Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - Néray Katalin: Vilt Tibor „beszélő" emlékműve Csepelen

Az eredeti szikratávíró készülék 1980. március 21-én rendhagyó politikai emlékművet avatnak Csepelen a Szabadkikötő út tengelyvonalában, a városrész „kapujában": Vilt Tibor Tanácsköztársaság-emlékművét. Lábakon álló, fekete gránittal borított vasbeton kockára illeszkedő acél toronyszerkezet, amelyhez vasbeton térelhatároló fal csatlakozik. A figurális politikai emlékművekhez szokott közönség feltehetően meglepődik ezen az inkább mérnöki munkát követelő konstrukción, még akkor is, ha tisztában van a történelmi tényekkel és a csepeli szikratávírónak a Magyar Tanácsköztársaság idején játszott szerepével. Hogyan jött létre ez az emlékmű? Hogyan találkozott a politikai gondolat, a történeti valóság és az erre való emlékeztetés kötelezettsége a szobrász plasztikai ideájával és a funkció technikai követelményével? Nem túl spk mindennek kellett itt eleget tenni? Tanúi vagyunk-e a művész és a mecénás, a művész és a Vázlatraiz Az emlékmű felállítása téma, a művészet és a politika spontán vagy tudatos egymásra találásának? A múlt és a jelen számos sikertelen vagy egyszerűen csak akadémikus, jobb esetben romantikus emlékműve meliett hová sorolhatjuk ezt a szikár, geometrikus, szigorúan funkcionális konstrukciót? Kirándulás-e a szobrász Vilt Tibor részéről ez a fajta tervezési munka az építészet és a térszervezés területére, vagy életművének logikája juttatta el ilyen jellegű feladat vállalásához? A kérdésekre adható, valójában igen egyszerű válasz azokból a beszélgetésekből rajzolódott ki, melyeket Vilt Tibor szobrászművésszel, Véghelyi Andorral, a XXI. kerületi pártbizottság titkárával, Tóth Ernővel, a Csepel Vas- és Fémművek ideológiai titkárával és Bangó Ferenc építészmérnökkel, a Csepel Művek Tervező Intézetének az emlékmű műszaki tervezését és kivitelezését irányító szakemberével folytattam.