III. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, Budapest, 1914

II. Az intézet működése

44 1. Ág ner Lajos tanár (II. és VII. oszt.) az iskolaév elején megmagyarázta a háború okát, ismertette a hadakozó feleket, céljaikat, kilátásaikat. A háború elején a lapokban is megjelent háborús okmányok pl. a szerbekhez küldött ultimátum, királyunk kiáltványa népeihez, a német kancellár beszéde stb. jó al­kalmak voltak a tanulók hazafias erkölcsi nevelésére. Feltárta a magyarság helyzetét e hazában, a monarchiában, s Európa közepén ; vázolta a magyar nemzet hivatását Európa kellő közepén. Több alkalommal tett fel kérdéseket mindkét osztályban, amelyekre a tanulók írásban adtak feleletet. E kérdésekre adott feleletek igen érdekesek és tanulságosak. A kérdések voltak: Gondolataim a háborúról ? Hogy kezdődött a világ­háború? Mi az oka a nagy háborúnak? Kik hadakoznak egymással, s miért, mi célból ? Mik a nevezetesebb esemé­nyek a háború folyamán ? Hogy hatottak rájuk a nevezetesebb események? Kik tűntek ki a háború folyamán? Mi a véle­ményük a háborúról ? Mit tapasztaltak nálunk, szövetsége­seinknél s az ellenségnél ? Ismereteinkre hatott-e, s hogyan a világháború ? Mit tapasztaltak a háború alatt otthon, barátai­kon, felnőtteken, s az iskolában? stb. Mikor nevezetes események történtek a harctéren, az újságból felolvasta a tanulóknak a jelentékeny hadi esemény hivatalos leírását (megfelelő magyarázatokkal), felolvasott egy- egy szebb cikket (pl. Aage Madelungnak a magyar cigány­zenéről, katonáink vitézségéről szóló cikket stb.) Egy-egy szebb költeményt pl. újságokból közkatonáktól megjelent szép dalo­kat, verseket, katona leveleket. Szép Ernő: Ima c. versét, Szabolcska Mihály aktuális verseit, s Gyóni przemysli köte­téből a szebbeket vagy 8-at, s ezzel sok gyereket könyekig meghatott a II-ban. Buzdította, hogy vegyék meg e füzetet; kettő ajándékba is kapta a II-ban. Irodalmunk régibb korá­ból Tinódi, Balassa, Amadé, Zrínyi is szóhoz jutott. Külö­nösen tanulságosak voltak a VII. o.-ban Zr. prózai munkái, kül. a hadtud. munkák. A nagyobb tanulókkal ismertette az osztrák-magyar vöröskönyvet, vezérkari és egyéb hiv. jelentéseket, a német J

Next

/
Oldalképek
Tartalom