált ki, de engemet rendszerint nagy elhatározásokra és szépséges fogadalmakra inspirál. Sokszor elgondolom, hogyha az emberek naponta legalább kétszer nemes, művészi zenét hallgathatnának, szorgalmasabbak lennének és kevesebb gazságot követnének el. Hosszan elnézegettem az Elbe halszagú partján, a Sanct-Pauli táján a falánk folyami sirályok halvadászatát. Nem annyira a vízből, mint a partról kapják zsákmányuk javarészét: a halpiac gazdag hulladékát. Ezért olyan bátrak és testesek. Itt ötlött szemembe egy furcsa tünemény, hogy t. i. az Elba visszafelé folyik. Mintha [a Duna kapná magát és megfordulna s Csepel felől a Margitszigetnek tartana. Megdöbbenve kérdem a magyarázatát, aminek hallatára szokatlan izgalom fog el. Ez hát a dagály. Meg- legyint a tenger közelségének gondolata. Mintha Afrika oázisában menekülő, apró vadakat látnék, melyek visszafutnak, mert valahol a sivatagszélen az oroszlán megmozdult. Még nem látom sörényét, nem hallom bömbölését, de ereje hullámverését már érezem. Siettem is Hamburgból Norderneyba, Ostfriesland híres szigetére. Ott akartam lenni a tenger közepén, egy kis szigeten, bájos szemölcsén az óceán, a mozgó végtelenség ragyogó arcának. Mert beteges .rajongással [szeretem a tengert. Talán azért, mert víztelen földön, homokon születtem s folyót, tengert, sőt patakot is csak a dajkamesékből ismertem. Mégis a nagy vizet látnom s szeretnem egy
