Budapest, 2005. (28. évfolyam)

8. szám augusztus - Kálmán Attila: A kiváló ivóvíz milliárdos hátteret igényel

BUDAPEST 2flflg/j} AUGUSZTUS 4 A Ferencvárosi Szivattyútelep cés, a létesítmény kivitelezése rá három évre kezdődött el. Hatalmas léptékű rekonstrukciója jelenleg is tart, az FCSM Rt. új tulajdonosai, a német-francia szakmai befektetők, a fővárossal közösen, 1999-től kezdve ezen a telephelyen is komoly korszerűsítéseket hajtanak végre több milliárd forintért. Ezeknek köszönhetően megújult és kiegészült a szennyvíztisztítási és iszapkezelési technológia, a dél-pesti telep a jövőben alkalmassá válik a napi nyolcvanezer köbméternyi szennyvíz teljes körű biológiai tisztítására. Vörös Ferenc - aki több évtizeden át meghatározó vezetője, a kilencvenes évek közepén történő nyugdíjazásáig vezérigazgatója volt a társaságnak -az elődökre emlékezve hatalmas lépésnek tartja, hogy az 1800-as évek utolsó harmadában, majd az első világháború után megépültek a ma is meghatározó alap-infrastruktúrák: a nagykörúti főgyűjtő, a Jászai Mari tér és a Boráros tér között, majd a Dunaparti főgyűjtő szintén e két tér között, a rakpart nyomvonalán vezetve, végül a ma is működő ferencvárosi szivattyútelep, ahová a két vezeték egy közös főgyűjtőbe csatlakozva ér el. Igazi ipari „műemlékremek" ez az 1896-tól négy éven át épült telephely: a gépház és berendezései nemcsak szépségükkel nyújtanak nagy élményt még a laikusoknak is, de az is kisebbfajta „csoda", hogy a húszas, harmincas években modernizált elektromos berendezései (korábban gőzüzemű volt) napjainkban is aktívan működnek. Egy évtizeddel később, a 20. század első éveiben épült meg a ma is üzemelő, néhány éve felújított, szintén ipari műemléknek számító Zsigmond téri átemelő telep, majd a kelenföldi és az angyalföldi szivattyútelep (ez utóbbi a negyvenes évek elején). Rajtuk kívül négy nagyobb átemelője üzemel még az FCSM-nek, a békásmegyeri, az albertfalvai, a hárosi és a csepeli. A másik, az észak-pesti szennyvíztisztító, amely ma Magyarország legnagyobb ilyen létesítménye, 1980 óta működik. Eleinte az összegyűjtött szennyvizekből csak a mechanikai szennyeződéseket távolították el, 1986-tól azonban biológiai tisztításukat is elvégzik. A legutóbbi, szintén milliárdos léptékű fejlesztések eredményeképpen mára lefedték a műtárgyakat, és megszüntették az újpestieket évekig zavaró bűzhatásokat. Az észak-pesti telep túlteljesíti az európai normákat, lényegesen tisztább vizet enged a Dunába, mint sok európai társa. A száraz időbeli szennyvizek negyven százalékát a dél-pesti és az észak-pesti telepen tisztítják meg, névleges kapacitásuk együttesen 235 ezer köbméter naponta. Az észak-pesti telep egymaga átlagosan 155 ezer köbméternyi szennyvizet tisztít meg naponta, olykor 200 ezer köbméternyit is. Ha már szó esett a száraz időbeli kapacitásról, egy gondolat erejéig érdemes visszakanyarodni a kezdetekhez. Szintén Reitter Ferenc nevéhez köthető a ma is meghatározó, egyesített rendszerű csatornahálózat, az ötezer kilométernyi vezeték java része ma is ilyen. Ennek gazdasági oka van, hiszen az eső- és a szennyvíz elvezetése külön-külön csatornán felettébb drága lenne. Ilyen megoldás jobbára Budán jöhet szóba, ahol a gravitáció segíti a „szállítási sebességet". (Budapesten száraz időben naponta 650 ezer köbméternyi szennyvíz keletkezik, esőzéskor a víz mennyisége 150— 200 ezer köbméterrel növekszik.) A jó száz éve kiépített, nagyobb átmérőjű főgyűjtőkbe már akkor szervizjárdákat építettek, egy részükbe mindkét oldalon, a többinél csak az egyiken. Szintén kuriózum, bár alig esik róla szó: annak is jó oka van, hogy az Oktogon közepe csaknem fél méter magas „dombocskában" csúcsosodik. Mivel a kis földalatti 19. század végi építésekor a nagykörúti főgyűjtő már készen állt, a felszín alatti vasútnyomvonalat csak az úttest negyven centiméteres megemelésével lehetett kivitelezni, s ez most, 2005-ben is hozzátartozik a városképhez. Ahogy a csatornahálózat megálmodásához Reitter Ferencé, úgy a vízellátás kiépítéséhez leginkább Wein János neve kötődik szorosan. A vízügyesek még ma is különös tisztelettel beszélnek róla, portréja a vízművek Váci úti központjának aulájában van kifüggesztve utódjáéval, KajlingerMihályévul együtt. Wein tervezte a már említett, 1896 júliusában Káposztásmegyeren üzembe helyezett első állandó létesítményt, s ő lett a Fővárosi Vízművek első igazgatója. Az induláskor még a János nevű gőzszivattyú segítségével továbbították a vizet, ma már számítógépes vezérléssel biztosítják a főváros jelentős részének ellátását a látogatók előtt is nyitva álló telepről. Wein János úgy gondolta, hogy a természet által megtisztított kútvíz kiváló alap a vízellá-