Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1929

arra, hogy az V.-be való átlépést megkönnyítsük: heti egy órában egész éven algebrát, ugyancsak egyben a III—IV. osz­tály különbözeti természetrajzi anyagát tanítottuk, végül két­órás angol tanfolyamban készülhettek önként vállalkozók az angolból. így a nálunk végzett IV. osztályosok különbözeti vizsga nélkül léphetnek fel a kollégium V. osztályába. Hogy iskolai tanításunkat minél hatásosabbá tegyük, a szemléltetésre az egyház anyagi erejét messze meghaladó áldozatokkal szereztük be az eszközöket. Ez évben főleg a VII. osztály fizikatanításának lehetővé tételére szereztünk be sok tanszert. Vetítőgépek tárták rendes tanítási órákon minden adott alkalommal a növendékek elé a tanulandó anyagot a művészettörténetórákon, más tárgyaknál összefoglalva a tanul­takat. Két Epidiaszkópunk van, melyekkel nemcsak diapoziti- veket lehet vetíteni, hanem mindenféle képeket, levelezőlapo­kat, s így osztályonként mindig a tanításhoz alkalmazkodott a bemutatás. Amit a Földrajzi Társaságban neves pedagógusok a földrajztanítás kiegészítésére mint vívmányt kívántak, nálunk a művészettörténetnél Dr. Láng Margit 10 éve megvalósította, a földrajznál pedig Jeszenszky Ilona is évek óta alkalmazta, sok ezer lapot gyűjtvén össze a bemutatás céljára. A rendes órá­kon ez évben is harmadfélszáz alkalommal vetítettünk, főleg említett két tanár szaktárgyainál; az igazgató, Jablonowszky Piroska, Vidovszky Kálmánná és Dr. Zelenka Margit az irodalom- tanítás kiegészítésére. Résztvettünk a Magyar—Holland kultúr- gazdasági részvénytársaság ú. n. kötelező filmoktatásain is nekünk megfelelő filmek bemutatásakor, a bevezető előadáso­kat az utolsó alkalmakkor Vidovszky Kálmán (cserkész),. Dr. Bexheft Ármin (kender és len), Jeszenszky Ilona (Olasz­ország) tartották. Beszereztünk egy filmvetítőgépet is, melynek segélyével jövő évben a tanítási órákon az iskolában fogunk, mozgóképeket is bemutatni. így lesz — ha beválik kis gépünk — szemléltetésünk minden tekintetben kifogástalan. Nagy haladás volt a bemutatás eszközei közé felvett gra­mofon, beszélőgép. Ez már olyan segédeszköze 100-nál több lemezével a zenetörténetnek, mint az Epidiaszkóp a művészet- történetnek és földrajznak. Két kitűnő „His Masters Voice“ gépünk van és pedig egy a Deák-téren, egy a Veres Pálné- utcában, mely tökéletesen adja vissza a legkitűnőbb előadáso­kat. Felhasználjuk már a kezdő angol tanításnál is a kiejtés; 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom