Evangélikus Leánygimnázium, Budapest, 1924

11 Dezső igazgató zongorás előkészítő előadása vezette be, a színmüveket rajta kívül Dr. Szelényi Ödön magyarázata előzte meg. Főleg a székesfőváros elismerésreméltó ifjúsági előadásait látogatták, de az Opera, Nemzeti és Városi előadásaiból is gyakran vontak le hasznos tanulságokat. Művészi hangverse­nyeket is élveztek, igy a Filharmonikusok zenetörténeti hang­versenyeit, Dohnányi-Flesch szonáta-, Riegler Ernő orgonaestjét. Balázs Árpád nagyhatású nótaestjeit. Az intézetben gyakoroltak előadásukkal mély hatást a Turán-regösök (Farkas Dezső, Laurisin Lajos), Dr. Lányi Viktor csoportja Eitner Irén és Dr. Mihályi Ernő­vel, mely „A magyar dal“ emlékeit mutatta be énekben, he­gedűn, zongorán és táncban, Dr, Orbán Gábor szavaló, Balázs Bálint irredentaelöadásával, Dr. Papp Gyuláné irodalmi vetitő- előadásával. f) Múzeumlátogatás, kirándulások. A szokott módon láto­gatták múzeumainkat, (főleg a Szépművészetit) Dr. Láng Margit vezetésével, Aquincumot és a kerepest temető emlékeit, végeztek tanulmányi sétát a városban. Mikola Sándor tanár vezetésével csillagászati kirándulást tettek, azonkívül a III. o. fizikai bemutatá­sokra ment a fasoriev. főgimn. pompásan felszerelt előadótermébe. Végül tavasszal egész napos kirándulásra mentek növendékeink tanáraik vezetésével Piliscsabára a diakonissza-ház intézményei­nek megismerésére, a gyönyörű vidék természeti szépségeinek élvezésére. Hálás szívvel mondunk e helyen is köszönetét a diakonisszák lekötelező szívességéért, mellyel fogadtak. g) Iskolai ünnepélyek. Ünnepélyeket rendeztünk a növendé­kek közreműködésével: 1. Október 6 án. Ezen Dr. Horváth Károly tanár lelkes beszédét egészítette ki Bartóffy Erzsi és Hazslinszky Margit éneke, Prónay Margit szavalata, Lukács Anna zongorajátéka. 2. A reformáció emlékére október 30-án Klaniczay Sándor tanár mondott gondolatokat ébresztő beszédet. Bartóffy Erzsé­bet, Nötel Elza szavaltak, Örley Kató, Oliwa Sarolta zongo­ráztak, az énekkar mellett Szakolczay Erzsi művészi éneke emelkedett ki, végül Láng Ella Ganghoffer után irt „Uj élet“ c. 3 képes alkalmi színmüvét játszották a főszerepekben Elischer Alice, Mesterházy Erna, Varga Jolán és Verebély Eleonóra közreműködésével. 3. November 12.-én Széchenyi ünnepet, melyen Dr. Szigethy Lajos tanár mondta el költői szárnyalásu, értesítőnkben is ol­vasható emlékbeszédét. Az énekkar hatásos éneke, Elischer

Next

/
Oldalképek
Tartalom