Budapest, 1984. (22. évfolyam)
8. szám augusztus - Endrődi Szabó Ernő verse
ENDRŐDI SZABÓ ERNŐ r Érintőleges bukolika szép ősz miért ingerelsz dühítsz miért packázol velem mert másnaposan kóválygok a kék fák alatt talpig beburkolódzva a levelek október-istenhozzádjába mert főfájósan kutatom az arcod a szemed és hideg vasárnapodat bámulva versbevaló sorokat keresek szép ősz mert törkölyhangon dúdolok-énekelek tüzeidről zúzos ligetekről a hajnalonta dérrel üzenő budai hegyekről szép ősz azért még ne játssz velem mit hoztál szép ősz hoztál-e hódprém-havat üvegrepedés-szelet hoztál-e száz boszorka fútta-nyögette erdőt hoztál-e öregördög öklözte szurokszín eget szép ősz te ív-idomú érettöblű mondd megszülöd-e a telet s mit hoztál még pincékben erjedő mustot édesülő bort meghoztad-e az esténként gyúló rókafark-tüzeket a kertek csönd-árkában gyúló gótikus mécseket gazdák dörmögését présházak jóllakott álmát kenetlen kapuvasak téli nyikorgását rőzse recsegését birsillattal elöntöd-e az ódon alkóvokat borz és menyétszuszogással bolyhozod-e a földmélyi zugokat te ősz ezeket a nagy égő tüzeket a szemembe ezeket a zsarátkötegeket szemembe miért rakod Szeretném ha végre meghoznád nyugalom-borházam s a szűrt oldalfényben vetkőző lányt szeretném ha bújtatnál szivarfüst-ingmellbe ha indigószín este lugasba vinnél s kedvem kerekítnéd kőasztal-kerekre ha házat adnál nekem s hozzá gerendás ámbitust hol ha reggel kilépek borókaszagú dér húzza a tust s a friss fagy is arcullegyint hideg zöld illattal megcsap szeretnék azután hosszú kék sétákat estéidben a tabáni oldalon pompej-vörös presszókban üldögélni míg kinn frigid dühöd villog szór záporos avart hideg hosszúszálú esőt málló gesztenyeburkot felkap sodor töppedt didergő madarat ónt és darát zúdít marokszám az üvegre mely mögött hallgatag ülök s rovom soraim szeretném a gyertyacsönd-esteket s ha meghoznád végre az olívzöld verseket de ősz te ősz szemembe a nagy égő fáklyákat október-tüzeket a nagy rőt felkiáltójeleket miért rakod mért nem nyitod rám meleg ajtóidat omló linzer-zenéidet miért nem dalolod ősz mélybarna lányszoba-ablakaid miért pántolod ősz ezeket a tüzeket nagy rőt felkiáltójeleket lángoló október-fáklyákat miért ősz miért a szememet szeretném pedig a meghitt esteket erzsébetiszapban októbersárban kóborlok egymagam vándorlok parázsló zugaid lángoló kocsmáid között zümmögök törkölyhangú nagyvárosballadát siratóéneket: nyomban halottak: vérrög-seregek mögöttem halottak az árnyak vért okádok s a rögökben halottaim: — 1 anya — 2 feleség — 2 gyerek ősz rohadék irgalmatlan ősz rohadék ringyó ősz kis piros trolibuszokkal miért tolatsz a szemembe kezembe ír lantot kelta dárdát miért adsz rohadék ringyó ordenáré ősz halottaimmal mit teszel rohadék kis piros trolijaiddal mit teszel lennék inkább pingvin élnék inkább Niagara-barlang mélyén őrült nászutazó ki rólad hallani sem akar ősz rohadék ringyó szemembe a nagy égő fáklyákat októbertüzeket szemembe a nagy rőt felkiáltójeleket miért rakod mért nem nyitod rám meleg ajtóidat omló linzer-zenéidet miért nem dalolod ősz mélybarna lányszoba-ablakaid miért pántolod ősz ezeket a tüzeket rőt felkiáltójeleket nagy égő október-fáklyákat ősz a szememet ó tudom én ha volnál oly szépséges-lehetetlen mint amilyen vagyok vagy te volnál ismeretlen new yorki kedvesem ki üvegfalú tetőszobájából unottan eltekint Manhattan felett ha te volnál nagy számok törvénye szülte ismeretlen kedvesem ki most épp lemezeket cserélget egy ódivatú tölcséres gépen vagy épp hosszúszálú egyiptomi haját fésüli ezüstkatánggal s márványos mósusszal öblíti-mossa ha olyan volnál mint sosemlátott kedvesem szép ringyó ősz tudom szerelmem nem volna reménytelen 15
