Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1907
7 negyvenes évek elején, számításból — maga a kormány enyhít a cenzúra szigorán. Nem volt ez törvényes szabadság, csak a kormány kegyelméből ideig-óráig arra való, hogy az akadékoskodó rendek elhallgassanak. Amíg azonban ide jutottunk, addigra a cenzúra, ez a pokol cséplője (mint Petőfi Apostola nevezi), mennyi magot csépelt ki az eléje tartott kévékből, hány gondolatot temetett el! Ne foglalkozzunk országgyűléseink tanácskozásaival, hol a szólásszabadságért s nyilvánosságért is küzdöttek, csak költészetünk s hírlapjaink történetéből lássunk néhány példát, hisz az írók érezték leginkább a szellemre rakott bilincseket. Ott van Bessenyei, akinek bihari magányában húsz esztendő alatt írt értékes művei mind kéziratban maradnak, mert a cenzor nem bocsátja sajtó alá. Ott Kazinczy s több más írónk, akiknek kiadandó munkái fél esztendeig sem kerülnek ki a cenzor keze alól s akkor is törlésekkel; ott Katona Bánk bánja,, melynek előadását tiltja el a cenzor. S eszünkbe juthat egész sereg kisebb költemény, melyek mind a cenzor horgán akadtak, vagy csak megváltoztatva, vagy hiányosan jelenhettek meg. Bizonyos tárgyakat — vallás, szabadság, szabadságharcok — említeni sem volt szabad. Mikesről, Bákóczyról költeményben szó sem lehetett Vörösmarty Mikes búja Egy öreg rabszolga keservévé lesz ; Kölcsey úgy ír Bákóczyról, hogy nevét sem említi. Még Petőfi hatalmas jós költeményét, az Egy gondolat bánt engemet címűt is törölte először a cenzor. Valóságos hajtóvadászatot tartottak a cenzorok a gyanús szavak ellen, keresve-keresték, sokszor nevetséges aprólékos kodássa l , a sértő célzatot a legártatlanabb kifejezésben is. S mit tehettek ez ellen az írók? Az egyik — Bessenyei — belenyugszik: Inkább legyen a kéziratban igazság, mint a nyomtatásban hazugság. A másik — Kazinczy — felsóhajt: Hogyan írjon jól az az író, aki minden betűje mellett azt kérdi, nem töröl-e itt a cenzor. A múltak szellemét annyira átérző Katona fájdalmasan félj ajdúl: Hogyan nyomattatik el a századok lelke, melyet az író nem tüntethet föl, mert a cenzor a költői mű minden részletében a jelen viszonyokhoz hasonlót keresi s látja. Ha költőink a szabadság eszméjét akarták feltüntetni, Görögországba, Kómába mentek; ha a társadalmi
