Budapest, 2005. (28. évfolyam)

2. szám február - Ruttka

BUDAPF.ST gflflSff K RRBI1ÁR 34 Ruttka gánéletet. Letehetetlen, pedig szakmázik, zenézik, elemez. Ez ugyanis Kocsis élete: van ugyan feleség (volt másik is), vannak gyerekek (négy is), vannak barátok (kevés), van ház, autó, de nem ez a lényeg. Zolit akkor lehet megismerni, ha a zenét próbáljuk megismerni, ha próbáján, lemezfelvételén ülünk, mert ő maga a zene. Elete a zene. A többi ráadás. Soha nem értettem, hogy fér a fejébe enynyi. Voltam számtalan lemezfelvételén, olyanon például, ahol Bartókot kotta nélkül vette fel, és amikor a zenei rendező beszólt: a 43. ütemtől, akkor onnan játszotta. És kiszólt, hogy a 123-ban a második kürtös nem c-t, hanem ciszt játszott. A koncertek zömét partitúra nélkül vezényli, de ha előtte a kotta, akkor is a fejében van minden. Látja a zenét, tudja, éli, ismeri, huszonöt évre visszamenőleg emlékszik hangokra, ütemekre (mint egy futballrajongó a gólokra). Az ő Schubertje úgy tud fájni, mint senki másé. Úgy az övé Bartók és Debussy, ahogy senki máséi. És mint karmester, mindezt a zenekarába is beleveri. Nem sulykolja, veri. Nem könnyű iskola az övé, de eredményes. A zenekar, a volt AHZ, a mostani Nemzeti Filharmonikusok úgy játszik, ahogy nem játszott soha még. Nyerik is a díjakat a lemezeikkel. Fáy Miklós könyve remek. Arányérzéke, tagolása, szerkesztése, tárgyi lagos-szenvedő-szerető-elismerő hangvétele, iróniája, néhol öniróniája, minden a helyén van. Nem volt könnyű éve. De irigylem érte. Egy életre való tartalékot halmozhatott fel Kocsis Zoltán mellett. Zseniális ötlet volt a könyv: napló Kocsis egy évéről. Ennél egy zseniálisabb ötlet lenne: Kocsis saját naplója. A könyvben ugyanis maga számol be tavalyi turnéjáról. írni is remekül tud, élvezetesen, választékosan, és belülről láttatva azt, amit kívülről nem nagyon értünk. Ha őt olvassa-hallgatja az ember, rájön, hogy semmit nem tud ugyan hozzá mérten a zenéről, de érdemes tanulnia. Akkor talán megfejtheti egyszer Kocsis Zoltán titkát. • • „...emblematikus, az absztrakt geometriával és valószerű alakidézéssel feleselgető, szellemes képi ötletekre hangolt... munkái egy rendkívül szerteágazó, sokágú művészi munkásság legfrissebb ciklus-jellegű alkotásaiként érkeztek a kiállításra. A művésznő önracképe hol lírai futamokkal színezetten, hol élesen kivágott, kemény megrögződő pillanatfelvételek gyanánt, hol a dokumentációs eljárás elidegenedett kód-abszurditásával, hol a képet közvetítő-rögzítő gépezet pillanatnyi működési zavarát is dokumentáló szétesettséggel, mozaikszerű kompozícióként jelenik meg." A fenti szövegrészlet Wehner Tibor művészettörténész kiállítást megnyitó laudációjában 2003-ban hangzott el. A katalógus, amit a mostani, 2005 januári újabb bemutatkozás kísérőjeként vehetett kézbe a közönség, sok további szöveget is idéz. Aki végigolvassa azokat - Ruttka Andrea (önéletrajzi összefoglalóját sem hagyva ki -, aki átlapozza az extra formátumú, illusztrált névjegyet, már csak azon csodálkozik: hogyan tud valaki ennyi húron játszani? Textilt tervez, jelmezt, borítót, rajzol, fest, grafikákkal színesíti a világot. Miközben nem tolakszik előre sem textilben, sem a papíron, az életben sem, bár az azért kitetszik: tudja, mit ér. (Ha odaférkőzhettem volna a megnyitón a vendégkönyvhöz, éppen erre, s az egyik a falon függő alkotásra utalva ezt körmöltem volna a műnyomóra: Mit írhatnék? Fejed fölé felfestetted már a glóriát...). Aztán meg azon csodálkozik (vagy inkább annak örül?) a szemlélő, hogy milyen sok alkotó ember él közöttünk, itt, a városban, teszi a dolgát, amit szeret, eközben jól érzi magát, és ezért mi is jól érezzük aztán magunkat, itt, a városban. Ruttka Andrea textilművész kiállítása február 23-áig tekinthető meg az Eriin Galériában (Ráday utca 49.) •