Budapest, 2006. (29. évfolyam)

6. szám június - Tükörtopik

BUDAPEST 37 :-(Tükörtopik:-) E HAVI SZÁMUNKBAN A FŐVÁROSI KÖZLEKEDÉS jobbítására vonatkozó felhívásra született hozzászólásokból válogatunk. A felhívást a főváros tette közzé honlapján, a budapest.hu-n, a válaszok az otíani fórumban születtek. aaron Kátyú mindenütt van. Ha már au­tóztál Bécs—Linz—Salzburg útvonalon az autópályán, akkor ismered azt a helyen­kénti zakatolást, amely a régi M7-esről oly ismerős nekem. Ezt a technikát in­kább ne, ha lehet... :) Nem minden arany, ami nyugati! A budapesti utak minősé­gének javítása kétségkívül az egyik leg­elhanyagoltabb feladata mind a kerü­letek, mind a főváros vezetésének. Na persze az is baj, hogy ha a Szentendrei úton javítás miatt lezárnak egy sávot, akkor a Budafoki útig ér a dugó vége. Nemcsak Demszkynek toll a fülébe, de a kertiletek is megérik a pénzüket, hiszen tényleg csak random rá kell pökni a függőleges térképre, és akármerre is fo­lyik a létyó, arra biztosan kritikus az út­helyzet. Teszek nagy ívben a Lágymányosi hídra, a Nemzeti Színházra és minden egyéb „vívmányra" akkor, amikor ha­vonta futóművet kell állíttatnom, és fél­évente lengéscsillapítókat cserélni a lu­kak (mit lukak — lövészárkok!) miatt. llff! kzsolt Mint mindenhez, a kátyúzáshoz is pénz kell. Ma a fővárosban folyik egy mellékutca-aszfaltozási program igen intenzíven. Ez gyakorlatilag kiváló két­sávos utakat jelent. Ide persze naponta vagy 10 autó hajt be, így forgalomtech­nikai szempontból teljesen felesleges. Ha netalán valaki ide forgalmat terel, ak­kor az ott lakók (jogosan) annak ki­tiltásáért kiáltanak. Kérdés, ha, mond­juk, csak egy sávot csinálunk ezeken a helyeken, a megtakarítás segíthet-e a fő­útvonalak rendberakásán? meuropai Hogyan lehetne jobb utakat csinálni??? Vegyük át a civilizáltabb or­szágok technikai szokásait! (Ausztria, Németország... ) Vagy legalább a nagyobb utakat, a nagy terhelésű útvonalakat kel­lene eszerint készíteni: a legjobb mi­nőségű aszfalttal és abból is jó sokat -legalább 40 cm vastagságban -, így a ká­tyút el lehet felejteni! A mostani tendencia az, hogy gyenge minőségű aszfalt kerül az utakra, az is legfeljebb 20 cm vastag, de sok helyen láttam már 5-10 cm vastagságút is — per­sze ez a kátyúból derült ki! És ami még fontos, hogy a kátyúkat ne ideiglenesen foltozzák be, hanem szakszerűen körbevágva, lekátrányozva és rendesen letömörítve! Ha rendesen meg­csinálnak egy foltot, az legalább 5-6 évig kibírja. Nem úgy, mint ami most van a városban: pár hónap, és felszakad... Fakutya Az a baj ebben az egészben, hogy az utakat CSAK (!) felújítják, vagyis kennek rá egy új kopóréteget. Az utakat építeni és megépíteni kell. nem pedig ú­jítgatni. Meglátszik bárhol az elmúlt idő­szakjavítgatásán az eredmény, szinte egy év múlva már kátyúsodik és megy szél. Aztán még ott a téli sózás, ami ad neki rendesen. Miért van az, hogy Ausztriában, Szlo­vákiában 20 éve épült utaknak nincs semmi bajuk? Csakis a sózásra lehel visz­szavezetni a gyorsan romló útminőségál­lagot. És hozzá a kampányszerűen ha­nyag alapmunkára, a CSAK felújításra! tox90 A Baross téri felszínrendezéshez: Sikerült követni azon budapesti gyakor­latot. hogy az eddig fenntartott tervekkel teljességgel ellenkező változat építtessen meg. Ez, mint mindig, üdvözlendő. A tervezők a tömegközlekedőkre is gondoltak. A „sávok szélesebbek lettek", hogy a villamos végállomása (mondjuk a 24-esé) véletlenül se kerülhessen utas­barátabb helyre. A beígért díszburkolatos gyalogoszóna teljesen eltűnt a süllyesztő­ben. A Baross-szobrot, gondolom, emlí­tenem sem kell. Az periig, hogy a 78-as busznál nem a belváros felé tartó irányba tettek utasvárót, evidens. A városvezetés újból sikeresen bebi­zonyította, hogy itt a közúté a jövő. Nesze neked Podmaniczky program! Neked ne­ked. Budapest 60 százaléka (a városve­zetés kedvéért: ezek, akik nem autóval járnak)! A budapesti ember nem hülye, s látja, mi történik körülötte. messenger Sajnos, ebben az országban, ha azt mondják útfelújítás, akkor az azt jelenti, hogy ideig-óráig jobb lesz az út, mint eddig volt! Hogy miért? Mert a ma­gyarok nem tudnak európai színvonalú utat készíteni! Vagyis fél vagy egy év a (jó minőségű út) élettartama. Ezt látom, ezt tapasztalom nap nap után. Például: Her­mina út, Városmajor utca, Határ út, stb. Feketelistát kéne készíteni a rossz minőségű utakat gyártó cégekről, és ezek nem pályázhatnának az útépítési tende­reken! Csak azok a cégek kapnának munkát, amelyek a leghosszabb garan­ciális javítási munkát vállalnák az utak rendkívül gyors romlása miatt. De egyáltalán miért romlik ilyen gyor­san a magyar út minősége? kambekk Bocsássatok meg, csak egy ügyvéd barátom értetlenkedését tolmá­csolom. Vajon amikor elhatározták a városhá­zán. hogy felújítják a pesti alsó rakpartot, akkor még nem volt információjuk róla, hogy a munka megkezdésének időpont­jában — százéves jó szokás szerint - el­önti majd a víz a területet?! Miért is nem leheteti egy hónappal később megkezdeni a munkálatokat?! Kinek az érdeke, hogy kétszer (és kétes) minőségben kelljen dolgozni? A fölös­leges torlódásokozásról nem is szólva... Aki tudja a választ, ne tartsa magában! benji Gratulálok! Nem az útfelújításai van a gondom, mert annak már rég itt lett volna az ideje, hanem azzal, hog)' sike­rült úgy intézni az útfelújításokat, hogy még véletlenül se lehessen megmozdul­ni, illetőleg elkerülő utakat találni. Azt. hogy az alsó rakpartot elönti a víz márciusban, amikor elolvad a hó, senkit nem érdekel, legalább addig is lehet tá­masztani a lapátot jó magyar szokás szerint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom