Budapest, 1988. (26. évfolyam)

7. szám július - Seregi László: A Csepel kerékpártól a BMX-csodáig

NAGY MÚLTÚ GYÁRAK A Csepel kerékpártól a BMX-csodáig Az első magyar kerékpár 1929-ben készült Csepelen, Weiss Manfréd gyárában. Az illetékesek nagyon nem voltak vele kibékülve, egyikük írásban ekként fogalmazta meg véleményét: „Ez a kerékpárnak nevezett micsoda a gráci kerékpárokkal egy napon sem említhető. Ennek hibásak a méretei, ennek, a miénknek rosszul vannak nikkelezve és lakkozva az alkatrészei. Ami azoknál acélból van, az nálunk közönséges vas. Rossz emellett a csengője, nem szelel a pumpája, nincs jól centírozva a kereke." Milyen a magyar bicikli Hogy igaza volt-e a szakértőnek, ezt így, utólag eldönteni képtelenség. Csupán annyi bizonyos, hogy lesújtó véleménye nem vette el a gyártók kedvét. Alig egy év múltán ugyanis már 35 ezer kerékpárt dobtak piacra, s ez a mennyiség épp hogy csak elegendőnek bizonyult. A gazdasági világválság azonban véget vetett a kezdeti fellendülésnek, jócskán visszaesett a termelés. Olyannyira, hogy még a gépesítésben meg a technikai fejlődésben meghatározó szerepet betöltő hadseregnek sem jutott annyi, amennyit rendelt. A gondokat aztán igen egyszerűen oldották meg: korábban kibocsátott kerékpárokat visszaperelték tulajdonosaiktól. Hiába volt minden sírás-rívás, hiába bizonygatta a korabeli sajtó, hogy ez az eljárás méltatlan a polgári demokráciához, panaszuk nem talált meghallgatásra. Ma ilyesmit, persze, aligha lehetne megcsinálni, igaz, a lakosság kerékpárszükségletét napjainkban sem tudják kielégíteni. Csepelen jelenleg 250 ezer kerékpárt gyártanak évente, ami csak töredéke a kívánt mennyiségnek. De hiába, többre nem futja. így az a korábbi cél, hogy 500 ezerre emelik a termelést, gyakorlatilag tarthatatlanná vált. És ez annál is inkább sajnálatos, mert épp mostanában szorgalmazza kormányzatunk az egészséges életmódot és a rendszeres testmozgást. Miért nem importálunk? A kérdés jogos. Nos, importálunk, nem is keveset. Évente mintegy 250 ezer érkezik a Szovjetunióból, de — a szakemberek egybehangzó véleménye szerint — a minőséggel bajok vannak. Mások úgy foglalnak állást ebben a kérdésben, hogy talán nem lenne velük különösebb baj, ha lenne hozzájuk pótalkatrész... Milyenek a hazai kerékpárok? Változott-e szakmai megítélésük a több mint hat évtizeddel ezelőttihez képest? Úgy tűnik, nincs új a nap alatt. ,,A magyar kerékpároknak egy bajuk van. Az, hogy nem kerékpárok, hanem csak biciklik." Ezt rebesgetik, de ezt a súlyos elmarasztalást már nem fogadjuk el szó nélkül. Már csak azért sem, mert módunkban állt megismerni, az egyik legilletékesebb véleményét. Kende László, a tervezési és fejlesztési iroda vezetője — a kialakult szokásoktól eltérően — nem kéri ki a maga és az általa irányított kollektíva nevében a sértést. Sőt, bőszen bólogat, mondván, sajnos, sok igazság van a fentebb idézett mondatban. De hát, mint mindennek, ennek is megvan a jól körülhatárolható oka. — Miért lenne jó a magyar bicikli? Ezt tessék nekem megmagyarázni! — üti át a labdát az én térfelemre, és hogy őszinte legyek, zavarba hoz. Ugyanis nem vagyok kerékpáros ember. És nem elvi okok miatt. Jóval többet nyom a latban a mármár elviselhetetlenül magas ár — de erről majd később. Inkább hallgassuk tovább a mérnököt, aki most arról beszél, hogy a minőség egy bizonyos ponton túl már nem elhatározás kérdése. Hanem kézzelfogható paraméterek és tényekkel bizonyítható állapot. Ebből, a mostanában nem túl divatos szempontból vizsgálva a hazai termékek minőségét, könnyen megállapítható, hogy nem a szakemberek tudásával, a szerelők hozzáértésével van a legfőbb baj. Hanem a felhasznált anyagokkal, alkatrészekkel és szerelvényekkel. — Higgye el, ezen múlik a dolog és nem máson! A kerékpár ugyanis, ahogy mondani szokás, nagyon ki van találva! Már szerkezetileg. Tehát az az érzésem, hogy belátható időn belül a konstrukción nincs mit változtatni. Nem állítom, hogy ez az alakzat, ami megjelenik előttünk, ha kerékpárokról beszélünk, örökre így marad, de ha változik is, az mindig a mostani külsőre fog majd emlékeztetni. Kié az érdem? Persze, nem mindegy, hogy ezt a mostani alakzatot hol, milyen körülmények között, milyen szakmai tudással állítják elő. Ezt Kende László is elismeri, s ha már itt tartunk, kapva kap az alkalmon, hogy beavasson a kerékpárok világába. Előszeretettel mesél kialakulása történetéről, aminek csak részben lehet az az oka, hogy a múlt általában biztosabb, mint a jövő. Mi sem természetesebb, hogy történetünk a régi görögöknél meg a régi rómaiaknál kezdődik (minden történet ott kezdődik), de ennek részletezésétől most inkább eltekintenénk. Hozzánk időben közelebb érkezve azonban egy régi francia-német vitába botlunk. A mai napig sincs ugyanis tisztázva, hogy kié, mely náció tagjáé a fő érdem, kinek a nevét kell először, persze, kellő tisztelettel megemlítenünk, ha a kerékpárról értekezünk. A gordiusi csomót, a ránk jellemző diplomatikussággal akként oldjuk meg, hogy inkább kronológiában próbáljuk nyomon követni az események lácolatát. Nos, a franciák meg a velük rokonszenvezők váltig állítják, hogy de Sivrac nélkül, bizony, szegényebb lenne az emberiség egy korszakalkotó találmánnyal. De Sivrac párizsi illetőségű volt, foglalkozására nézve gróf, de ez semmit sem von le szellemi teljesítmé-6