IV. kerületi (belvárosi) községi főreáliskola, Budapest, 1915

I. Háborús líránk

6

Mindenki imádkozik s „a sok szép imádság összeforr, összenő“

S egy fohász, egy dallam lesz végre belőle:

Óvja meg hazánkat magyarok Istene!

(Berta J.: Imádság.)

Az imádság szárnyán száll a magasba Szép Ernő (Imádság), mikor igy könyörög:

hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel ha haragod vagyon,

A magyarra ne haragudj nagyon!

I

Méltók vagyunk az Ur segítségére, mert

Viharok sok századán át híven védtük szentegyházát S a földet, mit nekünk szentelt,

Megtartottuk becsülettel.

De magunk is dolgozzunk s akkor:

Katonák.

Míg a karunk le nem sorvad,

Duna, Tisza bátran folyhat:

Nem delel ott más ló soha,

Csak a magyar csikós lova!

(Jakab Ö.: Háborús időket élünk.)

Aztán megindulnak a végeláthatatlan virágos katonavonatok.

„S mennek, csak mennek végeszakadatlan Fekete katonavonatok,

S viszik magukkal anyák bánatát,

Reményt, bizalmat, titkokat, imákat,

Azért olyan lassú, azért olyan fáradt."

(Balla J.: Vonatok.)

A messzeségbe tűnő vonatokat könnyes szemmel kiséri az édes anya, de „bánatán keresztül egy szebb jövendő képe rezdiil!“

(Sajó S.: Harci ének.) *)

Rajongó lelkesedéssel köszönti hőseinket „e daliás nagy napokban“ a költő; mintha csak most értené meg Petőfi egy- egy dalát:

Győzni fogsz te, én tudom jól, hadbaszálló száz dalodból Ki csendül a győzelem. . .

*) L. még Babits M.: Mi atyánk!

(Szabolcska M.: Hadbaszálláskor.)