VI. kerületi magy. kir. állami főgimnázium, 1913

III. Ifjúsági kirándulás Erdélyen át Sinaiába

magának az Alföld felé. A festői környezetben, a szűk mederben rohanva siető folyó meredek partja felől kandikál ki annak a cseppkő-barlangnak szája, mely nyaranta sok-sok látogatót csal e kis állomásra. Ifjaink már tudták, hogy e korai órákban merre fogunk járni és egy páran, nyitott szemmel alvók, megérezték a hűvösebb, oxigénnel teltebb friss levegőt, mozgásukkal felverték a még alvókat és csakhamar ablaknál volt az egész csapat. Csúcsa, Királyhágó, Bánffyhunyad állomásoknál maga a felébredt kíváncsiság kandikált ki a még nem látott tájra, noha a messze Kolozsvárra is korán, már 6 óra felé, eljutottunk.

Lakásunkra, az ev. ref. Kollégium vendégszerető házába, a vasúti állomástól hosszú út vezet. Mi ez utat gyalog tettük meg. De jól esett a reggeli friss levegőben egy kissé nagyobb járást végezni s a kemény fekvőhelyen meggémberedett tagokat mozgásba hozni. Aztán legalább megismerkedhettünk a városnak egyik fejlődő részletével is. Meglepte ifjainkat a Kis-Szamosnak igénytelensége; de annál kellemesebben hatott a kép, midőn bejutottunk a város s?ívébe, az impozáns főtérre, melynek közepén a góthikus róm. kath. Szent Mihály templom van s mellette Mátyás királynak Fadrusz alkotta híres lovasszobra. Szállásunkra, hol az intézet neves igazgatójának, Kovács Dezsőnek és egy néhány szíves tanártársunknak előzékenysége fogadott, letettük podgyá- szainkat és megreggeliztünk. A délelőttöt a város egy részének megtekintésével, a növénytani kertnek, növénytani és állattani intézetnek meglátogatásával töltöttük el. Jó, ízletes ebédünk a Kollégiumban volt. Délután folytattuk a város megtekintését; megnéztük a színházat, Mátyás király születésházát, a sétateret és más nevezetesebb részletét a városnak mindaddig, míg programmunk- hoz híven délután 5 óra felé a vasúti állomásra kellett mennünk, hogy még aznap Tordára érjünk. Bizony késő este lett, míg vonatunk célhoz ért. Esős időben sáros úton kellett szállásunkra eljutnunk. Sőt szállástadó fogadósunk, az Erzsébet-szálló vendéglőse, sem felelt meg kellőképen kívánságunknak. Valami táncteremfélében, a földön szalmazsákokon vetett ágyat, ezeket is szűkösen látta el takarókkal és párnákkal s csak erélyes fellépésünkre adott elegendő helyet, hogy megpihenhessünk. Igaz ugyan, hogy jóízű ételeivel igyekezett pótolni a más oldalú mostoha állapotokat. Másnap országos vásár lesz, szobáit ki kellett adnia a rendesen hozzá járó vásáros vendégeknek. Ezzel védekezett. De bizony ennél a védekezésnél jobban kielégített volna a puha ágy kellemes nyu-