Budapest, 1981. (19. évfolyam)

8. szám augusztus - Barkoczi Péter: Hátha még nem hallották...

voltam". Itt élt évekig Molnár Ferenc, itt látta, s erről írja meg kis regényét, a „Gőzoszlopot". Itt találkozunk újra Bródy Sándorral, aki földszinti szobájában főzi látogatóinak a gulyáslevest, spirituszon. A Vígszínház színésze, Bérezi Géza nagy havazáskor, mikor a lóvasút sem jár, annak egyik gebéjén lovagol az előadásra. Az öreg portás mindent elnéz, valamikor ő szolgálta ki Arany Jánost, mikor a sziget még az öreg József főhercegé volt, „5 hagyta, hogy a környék agg fülentiléje j Éneke utolját ott elzengicsélje". A vendéglőt Kopsz József bérelte, s a tölgyek alatt (melyek azóta annyira megritkultak), Piroskával reggeliztek, ebédeltek Aranyék. Tüdőtágulása súlyos, haja, szakálla hófehér, de nap mint nap gondosan jegyezte az elfogyasztott ételek-italok menynyi ségét — árát. Szerény volt Arany János. Itt a szigeten is: „Jer, osonjunk félre mi ketten; / Jó ott nekem, a szögeletben, / Rajtam sincs semmi legényes: / Hadd üljön elől, aki kényes." Nem volt törzsasztala, nem járt át akadémiai főtitkári lakásából a túloldalra, Emmerling neves István főherceg Szállodájába, pedig volt ott étterem és kávéház is. A levert bécsi forradalom után itt szállt meg a menekülő Bem József, itt akarták lelőni frakciózó honfitársai. Az épület ma is áll, Kasselik építész keze nyomával, de akkor alacsonyabb volt. Amikor Gundel János lett a bérlc, az étterem olyan híres lett, hogy az étlapon nemcsak kecsegét, tokot, erdei szalonkát, császármadarat áttört almával, hanem még osztendei osztrigát is kínált, igaz, hogy az ára hatszorosa volt az étlap alján szerénykedő borjúpörköltének vagy gulyáshúsénak, melyek egyaránt 35 krajcárba kerültek. (iundel János egyik fia, Károly vette át az állatkert szélén, a mainál jóval nagyobb kerthelyiségü, katonabandás, főképp nyáron látogatott Wampetichet. Ma a Gundel patinás név, annak idején a Wampetich volt az. A mai Vörösmarty cukrászda neve is fogalom volt valaha, amikor alapítójáról még Kuglernak hívták. Az lett az utód neve is: Gerbeaud. (A külföldön élő leszármazottak perben tiltották el a további névhasználatot.) A Wampetich idejében, és még azután sokáig, más volt itt a környék. A Szépművészeti Múzeum helyén a magyarok bejövetele körképet mutatták magas, kerek épületben. Elgondolója és nagy részének festője Feszty Árpád, a vállalkozás titkára Gárdonyi Géza. Vannak, kik túlzó nacionalizmussal gyanúsítják őket: Rehrenbecket és Zieglert. (A húszmillió magyar sovinisztája, az irredenta Rákosi Jenő Kremsnernek született.) Az Állatkert épületei akkor is éppoly elhanyagoltak voltak, mint manapság. A mostaniakat ugyan világszínvonalon 1911—12-ben építették, de volt elég „alkalmuk" tönkremenni. A Széchenyi-fürdő helyén az Ösbudavára mulatókomplexum díszelgett. Mikor elavult, és szétszedték a kulisszákat, helyébe a vurstli mutatványos bódéi sorakoztak. Leghátul, a vasúti vágányoknál a Barokaldi cirkusz, elöl, a tónál a Müszinkör, melynek néhány megmaradt téglájából építették Sziklai Kornél igazgatónak, a híres táncos-komikusnak zsidótemetői — immár ugyancsak omladék sírkövét. A katonazenés, esténként zsúfolt Wampetichbe delenként politikusok, művészek, pénzemberek jártak. Minden jobb vendéglőnek megvolt a maga törzsasztala a társadalom előterében szereplő férfiakból, akik hol ezt, hol azt az éttermet keresték fel. Mindenütt akadt társaságuk, híreket, értesüléseket cseréltek. Ilyen volt az István főhercegben a híres Mikszáth-szoba, és a Ligetben az a törzsasztal, melynek Újházi Ede, a Nemzeti Színház közismert színésze volt a feje. Az ő vendéglői törzshelye a nagykörúti, hatalmas méretű, de intim kis különszobával rendelkező esténként ugyancsak katonazenés — Gambnnus volt (a Wesselényi utca sarkán — ma közért) és a színház mellett a Pannónia. Az üveggel fedett, fehér falu udvari étterem színészasztalán „Elfoglalt" tábla állt, s a fehér csempés nagy kályha mellett el-elszunnyadt jellegzetes pepita ruhájában a hajdani intendáns, az egykori Kossuth-kortes, a Sugár út—Andrássy út, majd Népköztársaság útja megteremtője, Krúdy szerint „Budapest vőlegénye", Podmaniczky Frigyes. Újházi Ede, a sokszor megtapsolt „Crampton mester" és sok más színpadi szerep alakitójának neve, mint annyi kollégájáé — elhalványult immár (Jászai Mari, Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, a többség fülében jobbára már csak utcanév). Azonban személyének bizarrsága, a róla szóló anekdoták, a nosztalgia hullámain felbukkanó, őt ábrázoló, Gottschlig-rum-plakát, a félig elszívott szivarral, a széles karimájú kalappal, maradandóbb. Kedves szavajárása, a nem bántólag, intimusan használt „marha", évtizedekig országos mulatság tárgya volt. Ezernyi barátja, híve, tisztelője volt, de öregkorára nősült, s ezt, mint Jókainak, neki sem bocsátotta meg a közvélemény. És mindezek ellenére fennmaradt a neve! De úgy, mint Dobos C. Józsefé, aki mint egri cukrászmester azt a cukorglazúros süteményt felküldte egy kiállításra, mint a bécsi Sacheré, aki gazdáját, Metternich herceget lepte meg egy vacsorán, mint Székely József megyei levéltárosé, aki a pesti Kispipában jött rá a székelykáposztára. Ám mi nem azt az Újházi levest esszük, ami a mester előtt gőzölgött a Pannóniában. Annak a receptjére már csak az ínyesmester szakácskönyve emlékezik: „Végy egy szép nagy megtisztított kakast aprólékával és tarajával Iha lehet, minél több tarajt), fél kiló hízott húst, leginkább fartőt, fél kg marhacsontot, ezt 3—4 liter vízben fedő nélkül lassan főzzük. Fél óra múltán beleteszünk fél ! g leveszöldséget, negyed fej kelt, kanálnyi sűrű paradicsomot, karfiolrózsákat, egy deci zöldborsót, 10—is hüvely zöldbabot, sózva, borsozva, legalább három és fél óráig halkan bugyborékolva főzzük tovább. Akkor leöntjük, a csontokat kifejtjük, tálba öntjük, a kakashúst, zúzát, tarajokat, máját darabokra vágjuk, majd vízben kifőtt apró májgombóckákkal és snittlinggel asztalra adjuk..." íme, souvenir Budapest anno... Az Abbazia Kávéház a "Commune" alatt 37