Budapest, 2020. (43. évfolyam)
5. szám, május - Daniss Győző: Egy órára 7 pengő 10 fillér
BUDA PEST 20 20 / 05 8 és Budapest újjáépítésének kormánybiztosa, Fischer József sok reális és nem kevesebb alig megvalósítható tervről nyilatkozott a Magyar Nemzet hasábjain (május 6.): „Buda pest újjáépítését semmi esetre sem szabad úgy értelmezni, hogy a múltbeli állapotát kívánjuk visszaállítani.” Felhívta a figyelmet, hogy a háborús tapasztalatok alapján le kell mondani egy többmilliós főváros ábrándjáról, helyette egy kisebb, de rendezettebb Budapestre van szükség. Az új, a politikai-társadalmi változásoktól fellelkesült – vagy inkább: „túllelkesült” – fővárosi vezetés felvázolta tervben szintén voltak ábrándszintű mozzanatok, de az akkori elképzelések mai szemmel nézve is elgondolkodtatók voltak. A kormánybiztos szerint a főváros lakóiban mindig erős volt a független családi otthon iránti vágy. Ezért törekedni kell és a főváros vezetői törekedni is fognak arra, hogy a jövő vágyott és immár tervezett új családi házas fejlődése megfelelő keretekben és a városrendezés korszerű követelményei szerint menjen végbe: „Biztosítani kívánjuk azt, hogy az új házhelyosztások nem akárhol, arra alkalmatlan, egészségtelen területeken történjenek, mint a múltban, hanem e célra megfelelő fekvésű, jól megközelíthető területek jelöltessenek ki. Biztosítani kívánjuk továbbá azt, hogy a házhelyek új csoportjai szerves települési lehetőségeket alakítsanak, illetve a már meglévő településekhez szervesen csatlakozzanak és ezáltal alkalmasak legyenek arra, hogy lakosságuk önálló közösségi életet élhessen. Végül biztosítani kívánjuk, hogy új házhelyek lehetőleg a közművekkel már ellátott területeken alakíttassanak ki, vagy ha ez valamely okból nem lehetséges, a közmunkahálózatba minél gyorsabban és könnyebben bekapcsolhatók legyenek.” Szólt a terveknek egy fájdalmas – nem utolsósorban a háború miatti szükségessé vált – fejezetéről is: „Vannak teljes lebontásra megérett városrészek, így: a belső Erzsébetváros és külső Józsefváros, valamint Ferencváros, amelyeknek teljes lebontása és korszerű újjáalakítása okvetlenül szükséges.” A „teljes bon tás” szó szerinti értelmében szerencsére nem valósult meg, ezzel szemben kielégítettek nagyon sürgős „napi” igényeket. Például a közlekedésben és a közműszolgáltatásokban. A Világ , „a polgári demokrácia lapja” május 31-én arról írt, hogy a Beszkárt – teljes nevén a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. – visszaalakítja autóbusszá a sínautóbuszait, mivel a korlátozott villamosforgalom céljára már elegendő villamoskocsija van. Az előzményeket illetően hozzátéve: „A német fasiszták, akik a síneken gördülő közlekedési eszközök legnagyobb részét elhurcolták, elvitték a Beszkárt autóbusz-parkját is. Szerencsére arra már valószínűleg nem jutott idejük, hogy a sínautóbuszokká átalakított autóbuszokat teherkocsikra rakják, és ezek csaknem sértetlenül megmaradtak a Beszkárt kocsiszínjeiben. A sínautóbuszok átszerelése gumiabroncsokkal már folyamatban van.” És amint ez megtör ténik – folytatta a lap –, elindulhatnak az autóbuszok Pest és Buda között a villamosok által nem használható hidakon át, s így autóbuszjáratokhoz jut Buda tekintélyes része. Június 13-án a Szabad Nép is megdicsérte a Beszkártot. Elsősorban azért, mert munkatársai 56 kilométernyi vonalat állítottak helyre, és a Margit-körúti vonalrészen a vállalt június 15-ei határnap helyett már június 9-én megkezdődött a forgalom. Ezenkívül pedig azért, mert megműveltek 7000 négyszögöl kertet. A megművelhető földterületek hasznosítását a főváros vezetői már korábban elrendelték. (Ugyanezért szántották vagy ásták fel az ott dolgozók az Állatkert szabad földdarabjait, és ezért kezdtek gépeikben csirkét keltetni meg a régi vadállat-férőhelyeken „étkezési nyulakat” nevelni.) A részvénytársaság a későbbiekben is begyűjthetett dicséreteket (A Reggel , június 25): „Szombat délután szép ünnepséggel adta át a Beszkárt üzemi munkássága a forgalomnak a vonalat és tíz kocsit. Zöld gallyakkal és zászlókkal díszítették a kocsikat, az elsőn Sztálin marsall képét is elhelyezték.” A lap azt is megírta, hogy a helyreállítási munkák alatt Ábrahám László és Simon István életét kiol totta egy aknarobbanás, rájuk az átadási ünnepség résztvevői egyperces némasággal emlékeztek. A közúti forgalom megélénkülését – meg az utak rossz állapotát is – bizonyította, hogy a hatóságnak a résztvevők és a gyalogosok biztonsága végett júniusban sebességkorlátozásokat kellett előírnia. Eszerint a személyautók főútvonalakon nem léphetik át az óránként 40, teherautók a 30, kerékpárosok a 20 kilométeres sebességet. Utóbbiaknak a főutak kereszteződésénél le is kellett szállniuk. Az emberei erővel húzott vagy tolt „járművek” pedig a főutakat nem is használhatták. Az első állandó, a Parlament és a Batthyány tér közötti – de mondjuk inkább: Pest és Buda közötti – gyalogos- és járműforgalmat télen is lehetővé tevő, bízvást szimbólumértékűnek mondható híd építése is elkezdődött májusban. A legnagyobb gond – mint a legtöbb akkori építkezésnél – a szükséges anyagok beszerzése volt. De sikerült előteremteni követ is, vasat is, fát is. Meg persze toborozni kellett mérnököket, állványozókat, vasbetonszerelőket és sok más szakembert. Ez is sikerült. Így a Kossuth nevét kapó alkotást nagyon rövid idő múltán, már a következő év januárjában átadhatták a forgalomnak. Közben más mozzanatok is mutatták az élet normalizálódását. Május elsején megszólalt a Magyar Rádió , sokáig a kuruc korból való „Te vagy a legény, Tyukodi pajtás!” szünetjeldallammal. Május 7-étől a pékek finomlisztből is süthettek zsemlét, 9-én megszüntették a kötelező esti elsötétítést, 13-án részben megelevenedett a közvilágítás, 14-étől kijelölt helyeken már lehetett szeszesitalt fogyasztani és palackos kiszerelésben MÚLTIDŐ
