Budapest, 1986. (24. évfolyam)

11. szám november - Székely András: Egy magyar forradalmár a XX. századból

Kortársról emlékmű — már a feladatban van valami ellentmondás. És mennyi gyakorlati nehézséget jelent! Ha valakiről csak egyetlen írást hagyott ránk a történettudomány, a művésznek könnyebb a dolga; ha valakiről még ennyit se, még könnyebb; nem csoda, hogy Budapest legszebb, leghangulatosabb emlékműszobra egy olyan nótáriusról készült, akinek arcát elfedi a csuklya. Münnich arca közismert. Az sem jelenthetett kis gondot, hogy Münnich Ferenc elegáns, jól öltözött ember volt. Ez, gondolhatnánk, apró magánügy; csakhogy ez akkoriban nem volt annyira természetes. Az öltöny, a nyakkendő részévé vált Münnich egyéniségének. Ám sokkal könnyebb régi divat szerint vagy egyenruhába „öltöztetni" a szobrot — a kor szabászata egyrészt bizonyos évjáratok ízléséhez köti a ruhát, másrészt, ha nagyon naturális, egyfajta kirakati bábujelleget kölcsönöz neki. Kiss István tehát szinte csak jelezte az öltözéket; de a robusztus, előre nyújtott kezű alak mai ruhában áll — hisz kortárs emlékműve ez. Ugyanakkor a póz legalább kétezer éves. Már az etruszkok így állították elénk a hallgatóit meggyőzni akaró szónokot. A gesztus egyszerű, mértéktartó; a szónok nem a távolba mutat, hanem érvel. A hatalom pozíciójából, mondhatná valaki, s azt már az ókoriak tudták, hogy a hatalom akkor is fenyeget, ha elvben csak meggyőzni, rábeszélni akar. Mégis: a szobor egészét tekintve nem a túlerő, hanem a harcos képzete társul a felemelt karú alakhoz. Bal kéz felől ládák állnak egymáson, lőszerládák. Mind Münnich harcaira utal: 19-re, Spanyolországra. Arra, hogy ez az elegáns civil világéletében katona volt. Az asztal lapján pedig egymáson heverő újságlapok. Aki közel lép, elolvashatja, hogy alul Szabad Nép, fölül Népszabadság fekszik. A jelkép talán túlságosan direkt — de kötelező közel lépni? A politikusi pálya szimbóluma ez, és egyben az ország összefüggő, ugyanakkor fontos választóvonaltól megosztott négy évtizedéé. dult a német támadás a Szovjetunió ellen. Ismét katona lett: kiképzett partizán, frontharcos Sztálingrádnál, s végül a magyar nyelvű rádióadások szemleírója, szerkesztője. „Szokatlan munkáját hamar megkedvelte" — írja róla Hetés Tibor a Zrínyi Könyvkiadónál mostanában megjelent Münnich-válogatás előszavában. A pálya továbbra sem nélkülözte a szokatlan munkafeladatokat. 1945 novemberétől 1946 nyaráig Baranya megye főispánja volt, majd Budapest rendőrségének szervezője, vezetője. Fegyveres bűnözők, „vetkőztetők" ellen kellett harcolnia, egészen addig, amíg diplomáciai szolgálatba nem küldték. Helsinkiben képviselte hazánkat, és ismét szerencsésnek mondhatta magát. Hiszen a spanyol polgárháború internacionalista harcosainak megmaradt felét-háromnegyedét tovább tizedelte az esztelen gyanú. Münnich Ferenc levelezését is felbontották, de szófiai, moszkvai vagy épp Ulan Bator-i munkájával nem vonta magára az 50 -es évek hatalmasainak féltékenységét. Életkora, tapasztalata, viharos-hősies múltja is tekintélyt kölcsönzött neki, s amikor 1956 nyarán rendeződtek a Jugoszláviához fűződő kapcsolatok, őt küldték Belgrádba követnek, szót érteni a déli testvérpárt korábban annyiszor megbántott vezetőivel. Igaz vagy sem, mindenesetre a korra jellemző anekdota, hogy Tito az 56 őszén látogatóba érkező Gerő Ernőnek átnyújtott egy albumot a Ludas Matyi „láncos kutya" karikatúráiból... A többek közt „jugoszláv zsoldban" Rákosi elleni merénylet tervével vádolt Rajk László és társai drámai temetésén, október 6-án a régi „spanyolos", Münnich Ferenc mondta a gyászbeszédet. Tizen-egynehány éve, hogy a patinás nevű Nádor utcát Münnich Ferencről nevezték el. November elsején, így olvasható Gyurkó László Arcképvázlatában, Münnich Ferenc az a politikus — négy napon át a viharos időszak belügyminisztere —, aki Kádár Jánossal elhagyja a Parlament épületét, és Szolnok felé veszi útját. A párt első titkára 57 tavaszán Münnich Ferenc nevét említette külön és elsőként azok között, akik az elmúlt három évtized időszakát megalapozták. És ő lett volna a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első miniszterelnöke is, ha nem érzi úgy, hogy a diplomáciai szolgálatban töltött évek alatt elszakadt kissé a hazai dolgoktól, meg őt sem ismerik eléggé. E-lőször hát újfent katona lett, altábornagy, a karhatalom szervezője, a fegyveres és igazságügyi testületek irányítója. Majd, amikor megtörtént a konszolidáció, 1958 elején átvállalta az MSZMP vezetőjétől az állami vezetés funkcióját. Miniszterelnökségének éveire esett a gazdaság rendbehozása és a mezőgazdaság szocialista átalakításának gondokkal zsúfolt időszaka. Mindezt bírta munkakedvvel, életerővel — és tegyük hozzá, olyan természetes egyéniségű, életvidám, fiatal asszonyt választott társul, hogy az már egyenesen vétek lehetett sokak szemében a vezető politikusokat mindenütt övező protokoll szabályaival szemben. Hetvenöt évesen vált meg hivatalától, de még egy darabig államminiszterként tevékenykedett. 1967. november 29-én hunyt el az orosz polgárháború, a magyar Tanácsköztársaság, a spanyol szabadságharc, a Nagy Honvédő Háború és az októberi tragédia katonája, sok más kitüntetés mellett két Lenin-rend birtokosa. Az ezerarcú hős — ez volt egy hajdani szovjet partizánfilm címe. Adhatnánk címül Münnich Ferenc életregényének is. Ezt az alakot kellett Kiss Istvánnak megformálnia: a katonát, a rendőrkapitányt, a diplomatát, a titkos feladatokkal megbízott forradalmárt, a főispánt, a miniszterelnököt... Egy olyan férfit, akinek fordulatos életét csak innen, Európa közepéről elindulva, s csak a XX. század munkásmozgalmának keretei közt lehet elképzelni. Kalandregényírók nem merik enynyire szabadjára engedni a fantáziájukat. SZÉKELY ANDRÁS